divat

Véget ért a Magyar Divat & Design Ügynökség első Talents Mentorprogramja

A program a szektor frissdiplomás és végzős hallgató tervezőinek szakmai támogatása érdekében indult. A szakmai zsűri 10 mentoráltat választott ki, akik workshopok, tematikus szakmai napok és kerekasztal-beszélgetések mellett szakmai gyakorlaton is részt vettek.

Zoób Kati rovata: Az én dagerrotípiám

1945 júniusában az elsők között államosították a nagyszüleim vagyonát. Elúszott minden, házak, erdők, mulatók… és akkor megsértődött a nagymamám. Elszánt, büszke fogadalmat tett, hogy többé nem megy az utcára, és többé nem néz a tükörbe. Nem akarta látni. És nem akarta, hogy lássák.

Testhezálló művészet – Maurer Dóra X NUBU kollaboráció (videó)

Maurer Dóra vitathatatlanul a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb, nemzetközileg is ünnepelt alkotója. Munkái híven tükrözik örökké kíváncsi, mindenre nyitott, mindig újat kereső személyiségét, soha nem lanyhuló kísérletező kedvét, okos szellemességét és finom iróniáját.

Karl Lagerfeldre emlékeztek az idei Met-gála vendégei

Karl Lagerfeldre emlékeztek a divatvilág hagyományos New York-i adománygyűjtő gálaestjén a Metropolitan Múzeumban – számolt be róla kedden a BBC News.

Zoób Kati rovata: A szabadság mint személyiség

Szabadság a divatban a tógától a nadrágkosztümig.

Zoób Kati rovata: Forradalom a magyar divatban – Petőfi mint stílusikon

Az 1840-es években forradalom zajlott a magyar divatban is. Petőfi ehhez szinte stílusikonként járult hozzá, meglehetősen kirívó, bátor választásaival hirdetve egyedi ízlését.

Narancshéjból készült ruhát is bemutatnak a Grow című kiállításon

Fenntartható anyagokból, például narancshéjból készült ruhákat is bemutatnak az amszterdami Fashion for Good Museum Grow című pop-up kiállításán, amelyet március 13. és 25. között lehet megetkinteni a Metropolitan egyetemen.

Hajógyár x A38: ajsa luna és a Thefour

Március 14-én lírai elektropop dallamokkal megtűzdelt divatbemutatóval folytatódik a Hajógyár Zene x Látvány programsorozata.

Magyar sikerek a Milánói Divathéten

A Magyar Divat & Design Ügynökség és a Camera Nazionale della Moda Italiana mentorprogramjának résztvevői, az Abodi, a Cukovy, a Kata Szegedi, az Unreal Industries, a Pinetime Clothing, a Thefour és a Zsigmond mutatták be a 2023/24-es őszi-téli kollekciók darabjait a Milanói Divathéten.

Pénteki kultúrrandi Nagy Dominika ruhatervezővel

Nagy Dominika az egyszerre praktikus és meseszép Pomponia esküvői ruhák megálmodója, amelyeket a menyasszonyok személyiségéhez igazít, és szívét-lelkét beléjük varrja.

Indulhat a sorozatgyártás – Az első Transylvanian Design Week Csíkszeredában

A Transylvanian Design Week ipari gyártásra kész alkotásokat mutat be. A csíkszeredai Mikó-várban zajló rendezvénysorozat pillanatképet ad a formatervezés művelőiről, a dizájnszakma helyéről és arról, hogyan értékeli az erdélyi közönség az iparművészetet.

Megújult koncepcióval várta az érdeklődőket a Budapest Central European Fashion Week

Megújult koncepcióval várt a Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében 11. alkalommal megvalósult Budapest Central European Fashion Week: a 15 magyar és 4 régiós tervező négy különleges fővárosi helyszínen, prezentáció formájában mutatta be őszi-téli kollekciójának darabjait.

Elhunyt Paco Rabanne világhírű divattervező

Elhunyt pénteken 88 éves korában Paco Rabanne spanyol származású divattervező, akit parfümjeiről és fémesen csillogó, űrkorszakot idéző ruháról ismert a világ.

Februárban új koncepcióval érkezik a Budapest Central European Fashion Week

A Magyar Divat & Design Ügynökség február 2–6. között rendezi meg a Budapest Central European Fashion Weeket (BCEFW).

A név, amely összenőtt egy illattal: Nina Ricci

Száznegyven éve, 1883. január 14-én született Nina Ricci, a nevét viselő divatház megalapítója.

Zoób Kati rovata: A divat születése Európában

Mielőtt az öltözékek a gazdagság, a hatalom és a kiváltság szimbólumai lettek, az éghajlati és időjárási körülmények függvényében a túlélés alapvető eszközei voltak.