Áder János
Hit, remény és rajzfilm Róma után Székesfehérváron
Rómát már meghódította, most Székesfehérvárra jött haza – Jankovics Marcell Hit, remény és rajzfilm című életmű-kiállítása a Királyi napok kiemelt programjaként érkezett haza.
Ceyloni makákó, óriásteknős és pókok világát bemutató alkotás is nyert a Planet Lensen
Május 17-én díjátadó gálával ért véget a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivál. A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilált.
Tíz év után Gödöllőről Veszprémbe költözik a nemzetközi természetfilm-fesztivál
Nevében és tartalmában is megújul a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál, amelyet Planet Lens néven Veszprémben rendeznek meg májusban – mondta el Áder János volt köztársasági elnök, a szervező Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Május 9-én történt
1897-ben Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgóegyletet. Az első hivatalos és szabályos meccsen ők léptek pályára, egymás ellen játszva, kék-fehér és piros-fehér szerelésben a Csömöri úti Millenáris sportpályán. A végeredmény 5:0 lett a kékeknek. Az eseményről hetekig beszéltek Budapesten.
Áder János tiszteletvacsorán fogadta a táncházmozgalom alapítóit
Tiszteletvacsorán látta vendégül az ötvenéves magyarországi táncházmozgalom alapítóit Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita csütörtök este Budapesten, a Sándor-palotában.
Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat
Karikó Katalin kutatóbiológusnak ítélték oda a 2021. évi Bolyai-díjat. Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán.
Aradi vértanúk – Áder: Az eszmék tovább élnek
Az eszmék tovább élnek az értékek megbecsülésében, örökségünk megőrzésében – mondta Áder János az aradi vértanúk emléknapján, szerdán Komáromban, a felújított Csillagerődben.
Áder: Nem vesztettük el a jövő formálásának képességét
A világjárvány idején a kultúra, a tudomány eredményei, a művészet, a kutatók munkája mutatta meg, hogy nem vesztettük el a jövő formálásának képességét. Erről Áder János beszélt pénteken az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadásán.
Rodostó főpolgármestere átvette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét
Kadir Albayrak, az északnyugat-törökországi Rodostó (törökül Tekirdag) város főpolgármestere csütörtökön átvette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét a település legnevezetesebb magyar emlékhelyén, a Rákóczi Múzeumban tartott ünnepségen.
Áder: Egyiptom elismeri a magyar régészek munkáját
Magyar régészek 1907 óta végeznek ásatásokat az észak-afrikai országban, az egykori Théba területén.
Álmodó vizek a Természettudományi Múzeumban
Vizúr János és Kércz Tibor fotóművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a múzeumban. A kiállítást 2019. április 26-án Áder János köztársasági elnök nyitotta meg.
Végső búcsú Kányádi Sándortól
Szülőfalujában, a székelyföldi Nagygalambfalván július 7-én végső nyugalomra helyezték Kányádi Sándor író, költő, műfordító földi maradványait. A gyászszertartáson számos világi és egyházi méltóság, a politikai és irodalmi élet több jeles személyisége volt jelen. Áder János köztársasági elnök a szertartáson rámutatott arra, hogy Kányádi Sándor számára a magyar szó egyenlő volt az élettel és a hivatással.