interjú

Kályhacsempékbe bújt életek

Mi minden olvasható ki egy középkori kályhacsempén ábrázolt jelenetből? Hogyan lesz a borsodi faluban kecsketartással foglalkozó szülők gyermekéből művészettörténész, Szegedi Kis István-ösztöndíjas kutató? Isó M. Emesével beszélgettünk.

„Mindig azt kell körülbelül tudni, hogy voltaképpen mit nem tudhatunk még”

A kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alkotója, a Marosvásárhelyen élő Kovács András Ferenc nemrég Artisjus Irodalmi Nagydíjban részesült. Elismerésekről, diktatúráról és Mozartról is beszélgettünk vele.

Úgy éreztem, zongorázás nélkül nem tudnék élni

Miért dönt egy 12 éves fiú úgy, hogy inkább zenélni kezd, ha teniszező is lehetne? Miért kiváltság a zenei élet részének lenni, és mit tanít egy klasszikusokat játszó zongoraművésznek a funk? Erről is beszélgettünk Balogh Ádám Fischer Annie-ösztöndíjas zongoraművésszel.

Pénteki kultúrrandi Hevesi Judit költővel, szerkesztővel

Sorozatunkban fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.

Elhallgatott zenekarok

Syrius, Kex, Atlas, Taurus, Liversing – a hatvanas évek e legendás együtteseiről a mai fiatalok alig hallottak. Ezekről a méltatlanul elfeledett bandákról mesél Kisfaludy András Balázs Béla-díjas filmrendező, a Kex alapító tagja.

„Engem mindig a valóság megmutatása érdekelt”

A Balogh Rudolf-díjjal nemrég kitüntetett Szigeti Tamás fotográfussal egyediségről, negatívokkal teli szekrényről és az időtlenségről is beszélgettünk.

Ami igazán fontos, az megszületik

„A kilencvenes években még úgymond vérre ment a kortárs irodalom. Én például az életemet tettem föl rá, és nem biztos, hogy jól tettem." Poós Zoltán íróval, költővel beszélgettünk, aki ma ünnepli születésnapját.

„Minden megoldódik, csak túlparázzuk a dolgokat"

Zongoraművésznek készült, de már hétévesen beszippantotta a filmszakma. Évekig játszott a szegedi színházban majd Veszprémben, aztán elindult világgá. Hordott újságot Svédországban, pincérkedett kastélyszállóban Skóciában, dolgozott Pekingben. Alighogy hazatért, operaíró-versenyt nyert. A kalandos életű Mátyássy Szabolccsal beszélgettünk.

Baán László: politikailag kényesebb kérdéseket is megoldottunk már

A Liget-projekt miniszteri biztosa beszélt a változtatási tilalom megkerüléséről szóló törvényjavaslatról, a fővárossal folytatott egyeztetések hiányáról és a múzeumok online lehetőségeiről is.

Egy csipetnyi tengerpart Budapesten

A Fran Palermo zenekar frontemberével, Henri Gonzóval filmzenékről, a harmadik nagylemezről és a Dalfutárról is beszélgettünk.

Legalább magaddal szemben érdemes őszintének lenned

Bár eredetileg háborús riporter pályáról álmodozott, Varga Melinda hamar rájött, hogy a szerkesztés és a költészet a számára kijelölt út. Interjúnk az Oláh János-ösztöndíjas alkotóval.

„Isten a tenyerén hordott”

A táncosok közt a legjobb fafaragó, a faszobrászok közt a legjobb táncos Erdélyi Tibort idén Kossuth-díjjal tüntették ki. Telefonon beszélgettünk vele.

Pénteki kultúrrandi Szabó Menyhért szobrásszal

Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.

Berlin nyolcadik kerülete

Stalter György fotóművész legújabb kiállítása Berlin sajátos arcát mutatja be. Az alkotót kérdeztük.

Kultúra a fotelből – Juhász Anna ajánlja

„Ugyanaz a lakás, ami eddig nyugalmat, otthont, biztonságot nyújtott, most mást is ad: keretet, határt, bezártságot." Juhász Anna mesél arról, hogyan viseli a kényszerszünetet.

„Az én feladatom, hogy feleljek a jó hangulatért”

Maka Gyula a Fővárosi Nagycirkusz megkerülhetetlen alakja. A tizenharmadik Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyújtott műsorvezetői munkája elismeréseként a Blackpool Tower Circus Különdíját vehette át. Vele beszélgettünk.