filmfesztivál

Több magyar film is szerepel az Izmiri filmfesztiválon

Több magyar filmet is vetítenek a pénteken kezdődő törökországi Izmiri Film és Zene Fesztiválon, ahol a zsűrielnök Goda Krisztina lesz, Szabó Istvánt pedig életműdíjjal tüntetik ki.

Jelentős magyar részvétel az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon

Megkezdődött vasárnap a világ egyik legjelentősebb nemzetközi animációs fesztiválja, amelyre idén rekordszámú magyar alkotás kapott meghívást: Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje a fő versenyprogramban indulhat az Annecy Kristályért.

A cannes-i Arany Pálma után a 27 a Friss Húst is megnyerte

A XI. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválon a magyar versenyfilmek közül az Affrikáta és a 27 című animációs film győzött, a nemzetközi válogatásból a francia Roadtripper történetét díjazták. A legjobb színész díját Kováts Adél és Székely Rozi vihette haza.

Két magyar film látható Ázsia legnagyobb filmfesztiválján

Sanghajba, Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiváljára Szakonyi Noémi Veronika Hat hét és Gauder Áron Kojot négy lelke című filmjét hívták meg.

Sztárparádé Martin Scorsese filmjének cannes-i világpremierjén

Többezres tömeg fogadta szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Martin Scorsese új filmjének (Megfojtott virágok) alkotógárdáját, köztük a két főszerepet alakító Leonardo DiCapriót és Robert de Nirót, akik először játszottak együtt az Oscar-díjas rendező kamerája előtt.

Átadták a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjait

A Kárpát-medence természeti értékei szekcióban a hosszú filmek kategóriában Szendőfi Balázs Volt egyszer egy vadvízország című alkotása kapta az első helyezést.

Geoffrey Rush lesz a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszvendége

Geoffrey Rush lesz a díszvendége a június 9–18. között zajló, kolozsvári 22. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF), az Oscar-díjas ausztrál színészt életműdíjjal tüntetik ki a filmszemle zárógáláján – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Kolozsváron.

Amerikai és cseh fesztiválon is díjazták a Kojot négy lelkét

Tucsonban a zsűri, Libercben a közönség díjazta Gauder Áron animációs filmjét, amely jelenleg is látható a magyar mozikban.

Russell Crowe Kristályglóbuszt kap életművéért Karlovy Varyban

Russell Crowe ausztrál színész és rendező Kristályglóbuszt kap életművéért az idei 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Megvan a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja

32 ország 420 alkotása közül az előzsűrik kiválasztották a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramját. Nyolc film jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között a világ legrangosabb animációs filmfesztiváljain díjazott alkotások is találhatóak.

Történelmi filmeket díjaztak Pápán

Április 27. és 30. között rendezték meg a pápai Petőfi Filmszínházban a III. Pápai Nemzetközi Történelmifilm-fesztivált, amelyre 287 alkotást neveztek az animációs filmtől a dokumentumfilmen át a nagyjátékfilmig.

Lengyel filmtavasz Budapesten

A budapesti Lengyel Intézet szervezésében május 2. és 5. között rendezik a 29. Lengyel Filmtavasz – Másképp fesztivált. Mottója arra utal, hogy az idei filmmustra kicsit más lesz, mint az eddigiek.

Fantasztikus magyar filmes sikerek Brüsszelben

Madarász Isti Átjáróház című filmje nyerte a legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliès-díjat a 41. Brüsszeli Nemzetközi Fantasztikusfilm-fesztiválon, a legjobb thrillernek járó Fekete Holló díjat pedig Deák Kristóf Az unoka című filmje hozta el.

Buenos Airesben versenyez a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című magyar film

Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című mozifilmje meghívást kapott a héten kezdődő Buenos Aires-i BAFICI filmfesztivál versenyprogramjába.

Csaknem négyszáz alkotást neveztek az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Csaknem négyszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet október végén rendeznek.

Harmincharmadik alkalommal rendezik meg a Mediawave-et

Április 25–27. között art mozikban, Budapesten a Cirko-Gejzírben, valamint Székesfehérváron és Szegeden a filmek lesznek középpontban. Ravazdon április 29–30-án a filmek mellett filmes műhelyek és a zene kapnak főszerepet, ami pünkösdkor színházakkal és gasztronómiával egészül ki.