Boros Misi
Boros Dániel mikrobiológus: Tudomány nincs filozófia nélkül
A filozófus szülők által felnevelt Boros Dániel tizennégy éves koráig zenélni tanult, majd Cambridge-ben szerzett molekuláris biológia mesterdiplomát.
Boros Misi: Önmagunkban kell keresnünk a fényt és a jót
„Csodagyerekből csodafelnőtt lesz” – mondta Boros Misiről Vásáry Tamás, és igaza lett. Lássuk, mivé érett a zongoravirtuóz.
Megtanítja Budapestet mulatni Az Orfeum mágusa – Ősbemutatóra készül az Operettszínház
A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató ötlete alapján november 17-én, 18-án és 19-én, hármas szereposztásban mutatja be Orbán János Dénes és Pejtsik Péter Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét. A Nagymező utcai teátrum a közelgő premier napjain nagyszabású Orfeumi játékokat is rendez.
„Egy nyelvet beszélünk a táncosokkal” – interjú Boros Misivel és Bogányi Gergellyel
Bartók Béla A csodálatos mandarin és Maurice Ravel Bolero című legendás szerzeményeire készült táncműveket láthat a közönség a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház egyedülálló koprodukciójában június 24-én a 10. Színházi Olimpia Záróeseményén, a Margitszigeti Színház nagyszínpadán.
Boros Misivel indult útjára a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya
„99% tehetség, 1% adó” szlogennel és a fiatal zongorista tehetség, Boros Misi védnökségével indult útjára a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampánya.
Boros Misi: „A zene folyton megy a fejemben” – podcast
A Kultúra.hu Mi lenne, ha…podcastjának e heti vendége Boros Misi zongoraművész.
Boros Mihály jótékonysági koncertje a koronavírus árváiért
Koncertet ad Boros Mihály a Filharmónia Magyarország szervezésében április 13-án a Pesti Vigadóban. A hangverseny teljes bevétele a Regőczi Alapítványon keresztül a koronavírus árváit támogatja.
MVM-koncertek – A zongora: Boros Misi és Balázs János estjei
Június 20-án, vasárnap este Balázs János, június 28-án pedig Boros Misi zongoraestjét rendezik meg az MVM Koncertek – A Zongora-sorozaton az Opera Zongorateremben.
Boros Misi virtuális koncerttermi hangversenye
A Filharmónia virtuális koncertterme ezúttal Boros Misi hangversenyével jelentkezik a pécsi Kodály Központból december 2-án.
A Virtuózok 6. évada a Visegrádi Négyek tagállamai és Szerbia tehetségeit is bemutatja
A Virtuózok idei műsorfolyama kilép a határokon túlra és öt ország versenyzőit várja – mondta el a műsorban Balázs-Piri Soma zongorista, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató korcsoportgyőztese, aki Boros Misi zongoristával együtt kiérdemelte a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete díjat is.
Emlékezés a legendára
A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójára, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei halála napján, november 6-án a Müpában. Az est során elhangzik Chopin f-moll zongoraversenye, majd Antal Mária Az Áramlat című művével folytatódik a megemlékezés. A programot Rachmaninov alkotása, a Harangok zárja.
Virtuózok szeretetkoncertje
Bármennyire is szentimentálisan hangzik, a legelső és legfontosabb szó, amely a Virtuózok szeptember 7-ei koncertjét kifejezi: az a szeretet. A tehetségkutató műsor győztes fiataljainak érezniük kellett, hogy a közönség nem egyszerűen kíváncsi rájuk, hanem csodálja tehetségüket, izgul értük és igen: őszintén megszerette őket a televíziós verseny során.
Felcsendül a zongora hangja
Először szólalnak meg újra Kocsis Zoltán legendás zongorái szeptember 7-én a Virtuózok szuperkoncertjén, ahol a 2016-ban elhunyt világhírű művész fia, Kocsis Krisztián is színpadra lép Boros Misivel, Bogányi Gergellyel és a zenei tehetségkutató IV. évadának győzteseivel a Papp László Budapest Sportarénában.
A Virtuózok győztesei az Arénában
Időutazásra hívnak a Virtuózok: Boros Misi és Bogányi Gergely szimbolikus kettősével induló, különleges koncerten idézik fel a televíziós tehetségkutató sikertörténetét szeptember 7-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az est folyamán a műsor négy évadának győztesei és legemlékezetesebb versenyzői lépnek színpadra egy minden eddiginél grandiózusabb gálakoncert keretében.
Meghódítják a világot a magyarok
Hogy hogyan? A klasszikus zenével! A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsort Peller Mariann producer álmodta meg. Már az első évad nézettsége megelőzte a kereskedelmi csatornákét, azóta pedig az egész világon nagy iránta az érdeklődés. Legalább 20 országban indulhat el a tehetségkutató, melyhez hasonló még nem volt. A nemzetközi sikerekről és az idei koncertekről árulunk el részleteket!