Erdély
Építészeti kuriózumok bűvöletében – A szejkefürdői Mini Erdély Park
A Székelyudvarhely szomszédságában, Szejkefürdőn létrehozott Mini Erdély Park két éve fogadja a látogatókat. A járványügyi korlátozások idején több mint százezer romániai turista fordult meg a szabadtéri kiállításon, idén pedig már Magyarországról is rengetegen felkeresik, de angol és német szót is egyre gyakrabban hallani a parkban.
Keöpeczi Sebestyén József erdélyi magyar heraldikus munkáiból nyílt kiállítás Bethlenszentmiklóson
Magyar közösségi házat avattak az első alkalommal megrendezett Bethlenszentmiklósi Magyar Napon a dél-erdélyi szórványhoz tartozó Fehér megyei településen.
Kultúra, hagyományőrzés, sporttörténet határok nélkül – Megújult a szinérváraljai Bay-kastély
Az erdélyi Szinérváralja uniós támogatással felújíthatta romos állapotú kastélyát, és kulturális együttműködésbe kezdhetett Kalussal, az ukrán várossal. Bay Béláról hamarosan nyíló tárlatával pedig kivívta a magyar sportbarátok rokonszenvét.
„A túlélés feltétele, hogy az építész megválogassa, melyik felkérésre bólint rá” – Interjú Várday Zsolttal
Másfél évtizede a kortárs építészeti gondolkodás friss levegőjét vitte magával Székelyudvarhelyre a Várday házaspár. Mindketten a temesvári építészeti egyetemen szereztek oklevelet, majd rövid csíkszeredai kitérő után, 2009-ben Udvarhelyen nyitottak irodát. Amikor kávéházi beszélgetésre invitálták az építészet iránt érdeklődőket, sokan rádöbbentek, mennyire hiánypótló a munkájuk: infúzióként kapta tőlük a város az épített örökséggel, a falukép védelmével, az építészet megújulásával kapcsolatos információkat.
Megújult a római katolikus templom, és új plébániaépület épült Sepsibükszádon
Tegnap felszentelték a magyar állam, a Gyulafehérvári Főegyházmegye, a Kovászna Megye Tanácsa, a helyi önkormányzat és a hívek támogatásával épült, közösségi házat is magába foglaló új plébániaépületet az erdélyi Sepsibükszádon.
Százéves a Székely himnusz – Egy dal diadalmenete a beavatási szertartásoktól a stadionokig
Száz éve Óbudán, az aquincumi amfiteátrumban csendült fel először Csanády György és Mihalik Kálmán közös szerzeménye, amely később Székely himnusz néven vált közismertté. A székelyek számára jelképes jelentőségű alkotás idén januárban vált a Magyar Értéktár részévé, és Werner Gábor karmester jóvoltából, az MTVA közreműködésével nemrég elkészült a hivatalos partitúrája és hangfelvétele. Milyen körülmények között született a mű, hogyan vált egyszerű „kantátából” himnusszá? Ennek jártunk utána.
Nemzeti összetartozás napja: Erdély kiemelt helyszíne lesz a programoknak
Számos program várja az érdeklődőket az idén pünkösddel egy időpontra eső június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából határon innen és túl.
Erdélyi szerzők kerülnek a középpontba az idei Ünnepi Könyvhéten Kolozsváron
A magyarországival egy időben, elsősorban erdélyi szerzőket a középpontba helyezve tartják az idei Ünnepi Könyvhetet Kolozsváron – jelentették be a szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon.
Bálnadal – Tóth Krisztina erdélyi könyvbemutatói
Tóth Krisztina költő, író, műfordító fenti címmel megjelent kötetét mutatják be a székelyudvarhelyi Retro Gold Étteremben a magyar költészet napján, április 11-én, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban április 12-én és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban április 13-án.
Az összetartozás jegyében ad gálaműsort Erdélyben az Operettszínház
Az összetartozás jegyében ad gálaesteket Erdélyben a Budapesti Operettszínház: az Összetartozunk című produkciót március 28-án Marosvásárhelyen, 30-án pedig Sepsiszentgyörgyön mutatják be.
A Mezőséget idézi meg új bemutatójában a Duna Művészegyüttes
Az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg október 24-i bemutatójában a Duna Művészegyüttes a budapesti Müpában.
Tucatnyi új magyar játékfilmet vetítenek az erdélyi Filmtettfeszten
Tucatnyi új magyar játékfilm – közöttük több erdélyi vonatkozású – szerepel a 21. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle programjában, az alkotásokat Kolozsváron és további 14 erdélyi városban vetítik. A két hét múlva rajtoló szemle október 6. és 10. között zajlik, kivételt képez Temesvár, ahol október 15-én és 16-án lesznek a vetítések.
A küldöttek – Oberczián Géza író erdélyi estjei
A küldöttek címmel várja író-olvasó találkozóra a literatúrakedvelőket a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szeptember 20-án, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szeptember 21-én, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár szeptember 22-én, valamint a parajdi Sziszi Könyvesbolt szeptember 23-án.
Bejelentette az első fellépőket az erdélyi Double Rise Fesztivál
A fesztivált augusztus 12. és 14. között ötödik alkalommal szervezik meg a Székelykő lábánál.