048ed931-9a5f-4b6a-99bf-5d5aa2d20982.jpg

Jeles napok

Jeles napok

Tours-i Szent Márton

Szent Márton Pannoniában, Sabaria városában született, de Itáliában, Paviában nevelkedett. Atyjával, aki a hadseregben tribunus volt, együtt harcolt Constantinus és Julianus császárok alatt. Nem saját jószántából ugyan, mert gyermekkorától fogva isteni kegyelem hatotta át, s amikor tizenkét éves lett, szülei akarata ellenére a templomba szökött és kérte, hogy vegyék fel a hittanulók közé. Ettől kezdve remeteségben élt volna, ha testének gyengesége ebben meg nem akadályozza. Mikor pedig a császárok elrendelték, hogy a veteránok fiai harcoljanak az atyák helyett, hadba rendelték Mártont is, mihelyt tizenöt éves lett. Elég volt neki egyetlen szolga, azt is inkább ő szolgálta ki, még a lábbelijét is ő húzta le, és ő tisztította.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet)

Katona József születésnapja – 1791

KATONA JÓZSEF (Kecskemét, 1791. november 11. – Kecskemét, 1830. április 16.): drámaíró.1802-től a pesti és kecskeméti piaristáknál tanult, 1807-től a filozófiai osztályokat Szegeden és Pesten, 1810-től a jogot Pesten végezte. 1811–13-ban műkedvelő színészként, fordítóként és íróként részt vett a pesti színtársulat munkájában. 1813-tól jurátusként, az 1810-es évek második felében már jogi diplomájának birtokában pesti ügyvédi irodákban dolgozott. 1820. január 1-jén Pesten önálló irodát nyitott; november 3-án Kecskeméten al-, 1826. november 1-jén főügyésszé választották. Fölhagyott irodalmi munkásságával, íráskészségét tömör jegyzőkönyvek, ügyiratok meg tréfás vadásznapló készítésében használta; színházépítési javaslata és tervrajza (1826) tanúskodik a színészet iránti további érdeklődéséről. Részt vett hivatalnoktársai mulatozásaiban, terhes hivatali munkája mellett ez is oka lehetett szívszélhűdés okozta korai halálának.
Kezdetben a kor divatos, csekély értékű darabjaiból fordított a színtársulatnak. Későbbi művei történelmi drámák. Jeruzsálem pusztulása (1814) című szomorújátékát Josephus Flavius Bellum Judaicuma [Zsidó háború] alapján írta.1815-ben írta fő művének első változatát, (Bánk-bán Magyar Ország Nádor Ispánya) az Erdélyi Muzéum pályázatára. Bárány Boldizsár Rostájának (1817?) kritikai észrevételeit fölhasználva átdolgozta művét, s mivel annak előadását a cenzor nem engedélyezte, 1820 novemberében megjelentette (Bánk-bán, 1821). Számos történelmi forrást felhasznált hozzá, szövegébe német íróktól vett részleteket is beépített. A dráma kiemelkedő értéke cselekményének lankadatlan feszültsége és a jambikus formával is fokozott nyelvi ereje. Egyetlen vígjátékában (A rózsa, vagyis: a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814) Katona József a pesti színészvilágot mutatja be.
Versei tartalma magányérzés, szerelmi vágy, komor gondolatokkal való filozofikus vívódás, megformálásuk drámai monológokra emlékeztet. Stílusuk bonyolult, verselésük zeneiségre törekszik. Ez időben kezdett foglalkozni szülővárosának múltjával is.
Drámaírás iránti érdeklődésének zárása Kisfaludy Károly Ilkájáról írt bírálata és Mi az oka, hogy Magyar Országban a Játékszini Költő-mesterség lábra nem tud kapni? című tanulmánya.
Fő műve, a XIX. századi magyar irodalom három nagy drámájának egyike, lassan jutott elismeréshez. A Bánk bánt kevesen olvasták, első előadásai sem hoztak igazi sikert. 1848. március 15-én azonban közkívánatra tűzték műsorra. Erkel Ferencnek Egressy Béni szövegére írt operaváltozata (1861) népszerűbbé vált a drámánál. A dráma korábbi olvasataiban előtérbe került kódolt nemzeti tematika, valamint a magánélet és közéleti szerepvállalás ütköztetése mellett a mai olvasó mindenekelőtt a nyelv kétértelműségének, a nyelvhasználat hatalmi vonatkozásainak problémáját fedezheti fel a maga számára.

(Orosz László szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

November 11-én történt

„A dallal lehet üzenni. Persze a szórakoztatóipari szakmunkás is üzen, csak másképp, mást. Én azt szeretem, amikor egy dal felforgat, és tényleg változásokat indít el az életemben” – vallja a ma negyvenkilencedik születésnapját ünneplő kétszeres Artisjus-díjas énekes, előadóművész, Palya Bea, akinek zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére a cigány, bolgár, szefárd és indiai népek zenéje is nagy hatással volt.

