Czóbel Béla
Decemberben újrarendezett kiállítással nyit a Czóbel Múzeum
A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) négy kismúzeuma kinyit a hétvégén. A Czóbel Múzeumban a Két Paletta kiállítás új művekkel nyílik meg.
Tiltott szépség – Magyar művek a salzburgi Elveszett Generáció Múzeumában
Van Salzburg belvárosában, a Sigmund-Haffner-Gassén egy különös kis magánmúzeum. Csöndesen bújik meg a dóm, a Hohensalzburg meg a Mozart-emlékhelyek árnyékában, pedig a múzeumnak helyet adó ház egyik lakásában egykor Nannerl Mozart lakott. Az épületet egy kevéssé ismert nemzedéknek, Robert Zimmermann művészettörténész 1980-as évekbeli kifejezését használva: az elveszett generációnak szentelték.
Sárgába boruló derű – Galimberti- és Rippl-Rónai-képeket is árverésre bocsát a Kieselbach
A nagy találkozások a címe a Kieselbach Galéria legújabb kiállításának, amelyen többek között Batthyányi-, Czóbel-, Gulácsy- és Márffy-művek is kalapács alá kerülnek a két legértékesebb festmény, Galimberti Sándor Enteriőr Thonet-székkel és Gauguin-metszettel, valamint Rippl-Rónai József Fésülködő nő című festménye mellett. Az előbbi kikiáltási ára 110, az utóbbié 160 millió forint. További különlegesség, hogy az aukción Tandori Dezső hagyatékának egy részére is lehet majd licitálni.
Képek párbeszéde – Modok Mária és Czóbel Béla munkái
A Czóbel–Modok művész házaspár munkáiból látható kiállítás a szentendrei Czóbel Múzeumban. A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) új tárlata egyebek mellett arra tesz kísérletet, hogy Czóbel Béla (1883–1976) és Modok Mária (1896–1971) alkotásait egymás mellé helyezve párbeszédet kezdeményezzen műveik között, de a közönséggel is, izgalmas lehetőséget kínálva újfajta megközelítésekre.
A Modok Mária és Czóbel Béla festőházaspár közös kiállítása
Eddig nem látott alkotásokat is bemutat a Modok Mária és Czóbel Béla festőházaspár közös kiállítása, amely Két paletta címmel péntektől látható Szentendrén, a Czóbel Múzeumban.
Rippl-Rónai-életműrekord a Virág Judit Galéria téli aukcióján
Rippl-Rónai József Kertben című alkotása 190 millió forintért cserélt gazdát.
Czóbel Béla műve kelt el legdrágábban a Kieselbach aukcióján
Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
Remekmű remekmű hátán
Szenzációs felfedezésnek lehetnek tanúi a szentendrei Czóbel Béla Múzeum látogatói, ugyanis az egyik jól ismert gyűjteményi festmény, a Bergeni szélmalom hátoldalán egy másik, Huszár Vilmostól származó kompozícióra bukkant Barki Gergely, a múzeum kurátora. A szokatlan mű az újrarendezett kiállítás csúcspontja lett, mely új információkkal gazdagítja Czóbel Béla életművének Hollandiában töltött időszakát.
Elkelnek a műtárgyak
Czóbel Béla száz évig lappangott festménye mellett Rippl-Rónai József egy és Aba-Novák Vilmos két mesterművére, valamint számos további különleges műtárgyra lehet licitálni a BÁV 69. művészeti aukcióján november 9-én és 10-én a MOM Kulturális Központban. A kétnapos árverésre rendkívül koncentrált anyag gyűlt össze, melyben minden műtárgytípus képviselteti magát.
Újragondolt Czóbel
Ismét látogatható a Ferenczy Múzeumi Centrumhoz tartozó, frissen felújított szentendrei Czóbel Múzeum.
Újragondolt Czóbel
Több, raktár mélyéről előkerült, az állandó kiállításon eddig nem szerepelt alkotás is látható február 5-től a megszépült szentendrei Czóbel Múzeum Újragondolt Czóbel című állandó kiállításán.