Popkult
A döntés képessége felszabadulást vagy nyomasztó terhet jelent
A Hirtelen mélyül című, új albumban cserihanna a felnőtté válás fázisain vezeti végig a hallgatót, hogy eljuttassa őket az érett lét egyik legfelszabadítóbb ráismeréséhez: a döntés szabadságához.
Énekversenyek, dalversenyek, zenei tehetségkutatók
Noha énekversenyként, tehetségkutatóként hirdetik az X-Faktort, a Megasztárt, a csatornák számára elsősorban show-műsorok.
Hiába ver az apám, akkor is gitározni fogok!
Barta Tamás légpisztollyal játszik, a fotósra fogja, mintha lőne. Kilenc év múlva egy igazi pisztoly végez vele Los Angelesben. A legendás gitáros életének sorsszerű motívumait dolgozta fel a Húristen! című kötet.
A Random Trip játszóterén nincsenek keretek, csak szabadság van
Immár hagyományosnak számít az idén tizenöt éves Random Trip előszilveszteri koncertje. Az improvizációs zene örömére épülő projekt alapítójával, Delov Jávorral beszélgettünk.
Az Illés játsszon, a Cintula diszkózzon, és mindenki táncoljon!
A ma nyolcvanéves Cintula már 1965-ben az első magyar Magnós Klubban is tevékenykedett, a diszkó mellett a Magyar Televízióban bukkant fel rendszeresen, végül rádiós műsorvezetőként vonult nyugdíjba.
Milyen veszély fenyegette Pély Barna kedvenc gitárját?
Pély Barna gitáros, énekes, dalszerző és egy fekete Gibson ES-335-ös gitár a főszereplője a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának, amelyből kiderül, miért éppen erre a hangszerre esett a népszerű zenész választása, milyen tulajdonságaiért kedveli azt, és hogy milyen meleg helyzetben volt már részük.
Azahriah karrierje egy feketedoboz, amelybe még mindig nem nézhetünk bele
Hogyan kerül Puzsér Róbert, Mucsi Zoltán és a Pókember egy Azahriah-ról szóló filmbe? A Mi vagyunk Azahriah című zenés filmben minden szál összeér, de aztán szét is bomlik.
A közös alkotás egy kompromisszumokkal fűszerezett társasjáték
A PKÜ ADVENT X POKET KARÁCSONY eseményen mutatja be a Napokon az új, Bible Sorries című hatodik albumát az Akvárium Klubban. A zenekar zeneszerző-gitárosával, Ratkóczi Hubával beszélgettünk.
Másfél évtized után visszatér Budapestre Carlos Santana
Tizennégy év szünet után ad ismét koncertet Magyarországon Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
Katy Perry és a Guns N' Roses is koncertet ad Budapesten
A világ egyik legsikeresebb rockzenekara jövőre a Puskás Arénában ad koncertet július 15-én. Katy Perry, napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja pedig október 27-én lép fel az MVM Dome-ban.
Judy Garland rubincipellői 28 millió dolláros rekordáron keltek el
Az összeg rekordot döntött a szórakoztatóipari relikviák között, megelőzve Marilyn Monroe híres fehér ruháját, amelyet korábban 5,52 millió dollárért adtak el.
Megjelent az aurevoir. januári müpás koncertjéről készült album
Január 30-án adott koncertet a Müpában az aurevoir. zenekar; erre az alkalomra teljesen átformálták a zenei repertoárjukat. A koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kísérte, emellett számos közreműködő: Sárkány Bertalan (perka), Papp Tamás (zongora), Kováts Gergő (szaxofon, furulya) és a Pro Vocal énekegyüttes is szerepelt a dalokban.
Végigmész egy úton, és reméled, a végén több alagutat is találsz – Tom Waits 75
Generációja egyik legeredetibb dalszerzője és történetmesélője legutóbb 2011-ben publikált új dalokat. Tom Waits 75 éves, az őt éltető magyar Braindogs pedig 20.
A harmónia iránti vágyról szól 2025 színe
Bejelentette a Pantone Intézet a következő év színét. 2025-ben ez az árnyalat a Pantone 17-1230 Mocha Mousse lesz. A lágy barna tónusról a kényelemre, a kényeztetésre és az apró örömök élvezetére asszociálhatunk. A Mocha Mousse az idei év színének, a hasonló hangulatot árasztó Peach Fuzznak a továbbfejlesztése.
Rangos amerikai díjat nyert a Wicked
Az Óz boszorkáiról szóló Wicked című musical nyerte el szerdán az év legjobb filmjének járó díjat a National Board of Review (NBR) amerikai filmes testülettől, Jon M. Chu, a produkció rendezője és a film két sztárja szintén díjazott lett.
Piros alma, csokimikulás, Orion űrhajó
A Télapó már jóval december 6-a előtt megjött a kisvárosba. Egyszer csak, mint valami jelenés, ott állt a Páva Áruház kirakatában, körülötte villanyvasút, Rodolfo bűvészdoboz, elemes játék gépfegyver.