Csokonai Nemzeti Színház
Tiszteletteljes korszerűség – Debrecen megújuló történelmi színházépülete
A tiszta kék ég alatt remekül érvényesül a sárga színházépület és rajta a fehér díszítés, szinte ragyog a napfényben a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház. Elöl korlát, hátul átláthatatlan kerítés és egy kisebb konténerváros veszi körül, hiszen a munkálatok még zajlanak.
„Itt az ideje, hogy elővegyem a félretett dolgokat” – beszélgetés Gemza Péterrel
Sokakat meglepett a hír, hogy a debreceni Csokonai Színház igazgatója nem pályázott újabb ciklusra – épp, amikor átadták a Csokonai Fórumot, befejeződik a színház főépületének felújítása, folytatódhatna az érdemi munka. Kíváncsiak voltunk, miért alakult így, és hogyan értékeli az elmúlt tíz évet Gemza Péter.
Színházigazgatót választ Debrecen és Szeged
Három-három pályázó nyújtotta be elképzeléseit, Debrecenben biztosan váltás lesz, mert a jelenlegi igazgató, Gemza Péter nem pályázott.
Végéhez közeledik a debreceni Csokonai Színház régi épületének felújítása
Végéhez közeledik a debreceni Csokonai Színház patinás régi épületének teljes körű felújítása, várhatóan már az első félévben megnyitják a játszóhelyet – közölte a cívisváros polgármestere újságírókkal szerdán, miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat.
A Bertók Lajosról szóló kötetet Debrecenben mutatják be
Bertók Lajos nemzedékének egyik legtehetségesebb színésze volt. Mivel távol tartotta magát a bulvártól, a nagyközönség számára szinte ismeretlen maradt.
A közösségi színházról tartottak szakmai konferenciát a Csokonai Színházban
Fókuszban: közösségi színház címmel rendezték meg a II. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciát a hétvégén a Csokonai Fórumban.
Interaktív közösségi színházi előadás készült a Csokonai Színházban
Kreatív, vállalkozó kedvű civilek gondolkodtak együtt színházi szakemberekkel csaknem egy éven át a jövőről. Ebből a közös gondolkodásból született meg egy előadás, az Ábrahám, amelyet november 26-án láthat először a közönség a debreceni Csokonai Fórum Kóti Árpád-termében.
Gálával ünnepli a Csokonai Színház a debreceni operajátszás 70. születésnapját
Az operatagozat megalakulásának 70. évfordulóját nagyszabású gálaműsorral ünneplik 2022. november 17-én a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében.
A Mágnás Miska bemutatójára készülnek Debrecenben
Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjét 1916-ban mutatták be először, és azóta a műfaj egyik magyar klasszikusaként tartják számon. Az operettet a Csokonai Színház igazgatója, Gemza Péter állítja színpadra elsősorban az 1983-as, átdolgozott debreceni változatot alapul véve.
Makbett a Csokonaiban
Nevetséges és egyben ijesztő világban élnek az abszurd nagymestere, Eugène Ionesco Makbettjének szereplői, ahol a shakespeare-i világ a feje tetejére áll. A bemutatót november 4-én tartották a Csokonai Fórum Kóti Árpád-termében.
Törőcsik Mari-fotókiállítás nyílt Debrecenben
A hatvan színpadi évből a Nemzetiben töltött negyven esztendő legjelentősebb előadásait idézik fotók – mások mellett Keleti Éva, Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt képei. A fotók az MTI, illetve a OSZMI archívumából származnak.
Jól halad a Csokonai Színház felújítása
Jó ütemben halad a debreceni Csokonai Színház épületének felújítása, a munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet – közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen.
A harag természetéről szóló vígjátékot mutatnak be Debrecenben
Ionesco Makbett című darabját próbálják a Csokonai Fórumban. A tavaszi workshop után ismét együtt dolgozik a színház társulatával az orosz rendező, Alekszej Zolotovickij.
Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára
Javában zajlanak a Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára című komédia próbái a Csokonai Fórumban. A kortárs francia szerző magyar színházakban is nagy sikerrel játszott darabja egy családtörténet bizarr feltárása, fekete humorral bőven átszőve.
Felavatták Latinovits Zoltán és Kóti Árpád mellszobrát Debrecenben
Felavatták Latinovits Zoltán és Kóti Árpád mellszobrát Debrecen új színháza, a Csokonai Fórum előtt. A két legendás színművész pályáját Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója méltatta, az alkotásokat Papp László, Debrecen polgármestere, a szobrokat készítő Juha Richárd szobrászművész és Kóti Árpádné leplezték le. Kóti Árpádra a pályatárs, barát, Csikos Sándor emlékezett.
Für Elise a Csokonai Fórumban
A Csokonai Fórum avatóünnepsége és az Országos Színházi Évadnyitó meghívott vendégei után Debrecen közönsége is láthatja a Csokonai Színház Für Elise című előadását.