író

Kabdebó Tamás hagyatéka a PIM-ben

Kabdebó Tamás hagyatékával gazdagodott a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Ahol megrekedt az élet

Nagyon izgalmas dolgok történnek a fiatal irodalom életében – mondja a József Attila-díjjal frissen kitüntetett Sopotnik Zoltán író, költő, szerkesztő. Meseírásról, Nógrád megye valódi helyéről, Tatabánya kulturális életéről és a pályakezdőkről is beszélgettünk vele.

A tehetséggondozás negyedik foka

„Arra tanítjuk a pályát most kezdő fiatalokat, hogy menjenek ki a világba, ismerkedjenek, pályázzanak, barterbe fordítsa egymást egy spanyol és egy magyar költő, ruházzanak be a saját tehetségükbe" – mondja Pál Dániel Levente, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának oktatója. Az akadémia nemzetközi szerepléseinek megszervezésével megbízott költő-író-szerkesztő-műfordítóval, cirkuszi dramaturggal tehetséggondozásról és a magyar szépirodalom nemzetközi lehetőségeiről az origo beszélgetett.

Életműdíj Dávid Gyulának

Sántha Attila írót, nyelvészt és Dávid Gyula irodalomtörténészt, egykori 1956-os politikai elítéltet díjazta Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a szövetség által létrehozott Communitas és a Kós Károly Akadémia Alapítvány. Az elismeréseket harmadik alkalommal adták át a magyar nyelv napján, amelyet 2015 óta Romániában is ünnepelnek.

Frakk és Labdarózsa a kastélyban

Bálint Ágnes József Attila-díjas író két mesehősének, Frakknak és Labdarózsának domborművei láthatóak október 27-étől a kápolnásnyéki Halász-kastély udvarán. A vörös márványból készült alkotások Kontur András szobrászművész munkái. A domborművek avatásán Csukás István író felidézte: Bálint Ágnesnek már 14 éves korában megjelent első meseregénye.

Fókuszban Székely János életműve

Székely János Napokat rendeznek Budapesten október 17-én és 18-án. Az erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista életművének teljességére a Gyulai Várszínház kétnapos programsorozattal hívja fel a figyelmet a Pesti Vigadóban és a Nemzeti Színházban. A rendezvény keretében látható lesz a Dózsa című monodráma és a Caligula helytartója című előadás is.

Egy lapban Pannónia ezernyi színe

A Pannon Tükör legfrissebb, 2018/4. számát és dr. Merő Béla Volt egyszer egy… Reflex Színpad című memoárkötetét mutatták be szeptember 17-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A rendező, társulatalapító az 1970-es évekbe repít minket vissza, bepillantást engedve a Reflex Színpad történetébe és az amatőr társulat céljaiba. Olvasóként számos színházi kulisszatitkot tudhatunk meg, ha vele tartunk.

Be mersz pillantani a nyóckerbe?

Hogyan élnek a nyolcadik kerületben? Milyen a világ a sötét utca túloldalán? Pál Dániel Levente író-költőnek 2017-ben jelent meg Az Úr Nyolcadik Kerülete című novelláskötete, amelyben Budapest leghírhedtebb negyedének párbeszédeit, eseményeit vetette papírra. A KultKikötőben június 22-én mutatták be az Anyám, a nyolcadik kerület! című, a könyv inspirálta monodrámát – minderről az íróval beszélgettünk.

Kötetekben az író munkássága

Cs. Szabó László (1905–1984) író, esszéista munkásságát a Hazajáró lélek című kötetben, az íróról szóló tavalyi emlékkonferencia anyagát pedig egy kiadványban adta ki a Magyar Művészeti Akadémia. A köteteket július 23-án mutatták be a Pesti Vigadóban. Igazi polihisztor, „tanítva tanuló ember volt” – mondta Szakolczay Lajos irodalomtörténész az íróról.

Az angol beteg a legjobb!

Michael Ondaatje Az angol beteg című regénye lett a legjobb irodalmi alkotás az utóbbi öt évtized Man Booker-díjas művei közül. Az Arany Man Booker-díj győztesét július 8-án jelentették be a Man Booker 50 Fesztivál zárórendezvényén, a londoni Royal Festival Hallban.