Budapest

A legrégebbi folyóiratot ünnepeljük

A világ egyik legrégebb óta működő folyóiratát ünnepelték a történelem műhelyében október 14-én. A Századok – a Magyar Történelmi Társulat folyóirata már 150 éve jelenik meg, alapítása 1867-re tehető. Ebből a nemzeti öntudattal Európa szerte büszkén fellépő évszázadból örököltük meg a lapot, amely kezdetektől beleszól a közgondolkodás kérdéseibe és vállalkozott a hazai történeti társaság szervezésére is.

Magyar mozgásművészet Berlinben

A Bakelit Multi Art Center harmadik alkalommal mutatja be az évente megrendezett berlini Magyar Kortárs Táncfesztivált december 5. és 11. között. A rendezvény a berlini közönségnek és a nemzetközi szakmának mutatja be a független magyar kortárs tánc színterét, valamint erősíti a kulturális szálakat Budapest és Berlin között.

Kortárs művészetek kavalkádja

Néhány napra visszatér a nyári pezsgés a fővárosba, és elindul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amely 17 napon át csaknem 100 programmal várja a vendégeket. A fesztivál a hétköznapok tevékenységei mellett új fényt, új látószöget hoz az életünkbe, teljessé téve azt – erről beszélt Rétvári Bence parlamenti államtitkár a fesztivál megnyitóján október 7-én.

Színes tűzfalak és animáció

A Színes Város Csoport, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., valamint a Budapest2024 összefogásából elindult a harmadik Színes Város Budapest Fesztivál. A jellemzően tűzfalfestésekre épülő, egyhónapos fesztivál idén kulturális és zenei programokat is kínál. A nyitó tűzfal – az Arany János utca és Sas utca sarkán – FatHeat és Ciripp közös munkája.

A múlt titkait kutatja

Hátizsákkal bejárta Indiát és Dél-Amerikát, és egy régi tál segítségével megfejtette egy 130 éves ház történetét. Saly Noémi – a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa – ha szimatot érez, elindul. Számára a kutatás olyan, mint egy jó krimi. Legyen szó a családjáról, Budapestről vagy a kávéházakról – felfedi a múltbéli titkokat.

Távoli országok mesterei nálunk

Közeledik nemzeti ünnepünk, és idén sem hiányozhat a programok közül a Mesterségek Ünnepe. A magyarok mellett pedig most távoli országok kézműves mesterei is bemutatkoznak. Kínából és Indiából is érkeztek a 30. Mesterségek Ünnepére, amelyet augusztus 21-ig kereshetnek fel a látogatók a budai Várban. A kiemelt téma pedig ezen a nyáron a játék.

Száz szó Budapestről

A Mindspace nonprofit csapata idén harmadszorra indítja útjára a 100 szóban Budapest elnevezésű pályázatot, amelyre szeptember 18-ig várják a Budapesttel kapcsolatos, maximum 100 szavas történeteket. A projekt ötletadója Chile, ahol már tizenhat éve szervezik meg a 100 szóban pályázatot, velük együttműködésben valósítja meg Európában elsőként a Mindspace a kezdeményezést.

A könyveké a főszerep

A 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat június 9. és 13. között rendezik meg országszerte, melynek keretében a fővárosban és vidéken is számos rendezvény várja az érdeklődőket. A könyvbemutatók, dedikálások mellett izgalmas előadásokkal, koncertekkel és borkóstolókkal is készülnek a szervezők.

Milliárdos kiállítás a Vármúzeumban

Krakkó és Budapest középkori és kora-újkori párhuzamos fejlődését több mint 450 műtárgyon keresztül mutatja be az a kiállítás, amely március 19-től látható a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában. A városok emlékezetét megidéző tárlat az évad legnagyobb szabású kiállítása lehet Budapesten, csak a Krakkóból érkezett több mint 200 műtárgy biztosítási értéke majdnem eléri a hárommilliárd forintot.

Fotókiállítás a Várkert Bazárban

„A Duna fővárosai – Bécs, Budapest – Párhuzamos városképek 1850–1920” címmel nyílt fotókiállítás a Várkert Bazárban február 24-én.

Táncra hív a budapesti fesztivál

Gazdag programmal várja a közönséget február 24. és március 3. között a Budapest Táncfesztivál, amelynek kínálatában két nemzetközi produkció, a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo és a francia Ballet Preljocaj előadása is szerepel. Emellett két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadás is lesz.