Művészet

Kis magyar mozitörténet – kispiszkosok

Legutóbb utánajártunk, hogy okoztak bajt a mozikban régen a női kalapok, ezúttal pedig a kispiszkosoknak nevezett játszóhelyszínekre látogatunk el.

Szobrok a kertben

A tavaly hagyományteremtő szándékkal megrendezett Szobrok a kertben című tárlat folytatásaként idén nyáron ismét kortárs szoborművek népesítik be a Szentendrei Régi Művésztelep ligetes parkját.

Évadot hirdet a Concerto Budapest

Öt bérlettel és két fesztivállal várja a közönséget Keller András és a Concerto Budapest a 2020/21-es évadban.

Forog az Átjáróház

Június 15-én ismét kamerák elé állt Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kútvölgyi Erzsébet és Kulka János, hogy folytassák a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt romantikus fantasy vígjáték, az Átjáróház felvételeit.

Az igazi szépség akkor teljesedik ki, amikor elpusztul

Túlvilági kisugárzású, aprólékos gonddal megfestett alkotások Révész Anna munkái. A félig japán származású festőművész melankolikus hangulatú képein a természet, a gyermekkori emlékek és a japán kulturális örökség is felbukkan. A mulandóság szépségéről és a meditatív festészetről is beszélgettünk a Derkovits-ösztöndíjas alkotóval.

Lugosi Dani új klipjében megmutatja, hogy látja egy fazék a főzés folyamatát

Valószínűleg már nincs olyan budapesti grunge-rajongó, akinek ismeretlenül csengene Lugosi Dani neve. Az énekes-gitáros Nirvana Acoustic és a Polytip után most harmadik, ám eddigi talán legszemélyesebb projektjével jelentkezik – megmutatja magyar nyelvű szólólemeze első dalát és a hozzá készült videoklipet.

A fényképtárgy

A Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában megjelent Fényképtárgy tanulmányai képi forrásainkat tárgyi mivoltukban veszik szemügyre, és igyekeznek őket kritika alá vonni.

A végtelen színe – kék dimenziók a kortárs művészetben

Három hónap zárva tartást követően új kiállítással nyitott a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria.

Az olasz mozi ünnepe

Június 15. és 21. között immár harmadik alkalommal jelentkezik a FARE CINEMA – Képírók szakmája tematikus olasz filmszemle, amelynek célja az olasz filmművészet népszerűsítése.

Határon túli produkciók az Esztergomi Várszínház új évadán

A nemzeti összetartozás évadjaként hirdette meg az Esztergomi Várszínház idei szabadtéri programját, melyben kárpátaljai, pozsonyi, révkomáromi és temesvári darabok is szerepelnek.

Szeptemberben rendezik meg a Friss Hús rövidfilmfesztivált

A magyar filmesek egyik legfontosabb eseményét, a tavasszal elmaradt Friss Húst szeptember 10. és 16. között rendezik meg a budapesti Toldi moziban.

Döntéshozói helyzetet szimuláló játék nyerte a MOME online játékversenyét

Egy képzeletbeli ország irányítását lehet kipróbálni a Temp in Charge elnevezésű online játékban, amely a elnyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szervezésében meghirdetett ComplexityJam nemzetközi online játékfejlesztő esemény fődíját.

Ilyen lesz Kolibri Színház új évada

Szeptember első szombatjára tervezi évadnyitó fesztiválját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amely a tavasszal elmaradt előadásokat és bemutatókat ősszel pótolja.

Több mint operatőr: 10 fotóval emlékezünk Zsigmond Vilmos születésnapjára

Június 16-án lenne kilencvenéves Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, a világítás mestere, a fény művésze.

Bábufesztivál, új bemutatók, kiállítások − eseménydús évet zárt a Budapest Bábszínház

Emlékezetes 70. évadot zárt a Budapest Bábszínház, és öt új premierrel készül a társulat a 2020/2021-es évadra. A június 12-i társulati ülésen két díjat adott át Ellinger Edina igazgató.

Womex: több ezer zenei szakember és muzsikus ősszel Budapesten

A világzene legrangosabb nemzetközi eseményét 26. alkalommal szervezik meg október 21. és 25. között Budapesten.