felújítás

Bach-maratonnal ünneplik a megújult kolozsvári evangélikus templomot és orgonáját

Több mint ötven fellépő művész vesz részt a Kolozsváron először megszervezett Bach-maratonon március 21-én, az evangélikus Pietati-templomban. A 12 órán át tartó maratoni jellegű komolyzenei hangversenyt J. S. Bach születésnapján tartják.

Átadták a felújított kamalduli remeteséget Majkon

Az oroszlány–majkpusztai kamalduli remeteség felújítása, a díszkert rekonstrukciója, a kastély kiállításainak létrehozása, valamint a kiszolgáló épületek felépítése összesen 3,2 milliárd forintból valósult meg.

2,6 milliárd forintból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya

Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában.

Több mint kétszáz falu orgonáját újították fel az elmúlt másfél évben

Több mint kétszáz község orgonáját újították fel kormányzati támogatással az elmúlt másfél évben – közölte szombaton Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, miután a 600 lakosú Vas megyei Bucsu községben átadta a Szent Mihály-templom szintén a program keretében megújult orgonáját.

Megújulhat a beregszászi zsinagóga

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken bejelentette, hogy Magyarország és Ukrajna közösen felújítja az egykori beregszászi nagyzsinagógát, a város főterének egyik meghatározó épületét.

Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkák Debrecenben

Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkálatok Debrecenben, ahol az ország két legmodernebb színháza készül – közölte a cívisváros polgármestere a Csokonai Színház felújítás alatt álló épületében tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Karácsonyra megnyitották a felújítás alatt levő kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot

Karácsonyra megnyitották a hívek előtt a Kolozsvár főterén álló, felújítás miatt több mint három éve bezárt Szent Mihály római katolikus plébániatemplomot.

Kortárs, szabad, játékos – Képzőművészet az M3 metróban

A Dózsa György úti metróállomáson két új alkotás látható. Egy fiatal képzőművész, Labrosse Daniel rajzfilmek ihlette karakterei finom iróniával utalnak a hétköznapi közlekedésre és a felújításra.

Megújult a debreceni megyeháza homlokzata

Átadták a műemléki védelem alatt álló megyeháza felújított homlokzatát.

Elkészült a Budavári Palota részletes felmérése

Elkészült a Budavári Palota részletes műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális felmérése, és megkezdődött az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezése.

A püspök, aki szerette a rokokót – Megújult a sümegi püspöki palota

Jelentős középkori műemlékei felújításával izgalmas, egész napos turisztikai célponttá válik a Balaton északnyugati partjáról alig félórás autózással elérhető Sümeg. A püspöki palotán a hazai rokokó képző- és iparművészetének, építészetének, egyházi életének és a város legjelentősebb arisztokratáinak bemutatásával végigvezető tárlat mától nyitva áll a látogatók előtt.

Csíkmenaságon átadták a felújított Adorján-kúriát

Csíkmenaságon átadták a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében megújult Adorján-kúriát – közölte hétfőn a Hargita Népe napilap.

Megnyílt a felújított komáromi Csillagerőd

A Szépművészeti Múzeum 70 éve nem látott monumentális gipszmásolat-gyűjteményével nyílt meg a felújított komáromi Csillagerőd. Az erőd és a gyűjtemény rehabilitálása közép-európai viszonylatban is példa nélküli.

Átadták a felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt

Átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt vasárnap.

Megújult Erkel Ferenc síremléke a Fiumei úti sírkertben

Megújult Erkel Ferenc síremléke a Fiumei úti sírkertben, ahol a zene világnapjának előestéjén a síremléket egykor állíttató Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara közreműködésével tartottak megemlékezést.