Budai Vár

Palotakoncertek a budai Várban

A budai Várba nemcsak a csodálatos panoráma miatt érdemes ellátogatni, hanem azért is, mert augusztus 3. és 5. között koncertek és színházi előadások is várnak az Oroszlános udvarban! A Budavári Palotakoncertek keretében idén az Operettszínház mellett ismét bemutatkozik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciója is.

Infinity Rhythm

Garay Nagy Norbert festőművész egyedi, réalité pliée stílusban készült, főképp divatfotók inspirálta alkotásai április 27-től tekinthetőek meg a budai Várban, a Palota út 1. alatt található Mikve Galériában. Az Infinity Rhythm című tárlat két május 10-ig látogatható hétfő kivételével mindennap 10:00 és 18:00 óra között.

Ismét ülésezett a bizottság

A Habsburg Ottó-hagyaték számára létrehozandó archívumról, egy, a budai Vár felújításával kapcsolatos miniszterelnökségi közvélemény-kutatásról, a Csikós udvar és a Karakas pasa tornya megújításáról, valamint a mélygarázsok helyzetéről esett szó a Nemzeti Hauszmann Terv bizottsága hatodik ülésén.

Mindenkit vár az infópont!

Megnyitotta kapuit a Nemzeti Hauszmann Terv Információs Pontja a budai Várban található Savoyai-teraszon május 25-én. Az épületnek több funkciója is van: egyrészt segíti a Várba érkező turistákat tájékozódni az éppen aktuális felújításokról, valamint a közlekedésről, másrészt bemutatja a rekonstruálandó épületek történetét.

Indul a Lovarda újjáépítése

„Fél évszázad legnagyobb műemléki felújítása kezdődik meg ma itt, Budapesten” – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára az újjáépülő egykori Lovarda alapkőletételén a budai Várban május 20-án. A munkálatok 2016 júniusában kezdődnek Hauszmann Alajos fennmaradt, eredeti tervrajzai alapján.

Lerakják a lovarda alapkövét

A Habsburg Ottó-hagyaték számára létrehozandó archívumról, egy, a budai Vár felújításával kapcsolatos miniszterelnökségi közvélemény-kutatásról, a Csikós udvar és a Karakas pasa tornya megújításáról, valamint a mélygarázsok helyzetéről esett szó a Nemzeti Hauszmann Terv bizottsága május 3-ai ülésén. L. Simon László bejelentette: május 20-án kerül sor a lovarda alapkőletételére.

Találkozik múlt, jelen és jövő

Megmenteni a jövő számára az értékeinket – erre törekszenek a vár és a múzeumi negyed felújításával.

L. Simon László a Hauszmann-tervről

Még ebben a kormányzati ciklusban újjáépül a budavári lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső, és a tervek szerint 2018-ig rekonstruálják a palota Szent István-termét is – mondta el az Országgyűlés Kulturális Bizottságának február 5-ei ülésén L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, aki a Nemzeti Hauszmann Terv koordinálásáért is felel.

Januárban is nyitva tart a Csontváry életmű-kiállítás

A tárlat 2016. január 31-ig tekinthető meg a Budai Várban.

Elkezdődött a 29. Mesterségek Ünnepe

Immáron 29. alkalommal vette kezdetét a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, ahol augusztus 20. és 23. között, négy napon keresztül ismerkedhetünk meg az egész ország műhelyeinek, iskoláinak kézműves alkotásaival. Az idei rendezvény fő témája a pásztorélet és művészete, kiemelt vendége pedig Spanyolország.