Iancu Laura
A magyar nyelv napját ünneplik Balatonfüreden
Vidámság, melankólia, rímbe szedett súlyos szavak, laza történetmesélés. Programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a magyar nyelv napját.
A gyerekkor fájdalmas boldogsága
Megjelent Iancu Laura Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből című, műfajmegjelölés nélküli, de talán leginkább esszéregénynek nevezhető könyve, amely hatalmasan birkózik a gyerekkor „fájdalmas boldogságának” emlékeivel. A bemutatóján jártunk, aztán elolvastuk.
„Ki kellett tágítani a műfaj kereteit” – Iancu Laura és Bodnár Dániel Földi dolgokról című könyvükről
Beszélgetőkönyvük több szempontból is rendhagyó. Egyrészt rendkívüli személyessége és szenvedélyessége, másrészt a beszélgetőtársak pozícióváltásai, harmadrészt „égi” témáinak földiként kezelése miatt. Laurával és Dániellel egyszer csak emelkedni kezd az olvasó, és noha időnként már tériszonya van, ők megnyugtatóan azt súgják a fülébe: „Ne aggódj! Itt a helyed.”
,,Nem a hit és a tudomány áll ellentétben egymással, hanem a hit és az álhit”
Hit és irodalom – hitről, vallásról, költészetről advent és karácsony jegyében Iancu Laurával, Zsille Gáborral, Lövétei Lázár Lászlóval Luzsicza István beszélget. A KMI idei záróestjére 2021. december 6-án került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
KMI 12-estek a PIM-ben
Jövő kedden, december 7-én kerül sor a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága (PKÜ KMPI) és a KMI 12 program szerzői évadzáró zenés-irodalmi sorozatának befejező estjére a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Az időtlenség lírája – Iancu Laura belső világa
Iancu Laura munkássága nehezen besorolható bármely pillanatnyilag elfogadott irodalmi kánonba. Közelítési módja – legyen az akár versbeszéd vagy a néprajzkutatói munkásságából fakadó tanulmány, próza, vagy éppen drámakötet – kivétel nélkül a lélek tájainak befelé mélyülő végtelenjébe tereli olvasóját.
Portréfilm Iancu Laura költőről
A portréfilmet nézve újra meg újra elcsodálkozunk, hogyan lehet valaki ennyire áttetsző, gyermeki, védtelen. Hogy Iancu Laura szellemi rokonai közé sorolja Hervay Gizellát és Pilinszkyt, az ennek alapján már teljesen érthető.
Iancu Laura: Párhuzamok
A József Attila-díjas költő megzenésített verse az Eleven Költők Társasága előadásában.
„Boldogan tolvajkodtam” – Iancu Laura írásról és olvasásról
A hét szerzője rovat e heti vendége a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága KMI 12 programjának 12 alkotója közül a József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató Iancu Laura.
Iancu Laura: Oratórium
Miféle ima? Merthogy ima ez, még ha egy lázadóé, bűnösé, hitetlené (?), végképp csalódott egykori hívőé is. „Áruld el, Uram, / miféle ima fonja egymásba ujjaim?” – kérdezi, és joggal, hiszen semmilyen alapfeltételét nem teljesíti az égi Urához alázattal forduló lélektől elvártaknak. Ám nem imádkozni sem tud. Kis túlzással: az ima a lélegzetvétele.
„Jóság van az azonosságban is és a különbségben is” – beszélgetés Iancu Laurával
Iancu Laura verseinek igazi kötőanyaga a lélek erejéből táplálkozó hit. Költészetéhez a lét misztériuma, annak szüntelenül megismétlődő drámája és az emberi esendőség is éppúgy hozzátartozik, mint a krisztusi példázat, amely a bizalomról, a megváltásról, az emberi lélek, az emberi értékek halhatatlanságáról beszél. A költővel Szilágyi Zsófia Emma készített interjút a Helyőrség oldalán.