Ciróka Bábszínház
Négy új bemutatóval készül az évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház
Négy új bemutató, köztük egy felnőtteknek szóló darab, foglalkozásokkal egybekötött kórházi előadások és a legkisebbeket megszólító produkciók is szerepelnek a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2022/2023-as évadában.
Vigyázat, nem gyerekjáték! – Bábelőadások csak felnőtteknek
A közhiedelemmel ellentétben a báb nem kizárólag a gyerekek műfaja. Sőt! Segítségképp a Kecskeméten megrendezett A Magyarországi Bábszínházak Találkozójának programjából ajánlunk felnőtteknek készült produkciókat.
Évadzárót tartott a Ciróka Bábszínház
Szombaton, a Múzeumok éjszakáján tartotta meg évadzáró társulati ülését a fennállásának 35. évét ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház.
Véget ért a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója
A több mint 400 szakmai vendég részvételével lezajlott találkozón öt nap alatt 24 társulat mutatkozott be.
A János vitéz bemutatójára készül a Ciróka Bábszínház
Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét Vidovszky György rendezésében szombaton este mutatják be először a kecskeméti Ciróka Bábszínházban.
A Fehérlófiát viszi színpadra a Ciróka Bábszínház
Magyar népmesemotívumok és kortárs bábszínházi formák találkoznak a Fehérlófia című produkció próbái során, melynek rendezője és szerzője Veres András.
Hat új darabbal készül jubileumi évadára a kecskeméti Ciróka Bábszínház
Hat új darabbal készül az idén hivatásossá válásának harmincötödik évfordulóját ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház a 2021/2022-es évadára.
Ciróka kicsiknek és nagyoknak
Öt új bemutató, valamint felnőtteknek szóló és osztálytermi előadás is szerepel a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2020/2021-es évadában.
Online tartalmakkal jelentkeznek a kecskeméti kulturális intézmények húsvétkor
Az Újvilág Passió című szabadtéri előadásának részletével készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, meseíró pályázatot hirdet a Ciróka Bábszínház, tojásdíszítési technikákat mutat be a Kecskeméti Katona József Múzeum közösségi oldalain húsvét alkalmából.
Amikor a bábok találkoznak
Megkezdődött október 3-án a Ciróka Bábszínház szervezésében zajló Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója Kecskeméten, amelyen 22 társulat 30 produkciót mutat be. A Ciróka Bábszínház a találkozón Michael Morpurgo azonos című gyermekregényének színpadi adaptációjával, A lepkeoroszlán című előadással mutatkozik be.
A főszerep a báboké
Nyolc új bemutatóval és a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozójával készül az új évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház – közölte Kiszely Ágnes, a teátrum igazgatója a szeptember 13-ai évadnyitó rendezvényen. Hogyan fogjunk csillagot?, Eddmegleves, A lepkeoroszlán – ez csak néhány azon előadások közül, amelyeket vétek lenne kihagyni!