Jászai Mari Színház
„A szeretet, nem a kényszer tart össze bennünket”
Interjú Király Attila színművésszel, a Kaszás Attila-díj egyik jelöltjével.
Egy lépéssel a nézők előtt
Tart az ötödik MOnodráma és STúdiószínházi FESZT a tatabányai Jászai Mari Színházban. Crespo Rodrigo igazgató szerint a közönségük egyre nyitottabb a bátor, kísérletező előadásokra. A következő évad programja kortárs darabokból áll össze, ami még egy fővárosi színháztól is merész vállalás lenne. Interjú.
Danis Lídia: A szerepem igazságát keresem
színművésze. Az elmúlt években a Tartuffe cserfes szolgálólányától kezdve Stuart Márián át Lady Macbethig számos izgalmas szerepet játszott el, és azt mondja: rendben van a korával. Interjú.
Reflektorfényben a monodrámák
Különleges előadásokkal vár a tatabányai színház, melyek nem kerülhetnek nagyszínpadi környezetbe, nem tudnak szélesebb közönségréteget megszólítani, így sokszor nem kapnak nagy figyelmet. Tavasszal: március 22. és 26. között harmadik alkalommal rendezi meg a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált a Jászai Mari Színház.
A hatalom és a kisember viszonya
Elkezdődtek Spiró György Az imposztor című komédiájának próbái a tatabányai Jászai Mari Színházban. A darabot Szikszai Rémusz rendezésében, Fodor Tamással a főszerepben mutatja be a tatabányai társulat. Az imposztor a művészet és a hatalom, valamint a kisember és a hatalom viszonyát is feszegeti, a bemutató december 17-én lesz.
Titkok nyomában Csehovval
Csehov a hallgatás, a sejtetés nagymestere. „A Sirály is tele van titkokkal: félbemaradt háttértörténetek, elhallgatott utalások, családi legendák, melyeket nem fejtenek ki. Ezekről a titkokról szerettem volna többet megtudni” – mondta el a Kultúra.hu-nak Kiss Csaba, aki a Jászai Mari Színház felkérésére írta meg új darabját, a Nappalok és éjszakákat. A történet Csehov világába kalauzol minket.
Mély emberi érzelmek a színpadon
A Jászai Mari Színház másodszor rendezi meg Tatabányán a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et. Családi tragédiákat, mély emberi érzelmeket és olyan örök témákat láthat a közönség, amelyek a színpadon sem számíthatnak tabunak. A színház műfaja ugyanis élményszerűen, katartikusabban tudja feldolgozni ezeket a történeteket – mondta el Juhász Károly produkciós vezető.
A színház a pillanat művészete
Hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant: gyermekünk elvesztését? Átadható-e a fiataloknak egy olyan súlyú élet tapasztalata, amilyen a holokausztot megélő Fahidi Éváé? A tatabányai Jászai Mari Színház fesztiválján többek között ezekkel a kérdésekkel találkozhatnak a nézők, hiszen az egyik cél: különleges témájú, formavilágú, adott esetben az egyéni teljesítményre fókuszáló, intim térben létrehozott alkotások bemutatása.