Budapest Park
Először koncertezik hazánkban a blues-rock legenda, Gary Clark
A négyszeres Grammy-díjas énekes-gitáros-dalszerző, Gary Clark Jr. jövőre a Guns N’ Roses turnéján csatlakozik a zenekarhoz, a milánói és a bécsi állomás között pedig úgy döntött, karrierje során először a magyar közönségnek is bemutatja saját projektjét július 12-én a Budapest Parkban.
Jamie Winchester 50 évét ünnepli a Budapest Parkban
Ötvenedik születésnapját koncerttel ünnepli Jamie Winchester. Az ír zenész eddigi pályafutása Magyarországhoz kapcsolódott, a tavaly nyárról elhalasztott esten több formációja lép színpadra szeptember 16-án a Budapest Parkban.
Ötnapos fesztivállal ünnepli X. szezonját a Budapest Park
Az Xtra Feszt elnevezésű esemény szeptember 15–19. között várja a parktól megszokott széles zenei palettával a látogatókat. A programok kiválasztásánál fontos szerepet játszott az is, hogy valóban minden korosztálynak szóljanak, így a line-upban van minden Jamie Winchestertől a Follow The Flow-n és a Vad Fruttikon át egészen a Carson Comáig vagy éppen a Farkasházi Réka és a Tintanyúlig.
„Mintha fél éven át lenne hetven-nyolcvan zenekarom”
Biczó Andi igazi „zeneipari háttérhősnő”, akit szerencsére a vírushelyzet sem ábrándított ki legnagyobb szerelméből, a zenéből. A Budapest Park PR-menedzsereként és számtalan izgalmas magyar zenekar – például a The Qualitons, a Fran Palermo és a Nunki Bay Starship – sajtósaként azon munkálkodik, hogy kapcsolatot teremtsen a zenészek, a zeneipari szereplők és persze a közönség között, és ezt páratlan empátiával, lelkesedéssel teszi.
Élőben a Budapest Parkból – Indul a Parkoló című rádióműsor
A Budapest Park és a Beat Radio együttműködésében létrejövő Parkoló című műsor amellett, hogy a koncerthelyszínen fellépő, A kategóriás hazai sztárokat hozza közelebb a hallgatókhoz, élőben enged betekintést a színfalak mögé.
A kétezres évek legnagyobb slágereit hozza el a Tankcsapda a Budapest Parkba
Hazánk legnépszerűbb rockzenekara − a háromtagú Tankcsapda − a hármas szám jegyében a 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. Júniusban az első évtizedet telt ház előtt idézték fel, de a java még hátravan: július 30-án a 2. évtizeddel, október 15-én pedig a 3. évtizeddel várják a rajongókat.
Együtt vagyunk szabadok: pályázat fiatal képzőművészeknek
A Zwack Unicum és a Budapest Park közös pályázatot indított fiatal képző- és iparművészek számára, akik alkotásaikkal azt mutatják be, hogyan élték meg a bezártságot, majd a visszakapott szabadságot.
25 éves jubileumot ünnepel a HS7 a Parkban
Hat évvel a Budapest Parkban adott búcsúkoncertje után a HS7 egy különleges koncertre áll össze ugyanazon a színpadon: ezúttal huszonötödik jubileumukat ünneplik. Egy közös időutazásra invitálnak, de hangsúlyozzák: ez egy egyedi, megismételhetetlen kirándulás a HS7 történelmébe, amelynek itt újból pont kerül a végére.
Az AWS tagjai a Budapest Parkban búcsúznak Siklósi Örstől
A fiatalon elhunyt Siklósi Örs zenekara, az AWS az énekes-dalszerző halála óta először beszél a nyilvánosságnak a most megjelenő 43 perces mélyinterjúban. A csapat szeptember 5-én több mint 30 zenészbarát társaságában állít emléket a Budapest Parkban egy igazán különleges emlékkoncerttel, amelynek profitját ráadásul jótékony célokra ajánlják fel.
Brains XXL a Budapest Parkban
Legújabb dalával éles fordulatot vesz a Brains, és visszatér a kezdetek keményebb hangzásvilághoz. A Bad & Heavy-vel kiszabadítják a vírushelyzet alatt visszafojtott energiáikat, amivel július 15-én a Budapest Park színpadát is elárasztják, méghozzá XXL méretben.
Újra koncertektől lesz hangos a Budapest Park
Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.
Capa egy vízidisznó
Szabadtéri kiállítás nyílt a Budapest Parkban Robert Capa életművéből, amely a világhírű fotós kedvenc időtöltését, a kádban olvasást is megidézi.
A Budapest Parkban mesél a világ legidősebb lucfenyője
Nicolai Howalt dán képzőművész Old Tjikko című munkájának installációjával a Mai Manó Ház projektgalériája, a fotókönyv alapú munkákat kiállító PaperLab először mutatkozik be a Budapest Parkban.
Juhász Levente készíti a Budapest Park idei arculatát
A Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.
Zenészek a környezetvédelemért
Környezetvédelmi témájú videósorozatot indít ismert magyar zenészekkel a Budapest Park.