folklór
Székely, lengyel és román táncegyüttesek a Bukovinai Találkozások Folklórfesztiválon
Csaknem harminc, elsősorban székely hagyományőrző csoport, valamint egy-egy lengyel és román együttes részvételével rendezik meg a 34. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált augusztus 4. és 6. között Bonyhádon és a környező településeken.
Hatvan program és hatszáz fellépő a jászberényi Csángó Fesztiválon
Augusztus 8. és 13. között, idén 31. alkalommal rendezik meg Jászberényben a Csángó Fesztivált. Hat napon át közel hatvan programban hatszáz közreműködő, a táncos és zenész fellépők mellett kézművesek várják az érdeklődőket.
Folklórfesztivállal kezdődnek a Palóc napok Füleken
A 32. Palóc Napokat és Füleki Városnapokat rendezik meg a felvidéki városban, az eseményen adják majd át a város díjait is.
Feldolgozzák Schmidt Éva nyelvész-néprajzkutató hagyatékát
Elkezdődött Schmidt Éva nyelvész-néprajzkutató hagyatékának feldolgozása az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) és az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) összefogásában.
Egymásnak rendelve – Beszélgetés Fitos Dezsővel és Kocsis Enikővel
Generációkkal szerettették meg a néptáncot, idén pedig 65 év hiátus után az ő vezetésükkel, a tanítványaikból jöhetett létre új magyar hivatásos néptáncegyüttes. Vezetnek csoportot kisebbeknek és nagyobbaknak, dolgoznak színházban és bábszínházban, próbálnak a Fonóban és fellépnek Presser Gábor koncertjén. Azt mondják, mindketten másban jók, de – talán pont ezért – csak együtt teljesek a magánéletben és a szakmában is.
Folklórfeszt – „A szellemi és kulturális örökség átadásának helye a család”
Latin-Amerikában nincs kulturális intézményhálózat, egy brazil gyerek számára mégsem kérdés, hogy tud-e szambázni. Magyarországon mintaszerű a struktúra, de a szellemi és kulturális örökség nálunk mégsem közösségi tudás – mondja Szigetvári József, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke. Interjúnk.
„Imádok legényesezni” – Interjú Kovács Szabolcs néptáncossal
Ahova csak benevezett, mindenhonnan díjakkal a zsebében távozott Kovács Szabolcs, a Maros néptáncegyüttes ifjú művésze. Nemcsak űzi, hanem tanítja is a folklórt. A 2020-as év legjobb legényestáncosa arról álmodik, hogy egyszer saját társulatot alapít.
Bukovinai nap a Hagyományok Házában
A programra november 23-án, a bukovinai székelyek hazatérésének 75. évfordulója alkalmából kerül sor.
Nyolcadik Felvidéki Fonográf Fesztivál
November 15-én kezdődik a Felvidék legrangosabb zenei folklór-seregszemléje, a Fonográf Fesztivál.
Meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező
Életének 77. évében vasárnap meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze.
Kacagj otthon alvás helyett
Berecz Andrással beszélgettünk csuvas humorról, rokondicséretről, házi sörfőzésről és még sok másról.