Művészet
„A jó színház emberáldozatot követel” – Interjú Csiszár Imrével
Abban a színházban hiszek, amelyik sugallja a véleményét – mondja Csiszár Imre Kossuth-díjas rendező, aki november 7-én ünnepli 70. születésnapját. Sorok között olvasásról, a szakma lényegéről és „színházat játszásról” is beszélgettünk.
szentivánéjiÁ! – új köntösbe öltözik Shakespeare klasszikusa
November 7-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a szentivánéjiÁ! című előadást, melyet Shakespeare címében is hasonló vígjátéka alapján Nádasdy Ádám fordítását felhasználva Rusznyák Gábor írt és rendezett.
Nem szomorú, hanem érdekes hely – a ma emberéhez szól a Zsidó Kiválóságok Háza
Az ország első teljesen digitális tárlataként, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló módon a világ legismertebb zsidó tudósainak életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza. A régi zsinagóga épületét is magában foglaló kiállítás a második világháborúban csaknem teljesen kiirtott helyi zsidó közösségnek is emléket állít.
Hétköznapi és ünnepi tárgyak a herendi porcelánok zalaegerszegi kiállításán
Hétköznapi és ünnepi szertartásosság címet viseli a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteken Zalaegerszegen megnyílt kiállítása, ahol a Viktória királynőnek készült motívumok és a zsidó vallásosság porcelántárgyai is láthatók.
November 15-ig lehet jelentkezni A Dalra
Meghosszabbították a határidőt, így november 15. éjfélig még lehet jelentkezni A Dal 2021 című műsorba a www.adal.hu oldalon.
A halálképpel és a halottkultusszal foglalkozik Munkácsy Múzeum új tárlata
Érzékeny témát, az elmúlás néprajzát boncolgatja a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új, időszaki tárlata.
Elhunyt Kátai Zoltán énekmondó előadóművész
Pénteken elhunyt 66 esztendős korában Kátai Zoltán. A Kossuth- és Magyar Örökség díjas énekmondó előadóművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
Pénteki kultúrrandi Nemes Bettinával és Sütöri Laurával, a Balka kulturális projektmenedzsereivel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban izgalmas, sokszínű alkotókat mutatunk be.
Közel 400 filmes és 100 fotós nevezés a Faludi Filmszemlén
Október 19-én lezárult a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat nevezése. Az idei fesztiválra 368 filmes és 100 fotós pályázat érkezett, ezekből a művekből választja ki az előzsűri azokat az alkotásokat, amelyek a november 18-21. között megrendezésre kerülő fesztivál programjába bekerülnek.
Moholy-Nagy 125 a Hegyvidék Galériában
Tavaly a 100 éves Bauhausra emlékeztünk, idén a legfiatalabb oktatóját, a XX. századi művészet nemzetközi hírű, magyar polihisztorát, Moholy-Nagy Lászlót (1895–1946) ünnepeljük.
Zero flash show Budapesten
A Flash Show-t Kelet-Európa legújabb, független kortárs képzőművészeti vásárának szánták. Az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett nemzetközi eseményt a járvány felülírta – így született meg a Zero Flash Show „járványbiztos” változata, ami novemberben indul.
Online láthatjuk Elise Wilk drámáját a Yorick Stúdió előadásában
Öt alkalommal lesz megtekinthető online a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában Elise Wilk Eltűntek című drámája, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra.
ZeneHorizont: online sorozatot indít a Budapesti Filharmóniai Társaság
ZeneHorizont címmel indít a Budapesti Filharmóniai Társaság csütörtökön új, online sorozatot, amely filmes formátumban kelti életre a zenében rejlő történeteket.
Koronavírus: bezár az Örkény István Színház
A koronavírus-járványra való tekintettel az Örkény Színház döntést hozott további működésének formájáról. Előadásaikat csak online közvetítik.
Beat ünnep – Kőbányai János fotókiállítása a Műcsarnokban
A hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi könnyűzenei szcénáját követi nyomon a beatnemzedék továbbélésétől a Beatrice-korszakon át a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világáig Kőbányai János Beat ünnep című fotókiállítása, amely péntektől látható a Műcsarnokban.
Végh László fotóriporter kapta idén a Hemző-díjat
Erdélyi pásztorsorsért, ember és kutya kapcsolatának bemutatásáért nyerte el az idén a fiatal fotográfusoknak kiírt Hemző Károly-díjat Végh László fotóriporter, a Magyar Hang munkatársa.