Jeles napok

November – Szent András hava – őszutó – enyészet hava

Jeles napok

Európai kereskedelmi nap

Az EURÓPAI KERESKEDELMI NAP 1993-ban jött létre a brüsszeli székhelyű EuroCommerce lobby-szervezet kezdeményezésére. Az Európai Parlament mellé rendelt brüsszeli székhelyű szervezet 27 európai állam több mint 100 kereskedelmi szövetségét, szervezetét, legnagyobb kereskedelmi cégeit tömöríti, és azok érdekeit képviseli. (Az EuroCommerce tagja a magyar Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is.)
Az európai kereskedelmi nap megrendezésének célja, hogy támogassa és védje a szektor érdekeit, felhívja az Európai Unió döntéshozóinak figyelmét a kereskedelem európai gazdaságban betöltött szerepére, javítsa a jogi szabályozását, informálja tagjait az őket érintő uniós fejlesztésekről és nem utolsó sorban az, hogy aktívan részt vegyen a társadalmi párbeszédben. A kereskedelmi szervezetek mögött több kereskedelmi lánc, beszállító és termelő is felsorakozott, hangsúlyt adva a rendezvénysorozat jelentőségének. Magyarországon 2005 óta rendeznek szakmai fórumokat ezen a napon és ekkor adnak át állami és szakmai kitüntetéseket is, köztük a Klauzál Gábor-díjat, miniszteri elismeréseket és a Magyar Kereskedelemért nagydíjat is.

Árpád-házi Szent Imre

Imre első királyunknak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának fia, akit német nagybátyja, a később szintén szentté avatott Henrik császár nevére kereszteltek. A magyar Imre név a német Henrik átvétele.

Szent Imre legendáját az Érdy-kódexben olvassuk. Jámborságával már gyermekkorában kitűnik. Királyi atyjával egyszer Szent Márton hegyére ment a bencés monostorba, ahol a szerzetesek illő tisztelettel fogadták őket. Imre miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen meg apolgata (megcsókolta). Nekit csak egyször, nekit háromszor, nekit ötször és egyet végre hétszer. Annak kedég vala fráter Maurus neve. Mikoron az szent mise megáldatott volna, az szent királ titkon kérdé meg az ő fiát, miokáért tette volna. És megjelenté az ő atyjának, hogy mindeniknek annyi esztendei volna, Hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna. Az utolsó kedég fráter Marus szeplőtelen szűz volna.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Radó Sándor születésnapja – 1899

RADÓ SÁNDOR (Újpest, 1899. november 5. – Budapest, 1981. augusztus 20.): geográfus, térképész, akadémikus, és Dóra fedőnéven a szovjetek legendás mesterkémeinek egyike. Tanulmányait a budapesti egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként kezdte. 1919-ben politikai biztos volt, ezért a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1920-ban a szovjet távirati iroda (ROSZTA) bécsi fiókjának vezetője, majd Lipcsében az illegális kommunista fegyveres szervezkedés egyik vezetője volt. 1924-ben Moszkvába került, ahol a Világgazdasági és Világpolitikai Intézet titkára és tudományos főmunkatársként dolgozott. 1926-ban Berlinben megszervezte a Szovjet Hírügynökség külföldi irodáját, és létrehozta a világ első térképészeti sajtóügynökségét, amely Berlinben Pressegeographie, utóbb Párizsban Inpress, a második világháború alatt Genfben Geopress néven működött, és aktuális térképvázlataival folyamatosan ellátta a nemzetközi sajtót. Genfi irodája később fontos szovjet hírszerző központtá alakult. Hírszerző munkáját utóbb Dóra jelenti c. könyvében írta le, amit több mint húsz nyelven, a világ minden táján kiadtak. 1945-ben, a háború befejezése után Moszkvába utazott, ahol hosszú évekre, „nyugatos” múltja miatt, börtönbe vetették. Csak élete utolsó éveiben kapta meg a munkájáért járó szovjet hadikitüntetéseket. 1955-ben hazatérhetett Magyarországra és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalának főosztályvezetője lett. 1958–1966 között a Közgazdaságtudományi Egyetem gazdasági földrajzi tanszékvezető egyetemi tanára volt, és az MTA Földrajzi Bizottságának, majd Kartográfiai Bizottságának elnöke. Haláláig a Magyar Földrajzi Társaság elnökeként, a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület társelnökeként tevékenykedett. Tudományos munkásságáért számos magas hazai kitüntetést is elnyert.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Lakatos Imre születésnapja – 1922

