Bősze Ádám

Május 20-án történt

Jelentkezett a Színművészetire, a sikertelen felvételi után belépett a ferences rendbe, majd mégis világi pályát választva a Zeneakadémián szerzett diplomát. Az 1968-ban ezen a napon született Bősze Ádám volt azóta zenekritikus, rádiós, ma pedig ismeretterjesztő zenetörténeti előadásokat tart.

„Ez szórakoztató irodalom, a strandon kell olvasni” – Bősze Ádám az új könyvéről

Teátrális szerelmi élete vajon befolyásolta Wagner művészetét? A tehetséges Fanny Mendelssohnt segítette-e férje a zenei pályán? Bősze Ádám zenetörténész Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyve által a zenetörténet hálószobatitkaiba is betekintést nyerünk, ráadásul a szerző szándéka szerint női szemszögből.

Haydneum Ősz címmel indít sorozatot a Magyar Régizenei Központ

Haydneum Ősz címmel indít sorozatot a 2021-ben alapított Haydneum – Magyar Régizenei Központ: a programsorozat keretében koncerteket tartanak a Müpában, a Zeneakadémián és a Lóvasúton, valamint a budavári Lovardában is.

Művészeti és lelki zarándoklat téren és időn át Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság évente szervezi az Arcus Temporum Művészeti Fesztivált, idén augusztus 25. és 27. között. A fesztivál művészeti ágai – a zene, az irodalom, a képzőművészet és a spiritualitás – a monostor éves választott témájára összpontosítanak, kortárs és klasszikus művekből merítenek.

Romkoncertek Magyarország történelmi helyszínein

Irodalmi romkoncert címmel sorozat indul Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál május 28-ától. A rendezvényeken Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép.

A kiválóság kapujában – Pódiumbeszélgetés a Kaposfesten

Augusztus 15-én a nagy meleg ellenére egész kellemes környezetben, az Európa park hatalmas fáinak védelmében rendezett beszélgetést a Kaposfest. Ennek Tehetség vagy szorgalom? Mi a titka a művész sikerének? volt a címe, és Bősze Ádám vezette. A beszélgetés szüneteiben Kéméndi Tamás harmonikaművész muzsikált.

Szombaton kezdődik az Óbudai Nyár hételőadásos sorozata

A Dalok a Kispipából című Seress Rezső-esttel kezdődik szombaton az Óbudai Nyár sorozata, amely augusztus 12-ig hat előadással várja az érdeklődőket a Kiskorona7 kertben.

Bősze Ádám is standupol az Óbudai Nyáron

Július 9-én háromnapos fesztivállal nyit újra az Óbudai Társaskör, ezután még hat különböző szórakoztató kerti programmal várják a közönséget a hónapban. Július 23-án például Bősze Ádám standupol.

Schubert közelében – Folytatódik a Budapesti Vonósok és Bősze Ádám sorozata

Február 26-án hallhatjuk az online sorozat második koncertjét. Bősze Ádám zenetörténész ezúttal a zeneszerző hangszeres kamaraművein keresztül vezet be bennünket Schubert kimeríthetetlenül titokzatos világába.

Könyvritkaságok a fővárosban

Gutenbergtől Zuckerbergig mottóval első alkalommal rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát szeptember 24-én és 25-én. A rendezvényen brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok várják a szakértőket, a gyűjtőket és a nagyközönséget a Pesti Vigadóban.