 November 11-én történt

1526 Székesfehérvárott I. János néven királlyá koronázták Szapolyai János erdélyi vajdát.
1606 Rudolf Habsburg-házi magyar király és I. Ahmed török szultán megkötötte a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét.
1620 Az Angliából a Mayfloweren érkezett puritánok, „a zarándok atyák” a hajó fedélzetén aláírták az első új-angliai kolónia, Plymouth alapító iratát.
1847 Megkezdte munkáját Pozsonyban az utolsó rendi országgyűlés.
1880 Ausztráliában kivégezték az ötödik kontinens leghírhedtebb banditáját, Ned Kellyt.
1889 Washington lett az USA 42. állama.
1918 A vereséget szenvedett Németország képviselői a compiègne-i erdőben, egy vasúti kocsiban aláírták az antant diktálta fegyverszünetet, ezzel véget ért az első világháború.
1918 Lengyelország 123 éves felosztottság és idegen uralom után visszanyerte függetlenségét, a nap az ország nemzeti ünnepe.
1938 Kassát visszacsatolták a Magyar Királysághoz, az első bécsi döntés értelmében.
1951 Megjelent az első egységes magyar nyugdíjtörvény.
1975 Függetlenné vált a korábbi portugál gyarmat Angola.
1981 A magyar rendőrséget felvették az Interpol tagjai közé.
1992 Borisz Jelcin orosz elnök az Országgyűlésben megkövette a magyar nemzetet az 1956-os szovjet beavatkozásért.
2008 Befejezte küldetését a Phoenix amerikai Mars-kutató űrszonda.
2015 Klaus Iohannis román államfő kihirdette az RMDSZ által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.

November 11-én született

1050 IV. Henrik német-római császár, aki Canossa-járásával írta be magát a történelembe
1449 Podjebrád Katalin cseh hercegnő, Hunyadi Mátyás első felesége
1791 Katona József, nemzeti drámánk, a Bánk bán szerzője
1806 Rottenbiller Lipót, Pest egykori főpolgármestere
1807 Lendvay Márton énekes-színész, rendező
1811 Perczel Mór magyar honvéd tábornok
1821 Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író
1865 Szász Károly magyar politikus, író, kritikus, akadémikus
1883 Horváth Ernő, a magyar repülés úttörője
1898 René Clair francia filmrendező
1903 Csallány Dezső régész, múzeumigazgató
1905 Cs. Szabó László író, esszéista, kritikus, a Nyugat munkatársa
1922 Kurt Vonnegut amerikai író
1928 Kiss Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész
1935 Bibi Andersson svéd színésznő
1935 Tadeusz Nowak lengyel író, költő, Arany János és Petőfi Sándor műveinek fordítója
1953 Hegyi Ibolya Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész
1953 Éri Péter Kossuth-díjas népzenész
1958 Kulka János Kossuth-díjas színész
1960 Stanley Tucci Golden Globe-díjas amerikai színész, író, producer és filmrendező
1962 Demi Moore amerikai színésznő
1974 Leonardo DiCaprio Oscar-díjas amerikai filmszínész
1976 Palya Bea énekes, előadóművész

November 11-én halt meg

1677 Barbara Strozzi olasz zeneszerző, énekesnő
1855 Sören Kierkegaard dán filozófus
1884 Alfred Edmund Brehm német természettudós, zoológus
1887 Mészöly Géza festőművész
1888 Fátyol Károly cigány gordonkás
1918 Victor Adler osztrák szociáldemokrata politikus
1941 Schodits Lajos építész, tanár
1943 Szabolcsi Lajos író, lapszerkesztő
1955 Sümeghy József geológus, a föld- és ásványtani tudományok doktora
1965 Kövendi Dénes magyar klasszika-filológus
1973 Artturi Virtanen Nobel-díjas finn biokémikus
1993 Gulyás György Liszt Ferenc-díjas karnagy, zenetanár, érdemes és kiváló művész
2004 Jasszer Arafat Nobel-békedíjas palesztin politikus
2009 Kokas Ignác Kossuth-díjas festő
2009 Tüskés Tibor irodalomtörténész
2010 Dino De Laurentiis Oscar-díjas olasz filmproducer
2018 Horváth Zoltán Erkel Ferenc-díjas operarendező

#eztörténtma

Ez is érdekelheti

Kierkegaard: Az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit meg kell oldani

1813. május 5-én született Sören Kierkegaard dán filozófus, teológus, az egzisztencializmus előfutára.

„Az olvasó kezében is ott van a balta” – 200 éve született Dosztojevszkij

„Az én szememben Dosztojevszkij életműve arról szól, hogy ilyen az ember, tessék tudomásul venni: fenséges és mocskos, tündökletes és esendő, nagyszerű és aljas” – mondta a Kultúra.hu-nak Soproni András műfordító, akit a 200 éves jubileum kapcsán az orosz íróról, illetve az általa magyar nyelvre fordított Bűn és bűnhődés című regényről kérdeztünk.

Huszonhárom évig várt az Oscarra az 50 éves Leonardo DiCaprio

November 11-én ötvenéves Leonardo DiCaprio Oscar-díjas amerikai színész, többek között a Titanic, A Wall Street farkasa, A visszatérő, a Megfojtott virágok és az Egy kosaras naplója című film főszereplője.

Demi Moore rettenetes arcát is megmutatja a miskolci CineFest

Kialakult a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramja. A részt vevő filmek között szerepel egy horror Demi Moore főszereplésével, egy New York-i konyha kaotikus kulisszáiba kalauzoló, pattanásig feszülő dráma, az év két legjelentősebb norvég alkotása és csupán néhány nappal a velencei premier után egy új magyar film.