interjú

„Nálunk a trendi szitokszó” – Beszélgetés Szalóky Károllyal, a Várfok Galéria tulajdonosával

Szalóky Károly magával ragadó személyiség. A politikai változások után elsők között megnyílt magyar kortárs galéria alapítójának derűje, lelkesedése azonnal átragad a beszélgetőtársakra is. Állhatatos ember – mondja magáról, és ennek alátámasztására egy mulatságos anekdotát mesél el arról, miként rakta ki az egykori Lágymányosi Közösségi Házból az ott kártyázó párt-alapszervezeteseket, hogy az ultipartik helyét kiállításoknak, koncerteknek adja át.

Kreatív mentsvár – Interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

A nagyközönség az utóbbi években csúcsra törő Platon Karataev zenekar társdalszerzőjeként és egyik frontembereként ismerheti, ám szólóban is aktív: tavaly év végén adta ki How could I show you the beauty of a life in vain? című nagylemezét, és nemrég capsule boy néven indított elektronikus zenei projektet, amelynek bemutatkozó albuma már javában készül. Kifaggattuk, hogyan képes ennyi alkotói identitást egyben tartani, miért akar instrumentális dalokat kiadni, és a projektjei jövőjéről is szót ejtettünk.

Péntek kultúrrandi Bárány Bence előadóval, a Vates márka alapítójával

Bárány Bence a Vates márka társalapítója és tulajdonosa, akit a hazai slam poetry közösség népszerű tagjaként és a Slam Poetry Győr alapítójaként is ismerhetünk. A slam három perc tizenöt másodperces időkorlátját egy ideje egész estés előadásokra cserélte: Mészáros Péterrel a színházat, a költészetet és a stand upot keverik össze szórakoztató és elgondolkodtató koktéllá.

„Ez a sztori arról szól, hogyan lehet sztárrá válni” – Czakó Julianna a Chicago főszerepéről

„Egy név majd szájról szájra jár, és ez a név: Roxie!” – csendül fel hamarosan az ismert szám a szegedi Dóm téren Czakó Julianna előadásában. A színésznő több tucat szereppel a háta mögött készül meghódítani a szabadtéri színpad nézőit. Bár a kaposvári színművészeti prózai osztályában végzett, Eliza Doolittle és Sally Bowles karaktere után most ismét zenés darabban láthatjuk.

„A cimbalom emblematikus magyar hangszer” – Lukács Miklós nyitottságról, tanításról, költészetről

Világpolgár, aki Európától Amerikán át Ázsiáig a földkerekség minden pontján otthonos. Fő jellemvonása a nyitottság. A magyar zene, a cimbalom megbízólevél nélküli nagykövete. Meghatalmazója a közönség, a kollégák, a tanítványok, valamint a siker.

„Amikor szent terekről beszélünk, közösségekre gondolunk” – Dejcsics Konrád fesztiváligazgató az Arcus Temporumról

Augusztus 26-a és 28-a között ismét várja vendégeit az Arcus Temporum: a bencés szerzetesközösség, valamint barátai és „üzletfelei”, a magyar és nemzetközi művészeti élet neves képviselői. Nem azért, hogy „kioktassák” a világot keresztény kultúrából, hanem hogy a hozzájuk látogatókkal együtt „vállvetve küzdő befogadókká” váljanak.

„A játékok azt sugallják, hogy együtt vagyunk valakik”

Még a nyáron elkészül Kő Boldizsár grafikus Bethesda Gyerekkórházba tervezett mesetere, kültéri tantermekkel és zeneházzal. Kő Boldizsár legismertebb munkái közé tartozik a Balla Gáborral készített közös alkotása, a Zöld Péter népmesei játszótér a Millenáris Parkban, de nagyon népszerű a Mátyás Király Reneszánsz Játszókert Visegrádon, illetve a Benczúr utcai játszótere is.

„Régebben a Csönd Hercege volt a becenevem” – Interjú Vjacseszlav Butuszovval

Vjacseszlav Butuszov, a Nautilus Pompilius zenekar frontembere Oroszország egyik legismertebb rockzenésze, igazi legenda. Kevesen tudják, de zenekara első és egyben legnépszerűbb lemezének dalszövegeit magyar költők, Ady Endre, Szabó Lőrinc verseire komponálta. Erről is beszélt a moszkvai Liszt Intézet munkatársának adott interjújában.

„A cigányzene bárhol, bármikor megállja a helyét” – Interjú Rostás Mihály ’Mazsival’

„Nekünk, magyarországi oláhcigány zenekaroknak a fő célunk az, hogy a saját zenénket a saját stílusunkban, a saját hagyományainkra épülve adjuk elő” – mondja Rostás Mihály ’Mazsi’, a Romengo együttes tagja, menedzsere, a cigány dal napjának ötletgazdája. Ez utóbbiról és a cigányzene elfogadottságáról is beszélgettünk vele.

„Vagy eszméletlen meleged van, vagy fázol, vagy bedobnak a tóba” – Nagy Katica színművész a filmek és a szinkronok világáról

Koltai Lajos legújabb mozijában Nagy Katica játssza a női főszerepet. A 27 éves színésznő régóta áll reflektorfényben, ám a Semmelweis-filmhez hasonló munkában még nem volt része. A hangja is ismerősen cseng a filmkedvelőknek, és bár leggyakrabban törékeny nőket alakít, alapvetően belevaló, kemény csaj. „Ösztönösen tudatos.”

Mi lenne, ha… Ötvös Andrással

„Nem azért olvasok, hogy művelt vagy kifinomult legyek, hanem azért, mert segít élni” – vallja Ötvös András, aki az Orlai Produkciótól nemrégiben a Vígszínházhoz szerződött. A Kaszás Attila-díjra jelölt színművésszel zabpelyhes dobozba rejtett csokiról és a Kántor Péter-versek könnyed játékosságáról is beszélgettünk.

Kesernyés harmónia – Hrabal, Neruda és Menzel kedvenc italáról

Ez elé az interjú elé sem korhatárkarikát, sem az „elmúlt 18 éves?” kérdést nem kell kitenni. Az arany folyam – A sör életrajza című könyv témája ugyan a buborékos ital, de legfőképp lenyűgöző kultúrhistóriai olvasmány. Bart Dániel szerzővel beszélgettünk.

Pénteki kultúrrandi Lengyel Tíciánó 'tycq' grafikussal

Ezúttal Lengyel Tíciánó, azaz tycq volt a randipartnerünk, akitől megtudtuk, hogy a Cartoon Network, a papír, a ceruza, a Microsoft Paint és a zeneimádat hogyan segítette ahhoz, hogy ma azzal foglalkozzon, amivel igazán szeret.

„Ki vagyok én, hogy kiegészítsem Büchnert?” – Albu István a Woyczekről

„Egy színházban nem szeretem azt mondani, hogy nem szabad. Határok persze vannak, de mindenkinek máshol. Úgy vélem, hogy az egészséges erkölcsi határokon belül kell maradni” – mondja a gyergyószentmiklósi Figura igazgatója, aki Szatmárnémetiben állította színpadra a Woyczeket. Az előadás bekerült a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja idei versenyprogramjába. Albu Istvánnal ott beszélgettünk.

Ha augusztus, akkor orgona – Interjú Szamosi Szabolccsal

A Filharmónia Magyarország idén augusztus 6-án rendezi az Orgonák éjszakáját, de egész hónapban a hangszerek királynőjének csodás hangját hallhatja a közönség országszerte. A programokról az ötletgazda, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója, Szamosi Szabolcs mesélt.

„Belső igényünk van az állandó fejlődésre” – Beszélgetés Ignácz Ervinnel, a Szolnoki Szimfonikusok ügyvezetőjével

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezetőjét, Ignácz Ervint kérdeztük többek között arról, hogy a muzsikusok milyen szerepet játszanak a város és a megye kulturális életében.