Duda Éva Társulat

A Budapesti Fesztiválzenekar brit diadalmenete

Fischer Iván és együttese augusztus 6-án a londoni Royal Albert Hall színpadán, a BBC Proms közönsége előtt, majd két nappal később az Edinburgh International Festival fő helyszínén, az Usher Hallban lépett fel és aratott nagy sikert.

Falusi Mariann sztárok között énekli magát hippire

Hair Koncert-Show címmel tart bemutatót a Duda Éva Társulat április 17-én az MVM Dome színpadán. A kultikus muscial, és az abból készült film zenéit eredeti nyelven adják elő a magyar zenés színpadok vezető művészei. A látványos előadás során virtuóz táncosokkal idézik meg a hippikorszak életérzését.

Ez a Hair igazán ütős lesz

A Duda Éva Társulat Hair Koncert-Show-ja a kultikus Hair című film zenéivel, eredeti nyelvű dalaival, soha nem látott, ütős feldolgozásban idézi meg a hippikorszak életérzését.

Kovács Patríciával és Szabó-Kimmel Tamással ünnepel a Duda Éva Társulat

Idén ünnepli 15 éves fennállását a magyar és nemzetközi táncszcéna jelentős szereplője, a Duda Éva Társulat. A jubileumot november 30-án Exkluzív Támogatói Gálaesttel ünneplik a budapesti Eiffel Műhelyházban. A különleges évforduló kapcsán a társulat elindítja a Duda Éva Társulat Támogatói Klubot, amely a közösség erejére építve járul hozzá a hosszú távú működéshez.

Ősszel nemzetközi turnéra indul a Duda Éva Társulat

Budapest mellett Düsseldorf, Bécs, Worms, Vicenza fontos táncszínházaiban lép fel a Duda Éva Társulat.

Tánc öt napon át Győrben

Június 19. és 23. között 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. Az ötnapos eseményen a különféle táncprodukciók mellett fotókiállítás és gyermekműsorok is várják a látogatókat.

A Bábel szembesít, kérdőre von, és a vesztébe rohanó társadalom tüneteit vonultatja fel

A Duda Éva Társulat Bábel című előadása a jelenkori káosz birodalmáról fest képet, és a gyorsuló világ centrifugájába pörget bele.

Duda Éva Társulatával Szabad a tánc!

A 15. évadát indító Duda Éva Társulat Szabad a tánc! címmel exkluzív támogatói gálaestet rendez a Vígszínház nagyszínpadán olyan vendégművészek közreműködésével, mint Dés László, Nagy Ervin, Szabó Kimmel Tamás, Fekete Giorgio, Sena DagaDub és Kolonits Klára.

„Halott szívű vándor” – Bartók csodálatos meséje Duda Éva és Fischer Iván közös előadásában

Bartók „csodálatosan szépnek” titulálta a gazdag kínai férfi és a fiatal lány különös szerelmi történetét, zeneműve az egyik kedvence lett. Ezzel nem maradt egyedül, tekintve a számtalan táncjátékot, melyek ezekre a dallamokra láttak napvilágot, közülük a legújabb: Duda Éva koreográfustól.

Magyar–olasz kulturális találkozások az Európai Hidakon

A híd ezúttal Rómába vezet, a fellépők névsora pedig parádés: Antonio Castrignanò, Roberta Gambarini, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) Fischer Iván vezényletével.

Pénteki kultúrrandi Pataki Noémi Kata táncművésszel

Az évad legjobb pályakezdő táncművésze elismerést különleges ruhában vette át a Duda Éva Társulat művésze. A design első ránézésre is feltűnő, de a „jól néz ki”-n túl mélyebb jelentéssel is bírnak a felső rész egymást metsző vonalai. A stilizált korzett azt a másfél évet idézi fel – tisztelettel adózva a segítőknek és erőt adva azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek –, amikor Pataki Noémi Kata elé legyőzhetetlennek tűnő akadályt gördített a sors.

Szabad a tánc? címmel támogatói kampányt hirdetett a Duda Éva Társulat

A kampány célja a hosszú távú működés stabilizálása: a társulat 20 nagykövete kampányol május 7-ig a tánc szabadságáért és a társulatért.

Frida, az élet múzsája – Telt ház előtt debütált a Duda Éva Társulat előadása

A Duda Éva Társulat december 7-én telt ház előtt mutatta be a Frida, az élet múzsája című legújabb produkcióját – az előadást február 18-án láthatja ismét a közönség.

„Nagy vászonra festek” – Duda Éva koreográfus az új Frida Kahlo-táncjátékáról

A Nemzeti Táncszínház online felületét elnézve egyetlen jegyet sem lehet már kapni a Frida, az élet múzsájára, és a Ramazuri is telt házzal megy. Mindkettőt Duda Éva jegyzi, akinek a mexikói festőnő inspiráló, örök témája. A koreográfus ezúttal zenés-színes-táncos „tárlatvezetésre” invitálja a publikumot.

Kulturális kommunikáció válságos időkben

A képzőművészeti márkaépítés és az előadó-művészeti válságkezelés témáival foglalkozott az Art is Business november 9-i Connections eseménye. Mindkét panelben azokról a kihívásokról esett szó, amelyeknek kommunikációs vetülete van, köztük pedig leginkább arról, hogyan juthatnak el a kulturális intézmények a fiatal közönséghez.

Franz Kafkától Frida Kahlóig – 14. évadát kezdte meg a Duda Éva Társulat

Duda Éva az idei évadban a Vígszínházban Kafka: A kastély című művének színpadi adaptációjához készít egyedi mozgásvilágot, emellett új koncepció mentén foglalkozik újra Frida Kahlo művészetével is.