Franciaország
Elfogtak két gyanúsítottat a párizsi műkincsrablás ügyében
A világ egyik leghíresebb múzeumába, a párizsi Louvre-ba október 19-én törtek be és felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgyakkal távoztak onnan a bűnözők.
Mostantól látogathatók a Notre-Dame korábban leégett tornyai
A tornyokat teljesen helyreállították a 2019-ben történt tűzvész után.
Iráni rendező fárszi nyelvű filmjét nevezik a franciák az Oscarra
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező francia támogatással készült és Franciaországban megvágott Csak egy baleset volt című filmjét jelöli a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenybe Franciaország – jelentette be a válogatásért felelős francia Nemzeti Filmközpont (CNC).
Pascal számológépe ma is működik, novemberben licitálni is lehet rá
Elárverezik a Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus (1623–1662) által 1642-ben felfedezett első mechanikus számológép (pascaline) kilenc létező példányának egyikét.
Előkerült egy elveszettnek hitt Rubens-festmény
Peter Paul Rubens (1577–1640) híres flamand festő 1613 óta elveszettnek hitt képét találták meg egy párizsi magánpalotában – közölte szerdán a felfedezést tévő Osenat aukciósház elnöke.
Le Corbusier az emberi testhez igazította az építészet elemeit
Hatvan éve, 1965. augusztus 27-én halt meg Le Corbusier svájci születésű francia építész, várostervező, a modern építészet meghatározó alakja, aki az 1930-as években Algír, São Paulo, Antwerpen, Stockholm, Barcelona, Genf, Rio de Janeiro és Buenos Aires rendezési terveit készítette.
Dreyfus rehabilitálása francia nemzeti emléknap lesz
Kilencven éve, 1935. július 12-én halt meg Alfred Dreyfus francia katonatiszt, a Franciaországot megosztó, antiszemita koncepciós per ártatlan vádlottja. Emmanuel Macron, a francia elnök szombaton nemzeti emléknappá nyilvánította július 12-ét.
Kánkánnal ünnepelték a Moulin Rouge széllapátjainak újraindulását
Megint forognak a Moulin Rouge széllapátjai, egy évvel azután, hogy a híres párizsi mulató világító ékessége leszakadt.
Történelmi jelentőségű útra indul a bayeux-i kárpit
Kölcsönadják a londoni British Museumnak 2026 szeptembere és 2027 júniusa között a féltve őrzött világhírű bayeux-i kárpitot, cserébe a Sutton Hoo-i régészeti kincsből származó különleges műkincsekért – közölte Emmanuel Macron francia elnök az Ouest-France és a Paris Normandie című francia regionális napilapokkal.
Az arab nyelvre fókuszál Európa legnagyobb színházi fesztiválja
Megkezdődött szombaton a 79. Avignoni Színházi Fesztivál, amelynek nyitóelőadása Marlene Monteiro Freitas zöld-foki szigeteki koreográfusnak Az Ezeregyéjszaka meséi által ihletett Nôt című táncelőadása a franciaországi városban rendezett seregszemle fő helyszínén, a Pápai palota díszudvarán.
Egyoldalas kottán húszórás zenemű – Száz éve halt meg Erik Satie
Száz éve, 1925. július 1-jén halt meg Erik Satie francia zeneszerző, az új francia zene egyik első képviselője, a huszadik századi avantgárd irányzatok előfutára. Az íróként és grafikusként is tehetséges művész Vexations című darabjának kottája egyetlen oldalon elfér, előadása azonban nem kevesebb, mint 20 óráig tart.
Erdőtűz fenyegeti a ciszterci apátságot
Erdőtűz csapott fel vasárnap Franciaország déli részén, evakuálni kellett a híres Fontfroide-apátságot – közölték a hatóságok.
Antal Csaba díszlettervezőt kitüntette a francia kulturális miniszter
A Művészetek és Irodalom Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a francia kulturális miniszter Antal Csaba díszlet- és jelmeztervezőt – közölte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE). Az elismerést Antal Csaba június 25-én vette át Budapesten, a francia nagykövetségen.
Csaknem ötmillió euróért kelt el Napóleon kardja egy párizsi árverésen
Közel 4,7 millió euróért (mintegy 1,8 milliárd forint) kelt el Bonaparte Napóleon kardja egy árverésen csütörtök este Párizsban – közölte pénteken a Drouot árverési ház.
Magyar zsűritagok Annecyban
Magyarország lesz júniusban az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége. Az animációk világelső seregszemléjén Andrasev Nadja Cannes-ban díjazott és Bucsi Réka Berlinale-díjas alkotó, továbbá Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet Filmmegőrzési és Technológiai Divízió igazgatója zsűrizi a versenyző filmeket.
A modern gasztronómia atyja szerint a nemzetek sorsa függ az étkezéstől
Kétszázhetven éve, 1755. április 1-jén született Jean Anthelme Brillat-Savarin francia jogász, minden idők egyik legnagyobb ínyence, a modern gasztronómia atyja, akitől a „Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy” és a „A sajt nélkül végződő vacsora olyan, mint egy félszemű szépasszony” szállóige származik.