Jeles napok
Szeptember 4-én történt
„Az alkotó ember előtt végtelen a tér. De ha tudásunkat nem is használjuk fel feltétlenül újabb alkotásra, akkor is minden ismeret még gyönyörűbbé teszi előttünk a világot” – fogalmazta az 1979. szeptember 4-én elhunyt Öveges József Kossuth-díjas fizikus, piarista szerzetes, paptanár, a kísérletező fizikatanítás népszerűsítője.
Szeptember 4-én történt
476 A germán Odoaker megfosztotta trónjától az utolsó nyugatrómai császárt, Romulus Augustulust, ezzel véget ért az ókor.
1781 Kaliforniában 44 spanyol telepes megalapította Los Angelest.
1837 Samuel Morse amerikai feltaláló első ízben továbbított üzenetet távíróján.
1870 A francia parlament a porosz–francia háború alatt megfosztotta a tróntól III. Napóleon császárt, aki két nappal korábban megadta magát a németeknek.
1888 Az amerikai George Eastman bejegyeztette a Kodak márkanevet.
1915 Debrecenben megnyílt az új, háromemeletes Aranybika Szálló, amelynek terveit az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd készítette.
1955 Ismét megnyitották a II. világháborúban kiégett, felújított berlini Staatsopert.
1985 Felfedezték a fullerént, az elemi szén harmadik, mesterségesen előállított módosulatát.
1993 Kenderesen újratemették Horthy Miklós egykori kormányzót és családtagjait.
1998 Larry Page és Sergey Brin, az amerikai Stanford Egyetem hallgatói bejegyeztették a Google céget.
2002 Véget ért a dél-afrikai Johannesburgban az úgynevezett Föld-csúcs, ahol a minden idők legnagyobb ENSZ-tanácskozásán elfogadták a „Johannesburgi Nyilatkozat a Fenntartható Fejlődésről” elnevezésű dokumentumot.
2015 Angela Merkel német kancellár döntést hozott a budapesti Keleti pályaudvartól a magyar–osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők beengedéséről.
2016 Ferenc pápa szentté avatta Boldog Kalkuttai Teréz anya Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.
2017 Skóciában megnyílt a világ leghosszabb ferdekábeles szerkezetű közúti hídja, a Queensferry Crossing.
2020 A 93 éves, 4 hónapos és 16 napos XVI. Benedek nyugalmazott pápa lett a leghosszabb életű katolikus egyházfő, ilyen sokáig korábban csak XIII. Leó élt.
Szeptember 4-én született
1768 François-René de Chateaubriand francia író, politikus
1805 Mikó Imre politikus, történetíró, akadémikus, az erdélyi reformnemzedék egyik vezére, „Erdély Széchenyije”
1824 Anton Bruckner osztrák zeneszerző
1848 Beöthy Zsolt irodalomtörténész, esztéta
1848 Horváth Antal ügyvéd és szőlőnemesítő, akinek nagy része volt a pécsi szőlőrekonstrukcióban
1860 Bayer Antal gyógyszerész, aki elsőként hozott forgalomba Magyarországon ampullás gyógyszereket
1883 Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész
1892 Darius Milhaud francia zeneszerző, a Hatok csoportjának tagja
1905 Ráday Imre színész, rendező, érdemes és kiváló művész
1913 Stanford Moore Nobel-díjas amerikai biokémikus, a ribonukleáz enzim aminosav-összetételének egyik meghatározója
1913 Tange Kenzó Pritzker-díjas japán építész
1914 Udvardy Tibor Liszt Ferenc-díjas tenor, érdemes és kiváló művész
1917 Maléter Pál katonatiszt, az 1956. évi forradalom és szabadságharc honvédelmi minisztere, mártírja
1918 Urbán Ernő Kossuth-díjas költő, író
1924 Kerekes József kertészmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa
1925 Vásárhelyi László táncos, koreográfus
1927 Sánta Ferenc Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író
1933 Mécs Imre villamosmérnök, 1956-os halálraítélt, politikus, országgyűlési képviselő
1934 Jan Švankmajer cseh szürrealista művész, filmrendező
1937 Dawn Fraser négyszeres olimpiai bajnok ausztrál úszónő
1939 Lengyel Péter Kossuth-díjas író
1943 Simonovits Miklós Széchenyi-díjas matematikus, akadémikus
1948 Zádori Mária Kossuth-díjas énekművész, a nemzet művésze
1950 Karda Beáta táncdalénekesnő
1952 Voga János zeneszerző, tanár, rádiós műsorvezető
1958 Török Ágnes Blattner Géza-díjas színész, bábszínész, báb-, díszlet- és jelmeztervező
1970 Barabás Kiss Zoltán színész
1970 Létay Dóra Jászai Mari-díjas színésznő
1981 Beyoncé Grammy-díjas amerikai énekesnő
1986 Borbély Alexandra Európai filmdíjas és Jászai Mari-díjas színésznő
1991 Siklósi Örs zeneszerző, dalszövegíró, énekes, az AWS egykori tagja
1997 Siklósi Gergely olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó
Szeptember 4-én halt meg
1588 Robert Dudley (Earl of Lancester) angol politikus, hadvezér, I. Erzsébet királynő kegyence
1813 James Wyatt angol építész
1902 Heller Ágost akadémikus, a modern magyar tudománytörténet egyik megteremtője
1907 Edvard Grieg norvég zeneszerző
1916 Pantocsek József botanikus, mikropaleontológus, orvos, a mikrofotográfia első magyarországi alkalmazója
1963 Robert Schuman francia politikus, az európai integrációs folyamat egyik kezdeményezője, az „egyesült Európa atyja”
1965 Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német polihisztor, orvos, teológus, orgonaművész, zenetudós, író, humanista
1965 Petényi Géza Kossuth-díjas gyermekgyógyász, akadémikus
1974 Komor István Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató
1979 Öveges József Kossuth-díjas fizikus, piarista szerzetes, paptanár, a kísérletező fizikatanítás népszerűsítője
1989 Georges Simenon belga író, Maigret felügyelő alakjának megteremtője
1991 Németh Lajos Széchenyi- és Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, akadémikus
2000 Mayer Mihály kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, edző
2001 Simó Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező
2003 Varga Tibor Svájcban élt hegedűművész
2006 Fejér Tamás Balázs Béla-díjas filmrendező
2010 Kulcsár Kálmán Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus, volt igazságügyi miniszter
2022 Peter Straub amerikai író, költő