LAKATOS IMRE (Budapest, 1922. november 5. – London, 1974. február 2.): matematikus, filozófus, egyetemi tanár. A debreceni tudományegyetemen matematika-fizika-filozófia szakon szerzett diplomát (1945). 1946-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a felsőoktatás reformjával foglalkozott. 1948–49-ben aspiráns volt Moszkvában. Hazatérve a Szabad Népben jelentek meg kulturális, politikai és ideológiai írásai. 1950-ben letartóztatták, 1953 végén szabadult, 1954-ben rehabilitálták, az MTA Matematikai Kutató Intézetében dolgozott. 1956-ban részt vett a Petőfi-kör vitáiban, november végén Angliába távozott. 1957-től Cambridge-ben ösztöndíjas volt, majd filozófiai és tudományos módszertani doktorátust szerzett (1960). 1960-ban oktatóként dolgozott a londoni egyetem (London School of Economics) filozófiai karán, 1966-ban tanár, 1969-től tanszékvezetőnek nevezték ki. Rendszeres vendégtanára volt az USA több egyetemének; a matematikai logika területén nemzetközi jelentőségű eredményeket ért el. A British Journal of Philosophical Sciences munkatársa volt. Londonban ösztöndíj-alapítvány őrzi nevét. Az ellentmondásos egyéniségű tudósról Mérei Anna rendező filmet készített „Ember vagy ördög” – ki volt Lakatos Imre: (1999).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Suták József születésnapja – 1865

SUTÁK JÓZSEF (Szabadka, 1865. november 5. – Budapest, 1954. július 19.) matematikus, piarista szerzetes 1896-tól 1936-ig a budapesti Tudományegyetem tanára volt. 1897-ben lefordította és kiadta Bolyai János Appendixét. A fény elektromágneses elméletéről írott tanulmányával 1895-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia pályadíját. Több könyve jelent meg a differenciál- és integrálszámítás elméletéről.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Életrajzi Lexikon, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990)

Hanstadti Lang Nepomuk János születésnapja – 1770

A selmecbányai Akadémia nemzetközileg elismert bányaméréstan tanára, HANSTADTI LANG NEPOMUK JÁNOS (Gmünd, 1770. november 5. – Selmecbánya, 1842. december 18.) osztrák származású bányamérnök Selmecen a bányászat mellett kohászatot is tanult. 1803-tól tanított először erdőméréstant és rajzot, majd kinevezték a bányaméréstani tanszék élére. Mint új diszciplínát, ezt a tárgyat ő vezette be és dolgozta ki tantervét. A világon először javasolta „a teodolitnak a bányatérségek felvételére való alkalmazását”. Bányatérképeket állított össze, találmányait, újításait kortársai nagyra tartották és széles körben alkalmazták a bányaművelésben.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1995, Csáky Károly: Híres selmecbányai tanárok).

November 5-én történt

1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.

Az 1983-ban ellopott, majd egy évvel később megtalált festmények. Jobbra Dr. Garas Klára főigazgató. Fotó: Szabó Ferencné / FORTEPAN
Az 1983-ban ellopott, majd egy évvel később megtalált festmények. Jobbra dr. Garas Klára főigazgató. Fotó: Szabó Ferencné / Fortepan

Ünnep

Szent Imre herceg ünnepe – Imre első királyunknak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának fia. Bővebben az OSZK honlapján olvashatunk róla.
Az európai kereskedelem napja – Az Európai Kereskedelmi Szövetség, az EuroCommerce kezdeményezésére tartják, hogy felhívják a figyelmet a kereskedelemben dolgozók munkájára. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
A romani nyelv világnapja – Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2015-ben döntött a megtartásáról.

November 5-én történt

1414 Megnyílt a 38 évig tartó nagy nyugati egyházszakadást felszámoló konstanzi zsinat, amelyen 1415-ben megégették a cseh Husz Jánost.
1605 A katolikus összeesküvők Guy Fawkes vezetésével fel akarták robbantani a londoni parlamentet I. Jakab királlyal együtt, hogy véget vessenek a protestánsok uralmának. A merényletet az utolsó pillanatban akadályozták meg, az összeesküvőket kivégezték.
1898 Megalakult a BEAC, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.
1925 A Nemzetgyűlés törvénycikket fogadott el „Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar emlékének törvénybe iktatásáról”.
1963 Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészművet, a II. ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.
1966 Átadták a forgalomnak Budapest második aluljáróját a Blaha Lujza téren.
1983 A felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumból elloptak hét nagy értékű festményt.
1992 Strasbourgban az Európa Tanács tagjai aláírták a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját.
2007 A Google bemutatta az Android mobil operációs rendszer első verzióját.
2011 157 taggal megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
2018 A Voyager-2 amerikai űrszonda átlépett a csillagközi térbe.

