irodalom
Karácsonyi történetek az irodalomban
Annak már jó néhány évtizede, hogy a különböző szerkesztőségek – napi- és hetilapok – november táján írást, novellát kérő leveleket küldtek az íróknak, felkéréseket a karácsonyi számba, mellékletbe. Számos szép tárca, történet, elbeszélés született az idők folyamán, ezekből válogattunk karácsonyi-téli hangulatú írásokat a Digitális Irodalmi Akadémia gyűjteményéből.
Időutazás a családfán
A Borka és a varázsruha mese egy kicsi lányról, egy óriási piros családfáról és egy tucat segítő emlékről. A rajzfilmsorozat a ma gyermekeinek szól, akik a főszereplő példája nyomán a múltból kaphatnak segítséget a világ megismeréséhez és megértéséhez. Családjaink történeteinek megismerése ugyanis csodákat rejt. Olyan csodákat, melyek a boldogulásunk kulcsai lehetnek. A Borka-univerzum megálmodójával, Gurmai Beátával a jövőt formáló családi értékekről beszélgettünk.
Írók lámpafénynél: Kardos G. György
„Úgy élt, mint a két háború közötti pesti zsurnaliszták, színházi emberek, de kávéházak helyett a presszókban, írók kedvelte vendéglőkben, széles, baráti körében töltötte idejét; ha feladat volt, gyorsan, pontosan elvégezte, erős, francia cigarettákat, Gitanes-t vagy Gauloises-t szívott, vodkával nógatva magát otthonában hason fekve írta rövid tárcáit, a dátumozásukból következtetve sűrű egymásutánban."
Angol nyelvű kiadvány népszerűsíti a magyar fotográfiát
Review of Hungarian Photography címmel jelent meg angol nyelvű kiadvány a magyar fotográfia nemzetközi ismertségének növeléséért.
Írók lámpafénynél: Bertha Bulcsu
Kemény hangú, szikár stílusában mindig ott sejlett a lírai véna, elbeszéléseiben a jellemrajzok tökéletessége, a lélektani pontosság és megejtő tájleírások meg természetábrázolások ragadják meg az olvasót.
Ezer újkori metszetet tesz közkinccsé az OSZK
Az Országos Széchényi Könyvtár legújabb, Régi Ritka című digitális tartalomszolgáltatása révén tovább bővül azon különleges dokumentumok köre, amelyek között otthonról is kényelmesen böngészhetünk. A Régi Nyomtatványok Tára anyagából épülő adatbázis az intézmény által őrzött legkorábbi nyomtatványokhoz biztosít hozzáférést.
Könyv az ötven magyar divattervezőről
Csalár Bence divatújságíró, divatblogger Színfalak mögött című rendhagyó enciklopédiájában összegyűjtötte mindazt, ami naggyá tette az elmúlt évtizedekben a magyar divatipart.
Hogyan szólnak a Budapest OFF rajzai a középiskolásokhoz?
A Budapest OFF illusztrációi alkalmasak arra is, hogy a diákok megtanuljanak elvontabb képeket olvasni
Tízéves az új Hadik
Tíz éve nyitották újra a Hadik Házat. Ennek alkalmából a klasszikus és kortárs művek bemutatására koncentráló programsorozatot tartanak szeptembertől januárig Nemzeti értékünk a kávéházi kultúra és az irodalmi kávéházi hagyomány címmel.
Magyar származású amerikai költőnő kapja az irodalmi Nobel-díjat
A magyar származású költőnő december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján veszi át a díjat.
Mit mond az Édes Anna Trianonról?
A PIM Édes Anna-kiállítása teret enged az egyéni olvasatoknak, miközben bemutatja a regény keletkezését és annak történelmi hátterét is.
Édes Anna tárgyai az új múzeumpedagógiai térben
A Petőfi Irodalmi Múzeum új múzeumpedagógiai tere szervesen kapcsolódik a kiállításokhoz: elsőként az Édes Anna tárlat folyik át ide.
Mennyit olvas egy átlag magyar ember?
A pesszimisták valószínűleg most lemondóan sóhajtanak. Bizony, ha felszállunk a villamosra, a többség kezében okostelefont, és nem Márai-összest látunk. Ettől függetlenül jobb, ha nem temetjük még a könyvpiacot: szerencsére továbbra is van egy vékony, ám kitartó réteg, akik ragaszkodnak a könyvekhez. Íme a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a PIM és a Tárki kutatásának eredménye.
Irodalom és sport − testgyakorlatok, testtechnikák, testképek
Az irodalom és a sport kapcsolatáról szervez konferenciát a Fiatal Írók Szövetsége és az egri Eszterházy Károly Egyetem szeptember 24-25. között.
Újratervezett PesText
A szeptember 22-25. között zajló esemény programjait részben közönség előtt rendezik, részben az online térben, nemzetközi elérést is biztosítva így a fesztiválnak.