jazz

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet

A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy jazz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest fesztivált augusztus 27-én.

Elkezdődött a 19. Crescendo Nyári Akadémia

A harminc országból érkező mintegy háromszáz résztvevőt, köztük 160 diákot számos mesterkurzus várja: egyéni hangszeres órák, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera-, barokk- és jazzkurzusok.

Meo Culpa és Zahár Fanni a Várkert Bazárban

Július 20-án a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében lép fel az elektronikus világzene képviselője, Meo Culpa. Koncertjén Zahár Fanni jazz-zenész működik majd közre.

A magyar jazz ikonikus muzsikusa – Szakcsi Lakatos Bélára emlékezünk

Július 8-án lenne nyolcvanéves Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas jazz-zongorista, zeneszerző, a nemzet művésze, a magyar jazz egyik legnagyobb alakja.

Rhoda Scott, a „Hammond-orgona mezítlábas királynője”

1938. július 3-án született Rhoda Scott amerikai jazzmuzsikus, aki diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta, 1975-ben pedig budapesti koncertjéről készített albumot.

A Magyar Jazz Ünnepe a Művészetek Völgyében

Idén a Művészetek Völgye ad otthont a Magyar Jazz Ünnepe koncertsorozatnak. A fesztivál keretében július 21-től 30-ig előadásokat, beszélgetéseket és workshopokat is tartanak Kapolcson, a Magyar Jazz Szövetség Udvarában.

A megemelkedett költségek miatt bezár a Budapest Jazz Club

Honlapján és a közösségi médiában adta hírül bezárását az évi ötvenezer vendéget fogadó, hetente több ingyenes koncertet rendező, jam sessionöknek, zeneakadémisták és jazzkonzisok koncertjeinek helyet adó Budapest Jazz Club.

10+5 nyáresti koncert és zenei fesztivál júniusra és júliusra

Beethoven Martonvásáron ad randevút, a jazzrajongókat rozéval és rinzlinggel várják Veszprémben, Johann Sebastian Bach Budavár rezidense lesz. Programajánló a klasszikus, nép- és világzene, valamint a jazz rajongóinak, illetve a műfajokkal most ismerkedőknek.

Nem tanult zenélni, így is a gitárosok példaképévé vált Django Reinhardt

Gitárosok nemzedékei nőttek fel azon a fantasztikus cigány gitárszvingen, amit csonka bal kezével elővarázsolt a húrokból. Az 1953. május 16-án elhunyt Django Reinhardt volt az első olyan európai jazzmuzsikus, akinek neve hallatán a „kollégák” az óceán túlpartján is felkapták a fejüket.

Mondj igent a jazzre! – Jazz Estek Szentendrén

Nyolc koncerttel várja közönségét a Jazz Estek Szentendre (JESz) idei rendezvénysorozata. A programban több olyan muzsikus is szerepel, akik Szentendre jazzhagyományát megalapozták, és ezt a helyszínt is nevezetessé tették: idén például a fesztivált Dresch Mihály legendás kvartettje zárja.

A jazz kerül előtérbe a Fonó májusi programjában

Április 26-tól május 17-ig tart városszerte a Jazzfest Budapest. A nemzetközileg is jelentős eseménysorozatnak a Fonó lesz az egyik visszatérő helyszíne, ahol május folyamán a tágan értelmezett jazz – a kortárs határától a világzenéig – számos jelentős előadója szerepel a programban.

Elkészítette az ötödik Jazzkívánságműsor-lemezt a Sárik Péter Trió

Jazzkívánságműsor-sorozatának ötödik lemezét készítette el a Sárik Péter Trió. A csapat a széria harmadik magyar anyagát is Falusi Mariann énekesnővel rögzítette, a budapesti bemutatókoncert május 18-án lesz a MOMkultban.

Elhunyt Török Ádám zenész, a Mini alapítója

Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán.

Meghalt Ahmad Jamal jazzlegenda

Kilencvenkét éves korában meghalt Ahmad Jamal amerikai zongoraművész, a jazz legendás alakja – erősítette meg a The Washington Post című amerikai lapnak a zenész özvegye.

„Nekem kell ez a százféleség” – Beszélgetés Jónás Vera énekes-dalszerzővel

Kedveli a furcsa, megfoghatatlan hangulatú zenéket. Kísérletező alkat: Závada Péterrel évekig tartó csetelésük eredményeként zenés irodalmi est született, zenekarával olykor kamarazenészekkel egészülnek ki, vagy az örökölt sorsról adnak elő interaktív zenei jeleneteket egy alternatív kórussal.

„A zene mindig ott van a fejemben” – Horváth Kornél, a Kossuth-díjas kisiparos

Ha egyedül vagy társakkal színpadra lép, elnémul a publikum, és izzik a levegő. A ritmusokkal bejárjuk a világot, Észak- és Dél-Amerikát, Indiát és a szomszédos Délvidéket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint „a magyar Horváth Kornél ma a világ legjobb ütőhangszeresei közé tartozik”.