November 5-én született

1770 Hanstadti Lang Nepomuk János, a selmecbányai akadémia nemzetközileg elismert bányaméréstan-tanára. Részletesebb életrajza itt olvasható.
1778 Giovanni Battista Belzoni itáliai egyiptológus, régész
1865 Suták József matematikus, piarista szerzetes. További részletek az OSZK honlapján.
1883 Raymond Loewy francia származású amerikai iparművész és formatervező
1899 Radó Sándor Kossuth-díjas geográfus, a második világháború alatt Dóra fedőnéven hírszerző. Életéről többet erre a linkre kattintva olvashatunk.
1906 Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok kardvívó
1908 Sulyok Mária Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész
1913 Vivien Leigh kétszeres Oscar-díjas angol színésznő
1921 Cziffra György Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
1922 Lakatos Imre matematikus, filozófus, egyetemi tanár

Budapesten született, a debreceni tudományegyetemen matematikafizikafilozófia szakon szerzett diplomát (1945). 1946-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a felsőoktatás reformjával foglalkozott. 1948–49-ben aspiráns volt Moszkvában. Hazatérve a Szabad Népben jelentek meg kulturális, politikai és ideológiai írásai. 1950-ben letartóztatták, 1953 végén szabadult, 1954-ben rehabilitálták, az MTA Matematikai Kutató Intézetében dolgozott. 1956-ban részt vett a Petőfi-kör vitáiban, november végén Angliába távozott. 1957-től Cambridge-ben ösztöndíjas volt, majd filozófiai és tudományos módszertani doktorátust szerzett (1960). 1960-ban oktatóként dolgozott a londoni egyetem (London School of Economics) filozófiai karán, 1966-ban tanár, 1969-től tanszékvezetőnek nevezték ki. Rendszeres vendégtanára volt az USA több egyetemének; a matematikai logika területén nemzetközi jelentőségű eredményeket ért el. A British Journal of Philosophical Sciences munkatársa volt. Londonban ösztöndíj-alapítvány őrzi nevét. Az ellentmondásos egyéniségű tudósról Mérei Anna rendező filmet készített „Ember vagy ördög” – Ki volt Lakatos Imre? címmel (1999). 1974. február 2-án halt meg Londonban. Forrás: OSZK.

1923 Rudolf Augstein német újságíró, író, lapkiadó, a Der Spiegel alapítója
1932 Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, kiváló művész, Prima Primissima díjas, a magyar televíziózás meghatározó személyisége
1939 Jan Nowicki lengyel színész, Mészáros Márta több filmjének főszereplője
1941 Art Garfunkel amerikai énekes, a Simon and Garfunkel duó tagja
1943 Sam Shepard Pulitzer-díjas amerikai író, forgatókönyvíró, színész, filmrendező
1948 William Daniel Phillips Nobel-díjas amerikai fizikus
1949 Kántor Péter József Attila-díjas költő, műfordító
1956 Nagy Katalin zenész, billentyűs, szaxofonos, gitáros, zeneszerző, a Kati és a Kerek Perec együttes énekesnője
1959 Bryan Adams kanadai rockzenész
1960 Tilda Swinton Oscar-díjas brit színésznő
1975 Németh Kristóf színész
1984 Eliud Kipchoge kétszeres olimpiai bajnok kenyai maratonfutó és világbajnok hosszútávfutó

November 5-én halt meg

1853 Garay János költő, elbeszélő, aki megteremtette a nagyotmondó Háry János alakját
1879 James Clerk Maxwell skót fizikus, az elektromágneses térelmélet megalkotója
1915 Újházi Ede színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője
1930 Christiaan Eijkman Nobel-díjas holland orvos, fiziológus, bakteriológus
1955 Maurice Utrillo francia posztimpresszionista festő
1973 Réti József Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor), érdemes művész
1975 Edward Lawrie Tatum Nobel-díjas amerikai biokémikus
1977 Alekszej Sztahanov szovjet bányász, akiről a szocialista országok munkaverseny-mozgalmát elnevezték
1982 Jacques Tati orosz származású francia filmrendező, színész
1989 Vladimir Horowitz Wolf-díjas orosz származású amerikai zongoraművész
2003 Kopeczky László vajdasági magyar író, műfordító
2017 Balla Demeter Kossuth-díjas fotóművész, a nemzet művésze
2018 Szolcsányi János Széchenyi-díjas orvos, fiziológus, farmakológus, akadémikus
2020 Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, újságíró, politikus

#eztörténtma