Jeles napok
Szeptember 8-án történt
2003 szeptember 8-án halt meg Leni Riefenstahl német filmrendező, a filmtechnika egyik megújítója. Riefenstahl rendezőként a Balázs Bélával közösen írt és rendezett Kék fény című filmmel debütált 1932-ben, majd a Harmadik Birodalom propagandafilmese lett. Ő rendezte többek között az 1934-es nürnbergi náci pártkongresszust megörökítő Az akarat diadala és az 1936-os ötkarikás játékokat bemutató A berlini olimpia című alkotást.
Szeptember 8-án történt
1213 Magyar főurak meggyilkolták II. András király feleségét, Merániai Gertrúdot; a gyilkosság ihlette Katona József Bánk bán című drámáját.
1846 Megnyílt az első magyar felsőbb leányiskola, a Miskolci Nőnevelő Intézet.
1853 Megtalálták a Szent Koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát, amelyet az elbukott szabadságharc utolsó miniszterelnöke, Szemere Bertalan 1849 augusztusában ásott el Orsovánál.
1910 A budapesti János-hegyen felavatták az Erzsébet-kilátót.
1941 A második világháborúban bezárult a német blokádgyűrű Leningrád körül, a város csak 1944 elején szabadult fel.
1951 San Franciscóban 48 állam békeszerződést kötött Japánnal, végleg lezárva a második világháborút.
1966 Amerikában sugározták a kultikus Star Trek tévésorozat első epizódját.
1971 Washingtonban felavatták a Kennedy Kulturális Központot.
1997 II. János Pál pápa bemutatta a katolikus katekizmus több mint tíz év után elkészült hivatalos, latin nyelvű változatát.
2014 Budapesten elindult a Mol Bubi kerékpár kölcsönzési rendszer.
2020 A Szabad Európa Rádió multimédiás tartalomszolgáltató oldalként visszatért Magyarországra.
Szeptember 8-án született
1157 I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király
1633 IV. Ferdinánd Habsburg-házi magyar és cseh király
1635 Esterházy Pál gróf, Magyarország nádora
1841 Antonín Dvořák cseh zeneszerző
1850 Blaha Lujza színésznő, „a nemzet csalogánya”
1906 Hőgyes Endre orvos, bakteriológus, a magyarországi Pasteur Intézet alapítója, a veszettség elleni védőoltás elterjesztője
1910 Jean-Louis Barrault francia színész, rendező, színiigazgató
1922 Tomanek Nándor Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész
1924 Kelemen Frigyes romániai magyar fizikai szakíró
1925 Peter Sellers angol színész
1928 Ács Károly vajdasági magyar költő, műfordító, szerkesztő
1933 Michael Frayn angol író, drámaíró, műfordító, a Még egyszer hátulról szerzője
1934 Kalász Márton Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze
1938 Louis Mahoney gambiai születésű angol színész, a Royal Shakespeare Company egyik első afroamerikai tagja
1944 Szilvássy Annamária színésznő
1948 Kincses Veronika Kossuth-díjas szoprán, a Magyar Állami Operaház mesterművésze
1951 Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész
1951 Markó Béla József Attila-díjas romániai magyar költő, az RMDSZ volt elnöke
1953 Barak László szlovákiai magyar költő
1979 Lékó Péter olimpiai ezüstérmes nemzetközi sakknagymester
1979 Pink Grammy-díjas amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő
Szeptember 8-án halt meg
1613 Carlo Gesualdo olasz zeneszerző
1763 Carlos Mardel (Martell Károly) magyar–portugál katonamérnök, építész, az 1755-ös lisszaboni földrengés után a város egyik újjáépítője
1895 Adam Opel német mérnök, autógyáros, az Opel művek megalapítója
1906 Hőgyes Endre orvos, egyetemi tanár, akadémikus
1939 Hevesi Sándor rendező, író, műfordító, kritikus, színházigazgató
1949 Richard Strauss német zeneszerző
1957 Szilvay Kornél számos tűzoltó és tűzvédelmi eszköz feltalálója
1975 Kondér István erdőmérnök, a kettős szögprizma megkonstruálója
1994 Szentágothai János Kossuth-díjas anatómus, az MTA volt elnöke
2003 Leni Riefenstahl német filmrendező
2009 Niels Bohr Nobel-díjas dán fizikus
2015 Harangozó Teri táncdalénekesnő
2017 Ljubiša Samardžić, szerb színész, rendező, a Forró szél című sorozat főszereplője
2022 II. Erzsébet brit királynő
2023 Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő