interjú
„A mai problémáink, dilemmáink kontextusában is sokat tud adni az irodalomterápia” – Béres Judit az új könyvéről
Jó úton járok? El tudom magam fogadni? Mik a céljaim? Miként találhatnék párt? Hogyan válhatnék jobb szülővé? Megannyi kérdés, amelyekre az irodalomterápia módszerével válaszokat találhatunk. Béres Judittal, a Pécsi Tudományegyetem docensével, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnökével az Élet a sorok között – Irodalomterápiás gyakorlatok mindenkinek című új könyve kapcsán beszélgettünk.
Az irodalmi élet mint az irodalom provokációja – 2. rész
Farkas Wellmann Endre Smid Róbert irodalomtudóssal, egyetemi oktatóval, kritikussal folytatott beszélgetésének második részében további irodalomszakmai problémákat jártak körül a Helyőrség oldalán, válaszokat keresve az utóbbi évtizedek kérdéseire.
Egy pszichothriller kérdései – Beszélgetés a Darázsról Kiss-Végh Emőkével
A Darázs című darab valahol a Túl közel és a Végzetes vonzerő metszetében helyezhető el. A történet két egykori osztálytárs sok évvel későbbi találkozásával indul. A semmitmondónak induló beszélgetés azonban hamar és nem is egyszer fordulatot vesz, ahogyan a régi emlékek elfojtott traumákként kerülnek felszínre, és mintegy örvényként sodródik egy különös kérdés felé. Ezt a kérdést – amit természetesen nem árulunk el, hiszen egy pszichothrillerről van szó – a Kiss-Végh Emőke játszotta karakter teszi fel.
Dinyés Dániel: A Bánk bán a kis nemzetek problémájáról szól
Mit árul el a magyar lélekről nagy nemzeti operánk, a Bánk bán? Az aktuális előadáshoz lehet-e igazítani a klasszikus operákat, és miért a nemzeti identitáskeresés kis almanachja Erkel műve? Ősztől a Magyar Zene Házában keresi a választ ezekre a kérdésekre is a Delta Produkció Operabeavató-sorozata. A 6Szín teátrumban pedig a rendező közbeszól: Göttinger Pál mesél majd jellegzetes operai hívószavakról. Dinyés Dániel karmestert, zeneszerzőt a sorozatok szeptemberben induló évadáról a Színház Online kérdezte.
„Nem léteznek törékeny emberek” – Exkluzív interjú Viola Ardonéval
Viola Ardone a kortárs olasz irodalom egyik legnépszerűbb szerzője. Gyerekvonat című regénye a 2018-as frankfurti könyvfesztiválon robbant be, és 32 nyelvre fordították le. Hamarosan a PesText világirodalmi fesztiválon találkozhatunk vele.
„Megmutatni, milyen az, amikor a világ szétesőben van” – Ifj. Vidnyánszky Attila az Egy szerelem három éjszakájáról
Az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját 1961-ben, Szinetár Miklós rendezésében mutatták be. A Hubay Miklós és Vas István által írt darabot idén ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a Pesti Színházban. A rendezőt a Vígszínház évadnyitó sajtótájékoztatóján Rudolf Péter színházigazgató kérdezte.
Pénteki kultúrrandi Márton László filmessel, a What’s in the Box alapítójával
Márton László a What’s in the Box produkciós cég egyik alapítójaként és „vizuális történetmesélőjeként” a megbízói álmait önti mozgóképbe, és egyetlen pillanatig sem unatkozik. Legyen szó rendhagyó körülmények között forgatott Bagossy Brothers Company-videóklipről, feltörekvő erdélyi zenekar kisfilmjéről vagy egy kulturális fesztivál videóanyagáról, ugyanazzal a lelkesedéssel hasznosítja a világ különböző pontjain magába szívott ismereteit.
„Lassan megismerem önmagam” – Szucher Ágnes díjnyertes rajzfilmjéről
A 18. BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál legjobb animációnak járó díját a marosvásárhelyi születésű, Kolozsváron élő Szucher Ágnes Szerelem a korona idején című dokumentumfilmje kapta. Interjú.
