Művészet
Halsütő – Megjelent Csordás Gábor és Csordás Gyula közös lemeze
Egy gondtalan vízparti árnyékba húzódva és a munkahelyi klíma alatt ülve egyaránt a Balatonon érezhetjük magunkat Csordás Gábor és Japánban élő testvére, Csordás Gyula első közös lemezétől.
Kerekes-klippremier: FIRE
Levegő, víz, tűz, föld. Négy elem, négy Kerekes-koncertfilm, amelyek szinte teljesen lefedik a 25+1 éves formáció zenei útját. A FIRE klippremierje kapcsán Fehér Viktorral, az együttes egyik alapítójával, dobosával beszélgettünk.
Véget ért a Nagykarácsony forgatása
Tiszeker Dániel romantikus vígjátéka november 25-én kerül a mozikba.
Rangos fesztiválon lesz Fabricius Gábor nagyjátékfilmjének világpremierje
Az Eltörölni Frankot Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, melynek nemzetközi forgalmazási jogát már megvásárolta a francia Totem Films.
„Méltó helyükre kerülnek az erdélyi művészeti alkotások” – a Quadro Galéria
Felkutatni és közönség elé tárni a XX. század romániai, erdélyi művészeti örökségét – ezt tűzte ki célul a 2008 óta Kolozsváron működő Quadro Galéria. A Székely Sebestyén György művészettörténész által irányított intézmény elveszettnek hitt alkotásokat kutat fel, publikációkat közöl, kiállításokat és aukciókat szervez, hogy az erdélyi alkotókat ismertté tegye, és hogy az erdélyi művészeti értékek méltó helyükre kerülhessenek a nemzetközi műtárgypiacon is.
Új kiállítótérrel és állandó kiállítással bővült a körmendi Batthyány-Strattmann László Múzeum
Új kiállítótérrel, benne új állandó kiállítással bővült a körmendi Batthyány-Srattmann László Múzeum.
FrenÁk bemutató: Fig_Ht
Telt házat vonzott és óriási sikert aratott Frenák Pál Fig_Ht című előadása a Nemzeti Táncszínházban. A nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett koreográfus az őt foglalkoztató örök társadalmi kérdéseket mélyreható, zavarba ejtő jelenetekben, összetéveszthetetlen frenáki humorral vitte színre.
Elkészült A feleségem története előzetese
Enyedi Ildikó filmjét szeptember 23-ától vetítik a hazai mozik.
„A gondolataidtól nem menekülhetsz” – Interjú Saya Noéval
Kőrös Mimi, művésznevén Saya Noé csupán pár év alatt építette fel 34 ezer követővel rendelkező Twitch-univerzumát, melynek köszönhetően azon kevés hazai előadók közé tartozik, akik meg tudnak élni a zenélésből. Mindeközben önazonos, nyitott, színes és játékos énekesnő maradt, és eklektikus popzenét hozott létre. Számainak hallgatóit felszínes manírok helyett váratlan kis csavarok és egyedi ötletek csábítják az ismétlés gomb megnyomására.
Kapcsolatok – Fiatal művészek nyári tárlata
35 év alatti fiatal képzőművészek munkáiból nyílik tárlat a szentendrei MANK Galériában.
Havadtőy Sámuel készíti a Budavári Palota Szent István-termének installációját
Havadtőy Sámuel, a világhírű magyar művész készíti a Budavári Palota elsőként rekonstruált terméhez, a Szent István-teremhez kapcsolódó különleges installációt.
Képéhség és stíluspluralizmus a nyolcvanas években
A K Galéria workshopjának újabb alkalmán a nyolcvanas évek képzőművészetéről mesélt Szabó Noémi művészettörténész.
Maurer Dóra tanítványai is bemutatkoznak a londoni közönségnek
Angliai kiállítássorozat nyílt a legendás magyar művész diákjairól.
Színes, gazdag évadra készül a debreceni Kodály Filharmónia
Sűrű, izgalmas évek elé néz a debreceni Kodály Filharmónia: idén jubileumot ünnepel a Kodály Kórus, két év múlva pedig százéves lesz a zenekar.
Ne vesd meg – Az Ernelláék Farkaséknál bemutatója a Hatszín Teátrumban
A Hatszín Teátrum június 22-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói által játszott vizsgaelőadás helyszíne volt; a darabot ősztől lehet megnézni náluk. A Hargitai Iván által rendezett Ernelláék Farkaséknál meglepő elnézéssel és kedvességgel tekint a „felnőttvilág” infantilitására.
„Eddig egy szekeret toltunk együtt, most egy lokomotívot” − a Csík Zenekar Presserrel és Karácsonnyal turnézik
Huszonhárom állomásos turnéra indul július 17-én a Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal. A koncertsorozat az LGT dalaira készült feldolgozásokat mutatja be, amelyek az 50 éves Locomotiv GT két tagjával közös lemezen jelentek meg tavaly.