Jeles napok
Szeptember 6-án történt
„A jelennek játszom, nem a múltnak, és nem a jövőnek. Szerintem csak a jelen számít, s ha már az ember nincs jelen, akkor már semmi jelentősége az egésznek” – vallotta a 2021. szeptember 6-án elhunyt César-díjas francia színművész, producer, Jean-Paul Belmondo, akit olyan feledhetetlen filmekben láttunk, mint a Kifulladásig, Az áruló, A profi, a Borsalino, a Bolond Pierrot, A magányos zsaru és a Félelem a város felett.
Szeptember 6-án történt
1522 Visszatért a spanyol szolgálatban álló portugál Fernando Magellán expedíciójának egyetlen megmaradt hajója, amely először kerülte meg a Földet, ezzel bizonyossá vált, hogy bolygónk gömbölyű.
1566 Szigetvár ostroma közben meghalt I. (Nagy) Szulejmán, az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója.
1688 Nándorfehérvár, a mai Belgrád két évre felszabadult a török uralom alól.
1870 Az Egyesült Államokban első alkalommal szavazhatott nő: a 70 éves Louisa Ann Swain a Wyoming állambeli Laramie városka helyi választásán adta le voksát.
1901 Buffalóban egy anarchista merénylő rálőtt William McKinley amerikai elnökre, aki szeptember 14-én belehalt sebeibe.
1948 Megalakult a kommunista Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága, a rettegett ÁVH.
1968 Megnyílt az első Budapesti Őszi Vásár.
1968 Szváziföld alkotmányos monarchiaként elnyerte függetlenségét.
1991 A Szovjetunió elismerte a balti államok függetlenségét, ugyanezen a napon visszakapta a Szentpétervár nevet Leningrád.
1996 Szent II. János Pál pápa megkezdte második, kétnapos magyarországi látogatását, amelynek során Pannonhalmára és Győrbe látogatott.
1997 Londonban kétmilliós tömeg vett részt Diana walesi hercegnő temetésén; a szertartást világszerte két és félmilliárd ember követte a tévéképernyők előtt.
2006 A budapesti Iparművészeti Egyetem a világhírű magyar formatervező, Moholy-Nagy László nevét vette fel.
2013 Esztergomban megkezdődött az új Suzuki SX4 személyautó sorozatgyártása.
2017 A katalán parlament a spanyol alkotmánybíróság tiltó határozata ellenére megszavazta a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt.
Szeptember 6-án született
1729 Moses Mendelssohn német filozófus
1766 John Dalton angol kémikus és fizikus, a modern atomelmélet megteremtője
1808 Knezich Károly honvédtábornok, aradi vértanú
1876 John Macleod orvosi Nobel-díjas skót biokémikus, fiziológus, az inzulin egyik felfedezője
1888 Joseph Patrick Kennedy amerikai üzletember, diplomata, bankár, a legbefolyásosabb amerikai politikai dinasztia alapítója
1901 Bilicsi Tivadar színész, kiváló művész
1903 Kadosa Pál kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző és zongoraművész
1904 Keresztury Dezső Széchenyi- és Herder-díjas író, költő, kritikus, műfordító, irodalomtörténész, akadémikus
1921 Norman Joseph Woodland, a vonalkód amerikai feltalálója
1923 II. Péter, Jugoszlávia utolsó királya
1928 Maki Fumihiko Wolf- és Pritzker-díjas japán építész
1943 Roger Waters angol basszusgitáros, énekes, zeneszerző, a Pink Floyd egykori tagja
1943 Benczúr László Ybl-díjas építész
1943 Sir Richard J. Roberts orvosi Nobel-díjas brit biokémikus, molekuláris biológus
1945 Déki Lakatos Sándor Liszt Ferenc-díjas prímás
1948 Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, edző, sportvezető, a magyar sport 100. olimpiai aranyérmének megszerzője
1951 Ribli Zoltán olimpiai bajnok nemzetközi sakknagymester
1953 Lukácsházi Győző Bánffy Miklós-díjas tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető
1955 Incze Ágnes Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer
1970 Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész
1971 Dolores O’Riordan ír énekesnő, a The Cranberries egykori tagja
1977 Novák Katalin jogász, közgazdász, politikus, Magyarország első női köztársasági elnöke
1978 Jónás Zsuzsa Harangozó Gyula-díjas táncművész, balett-táncos
Szeptember 6-án halt meg
1683 Jean-Baptiste Colbert francia pénzügyminiszter, a merkantilizmus legjelentősebb képviselője
1868 Szendrey Júlia írónő, Petőfi Sándor felesége, Hans Christian Andersen meséinek első hazai fordítója
1918 Jósa András régész, orvos, antropológus
1948 Kogutowicz Károly geográfus, térképész
1960 Jekelfalussy Piller György olimpiai bajnok vívó
1961 Gombaszögi Frida színésznő
1978 Adolf Dassler német sportszergyáros, az Adidas cég alapítója
1990 Tom Fogerty amerikai gitáros, a Creedance Clearwater Revival alapító tagja
1997 Zsurzs Éva Kossuth-díjas filmrendező
1998 Kuroszava Akira Oscar-díjas japán filmrendező
2007 Hegedűs István Munkácsy Mihály-díjas karikaturista
2007 Luciano Pavarotti olasz operaénekes, minden idők egyik legnagyobb tenorja
2018 Burt Reynolds Golden Globe-díjas amerikai színész
2019 Robert Mugabe zimbabwei államfő 1987–2017 között
2021 Jean-Paul Belmondo francia filmszínész
2021 Vitányi Iván szociológus, esztéta, politikus, országgyűlési képviselő
2022 Erdős Tibor Széchenyi-díjas közgazdász, akadémikus