interjú
„Legnagyobb félelmem, hogy önmagam epigonja leszek” – Interjú Zalán Tiborral
Nemrég jelent meg Papírváros című regényfolyamának negyedik része, a Rózsavölgyi Szalonban pedig múlt hónapban lett volna új drámájának ősbemutatója. Zalán Tibor azt mondja: a rendszerváltás össztársadalmi trauma volt, ő mégsem történelmi tablót akart színpadra vinni, a személyes sorsok érdekelték. A József Attila-díjas költő-íróval túlélési stratégiákról, hűtlenségről és rögtönzésekről is beszélgettünk.
Időutazás a családfán
A Borka és a varázsruha mese egy kicsi lányról, egy óriási piros családfáról és egy tucat segítő emlékről. A rajzfilmsorozat a ma gyermekeinek szól, akik a főszereplő példája nyomán a múltból kaphatnak segítséget a világ megismeréséhez és megértéséhez. Családjaink történeteinek megismerése ugyanis csodákat rejt. Olyan csodákat, melyek a boldogulásunk kulcsai lehetnek. A Borka-univerzum megálmodójával, Gurmai Beátával a jövőt formáló családi értékekről beszélgettünk.
Karácsonyi lázban az Esterházy grófkisasszony
Fanni ereiben kék vér csörgedezik. Eredeti, belevaló fiatal nő, aki külföldön éppúgy feltalálja magát, mint itthon, a művészvilágban. Egy éve eljegyezték, azóta párjával együtt a természetet járja, és egy örökbe fogadott kutyust nevel.
„Az együtt muzsikálással nem lehet konkurálni”
A közelmúltban jelent meg a Gyerekszáj című album; a dalokat Wolf Kati énekli, a szövegeket Fábri Péter, a zenét Wolf Péter írta. A zeneszerző azonban nemrég máris új munkába kezdett, ígéretéhez híven friss prelűdöket komponál Balog József zongoraművész számára.
„Szeretném a táncot az utcára vinni”
Rácz Réka makói lány, a VargaBalett Táncműhely növendékeként kezdte. A Fülöp Viktor-ösztöndíjas táncos saját tréninganyagot fejleszt, és tele van eredeti ötletekkel. Két éve az egyik legjobb végzőse volt a Táncművészeti Egyetemnek, most pedig bátran kockáztató szabadúszó.
Adventi beszélgetések – Balsai Móni
„Minden évben készítünk adventi naptárat, amelybe szavak, mesék, történetek kerülnek. Ez egy játék, arról szól, hogy minden nap legyen néhány perc, amikor együtt kibontjuk, megnézzük. Érdekes, hogy felnőttként kezdtünk el játszani."
Jókai tobzódott a szinonimák világában
Jókai Mór halála után 116 évvel, az idei karácsonyi könyvvásárra jelentette meg a Jókai-enciklopédiát a TINTA Könyvkiadó. A két szerkesztővel, Balázsi József Attilával és Kiss Gáborral Cserháthalápy Ferenc beszélgetett.
Pénteki kultúrrandi Bokor Krisztián fotós-költő-slammer-teaszakértővel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.
A derű vonalai – Interjú Kállai Nagy Krisztával
Kállai Nagy Kriszta rajzait nézve az ember kiszakad a hétköznapokból. Karakterei – legyenek fiktív mesehősök vagy sok száz éve élt szentek – mosolyt csalnak az arcokra, és derűt a szívekbe. Van ennél jobb, amit egy kisgyermek számára mutathatunk? Aligha. A grafikus-illusztrátorral a szentek ábrázolásairól, gyermekkiadványokról és az adventről beszélgettünk.
„Mindig a saját gyerekeim korosztályára tudok a leginkább ráhangolódni”
Tóth Krisztina az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum oldalán mesélt ősszel megjelent köteteiről.
Felismerés két szempillantás között
A héten jelent meg az utóbbi évek egyik kultfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint a szintén nagy sikerű Rossz versek című film zenéjét jegyző VAN filmzenekar új kislemeze, az EZ. Ezúttal azonban nincsen film, „csak” dalok vannak. A zenekar énekesével, Szendrey-Nagy Olivérrel és a filmek rendezőjével, egyben a formáció dalszerző-gitárosával, Reisz Gáborral beszélgettünk.
„Nem akartam, hogy szekérbe fogjanak”
Hevesi László a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijén döntötte el, hogy színész akar lenni. A Thália Színház művészével a pályaválasztás kínjairól, a pásztorkodás szabad és zord oldaláról és a hagyományok megéléséről beszélgettünk.
„Jegyzeteltem, kis füzettel és ceruzával jártam”
Grecsó Krisztián a Mesecentrum oldalán mesélt új gyerekverskötetéről.
„Máshogyan nem tudnék élni, csak szabadon”
Bubik István keresztfia lenyűgöző fiatalember, akit „imád a kamera.” A világhírnév küszöbén áll: idén jelölték a legrangosabb francia filmes díj, a César egyik kategóriájában. Funtek Sándort Cannes-ban értük utol, ahol éppen édesapját, Funtek Frigyes színész-rendezőt látogatta meg. A telefonos interjú rendkívül vidám hangulatban és három (angol, francia és magyar) nyelven folyt.
Adventi beszélgetések – Novák Ferenc Tata
A Kossuth-díjas táncművész, koreográfus gyermekkori karácsonyokról, a vágyott bicikliről és az Indiában töltött ünnepről is mesélt adventi sorozatunkban.
„Újfajta versenyhelyzet alakul” – Interjú Horváth Zsolt zeneigazgatóval
A nemzetközi koncertélet a járvány miatt a világhálóra költözött. A magyar muzsikusok is élő közvetítésekkel, felvételekkel tartják a kapcsolatot a közönséggel és egymással. A hangversenynaptárakat alaposan megzavarta ez a helyzet, ki jobban, ki kevésbé tart lépést a jóformán napról napra változó lehetőségekkel. A Pannon Filharmonikusok (PFZ) a nyár végén nagy lendületet vett és őrzi is ezt a „svungot”. Horváth Zsolt igazgatót kérdeztük.