Bán Teodóra
Töltődj fel CAFe-val!
„Egy kortárs fesztiválnak mindig újat kell mutatnia, abban a tekintetben is, hogyan értelmezi újjá a régit” – mondta Káel Csaba, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke. Az október 5-től kezdődő fesztiválra jönnek világsztárok, a 100-nál is több program között lesznek ősbemutatók és köztéri programok, ráadásul mindezt csaknem 40 helyszínen, akár a bulinegyed romkocsmáiban is megtalálhatjuk.
A tét: a mindent elsöprő szenvedély
Kálmán Imre nevéről elsőként mindenkinek a Csárdáskirálynő jut eszébe. Az operett királyának azonban még számtalan kiemelkedő művet köszönhetünk. Egyik közülük a Cirkuszhercegnő, melyet július 20-án mutattak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadásra ellátogatott a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne is, aki azt vallja: édesapja műveit képtelenség megunni.
Első hírek a CAFe Budapestről
Míg az év első felében a Budapesti Tavaszi Fesztivál művészeti programjain vehettünk részt, addig ősszel a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon élvezhetjük a hazai és a nemzetközi kultúra sokszínűségét. Idén október 5. és 21. között rendezik meg az összművészeti fesztivált, ahol még jobban megismerhetjük a kortárs művészet alkotásait. Az idei rendezvény fő témája a baltikum lesz.
Várnak a szabadtéri színházak!
Minden évben bezárnak a kőszínházak nyárra, és megnyílnak a szabadtéri teátrumok. Idén sem alakul ez másként: a szabadtéri színházak július elejétől augusztus végéig várják az érdeklődőket. De hova érdemes ellátogatni? Miket érdemes megnézni? A Kultúra.hu összegyűjtötte a legizgalmasabb szabadtéri színházi előadásokat! Részletekért kattints a cikkre!
Cirkuszhercegnő a Margitszigeten
A Cirkuszhercegnő című operettet mutatják be Szabó Máté rendezésében a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon júliusban. Kálmán Imre operettjét a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatja a közönség. Kálmán Imre világszerte népszerű Cirkuszhercegnő című operettje először látható a margitszigeti színpadon. A darab szeptembertől a miskolci színház repertoárjára kerül.
Tavaszi vásár a Vörösmarty téren
Húsvéti ételekkel, ünnepi kézműves programokkal és tematikus napokkal, hétvégékkel várja a látogatókat április 22-éig a Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren. A vásáron kiállító kézműves mesterek hivatásuk legjavát mutatják be portékáik és műhelyfoglalkozásaik segítségével, de a látogatók izgalmas foglalkozásokon is részt vehetnek és kipróbálhatják a kézműves mesterséget is.
Egész Budapesten legyen fesztivál!
A belvárosi intézmények mellett kisebb helyszínek bevonását támogatja, és a népszerű nemzetközi művészek meghívásával párhuzamosan fontosnak tartja a fiatal tehetségek felkarolását Bán Teodóra, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének tagja, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője.
Kihagyhatatlan lesz az idei CAFe!
„Alig várom, hogy elkezdődjön!” – mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, a CAFe Budapestet szervező Operatív Testület tagja a kortárs összművészeti fesztivál szeptember 19-ei, budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „a fesztivál küldetése, hogy teret adjon mindehhez, és Budapest egyre nagyszerűbb tér”. A közönség soraiban ülve pedig – bizonyára – mindenki úgy érezte, teljes mértékben egyetért.