„Az érdekel, hogy létrehozzak és megerősítsek dolgokat” – Márta István hetvenéves
Papírja van róla, hogy zeneszerző, de jó ideje keveset komponál. Több színházban zenei vezető volt, az Új Színházat igazgatta is. Fesztiválokat alapított és alapít, Pécsen „kulturális holdingot” hozott létre. Járta a világot kamarazenészként, rendezett színielőadásokat, tanított, minősítő rendszert dolgozott ki. Volt önkormányzati főtanácsadó, ma pedig képviselő-testületi tag a szívének kedves Kapolcson.
Akinél a szolfézs életre kel – Beszélgetés Gráf Zsuzsanna karnaggyal
Évtizedek óta terjeszti a kodályi szellemiséget itthon és a nagyvilágban. 33 éve alapította a Városmajori Gimnázium zenei tagozatát és az azóta már világhírű Angelica leánykart. Több száz tanítványa választotta a zenei pályát. Lelkesedése ma is töretlen. Meggyőződése, hogy a pedagógiához is művésznek kell lenni. Arra törekszik, hogy megéreztesse tanítványaival a zenei pillanatokat, és együtt kibontsák, ami a kottafejek mögött van: óráin életre kel a szolfézs.
„Törzsében székely volt” – Sipos Lajos Tamási Áron-monográfiájáról
Sipos Lajos professzor a hazai irodalomtudomány egyik legjelentősebb doyenje. Tamási Áronról írott monográfiája jelentős, hiánypótló, olvasmányos mű.
„Valami változást éreztünk a levegőben” – Grosan Cristina a Hétköznapi kudarcok sikeréről
A Velencei Filmfesztivál főversenyen kívüli, negyven év alatti kategóriájában a legjobb rendező díját ítélték oda Grosan Cristinának a Hétköznapi kudarcokért. Nem ez volt az első díj, amit a filmjeiért kapott, ezt a mostanit mégis különleges pillanatnak érzi.
„A szívemmel gondolkodom” – Pénteki kultúrrandi Vöröskéry Dóra íróval
Meséket mond, de a meséi ijesztően valóságosak és nemegyszer félelmetesen humorosak. Ha a világába lépünk, készüljünk meglepetésekre. Olyan lesz, mintha továbbra is itt lennénk, mintha az ő és a mi világunk közös lenne, de aztán senki sem egészen úgy viselkedik majd, mint elvárnánk tőle. Más logika alapján működnek, mások a motivációik. Néha pedig boszorkányok vagy istenek.
„Báthory korának rocksztárja volt” – Katona Péter Dániel a Tündérkertben
Katona Péter Dániel ugyan még csak utolsó éves színművészetis, de máris az újonnan készülő Báthory-film címszerepét játssza. Intim jelenetekről, az erdélyi fejedelem jellemének kettősségéről és a színjátszásban rejlő, semmihez sem fogható lehetőségekről beszélgettünk.
Beton.Hofi: „Kicsit Mauglinak érzem magam”
Beton.Hofi, polgári nevén Schwarcz Ádám 2021-ben robbant be Comic sins című mixtape albumával. Ötvözi a régi stílusú és újhullámos rapzenét, miközben zenei világa egyértelműen szöveg- és karakterközpontú. Beton.Hofi nem egy szemtelen gyerek a trap világából, az igazi sikereit harmincéves korára érte el. Úgy tűnik, az elmúlt 15 évben – így vagy úgy – végig erre készült.
„Nemcsak a problémákat akarom megmutatni, hanem a lehetséges megoldásokat is” – Ruprech Judit Hemző-díjas fotós
A pusztítóan meleg és aszályos nyár hatásait mindannyian megéreztük, a változás és a változtatás elkerülhetetlennek tűnik. Nem is lehetne aktuálisabb Ruprech Judit ökoközösségekről készített fotósorozata, amellyel idén Hemző-díjat nyert.