képregény
A taxisok összeesküvése – Futaki Attila képregényalbumáról
A képregény műfajának eredetéről megoszlik a kutatók véleménye. Egyesek szerint már az őskori barlangrajzok is ennek a műfajnak a kezdetei voltak, ez azonban a kisebbségi vélemény.
Itthon is bemutatják a külföldön nagy sikernek örvendő képregényt
Futaki Attila képregény-illusztrátor legújabb munkája a Petőfi Kulturális Ügynökség kiadásában jelent meg. A Kivarrt című könyvet június 10-én az Ünnepi Könyvhéten dedikálja alkotótársával, Alexis „Matz” Nolent szövegíróval.
Sokszínű programot kínál a 17. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál
A Magyar Képregény Szövetség június 3. és 5. között a 17. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét. A vásárra június 5-én, vasárnap 11 és 17 óra között kerül sor a Dürer Kertben, ahol képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket.
Huszárok a démonok ellen
Az első világháború időszakában játszódik a vérfagyasztó képregény.
Ushalin – Az első cigány képregény
Minden szuperhősnek megvan a maga mítosza, kultúrája vagy társadalmi üzenete – ám Ushalin mind közül kiemelkedik, és egészen különleges, mert talán egyetlen népnek sem volt még soha ennyire szüksége egy igazi hősre. Interjú Lakatos Richárd youtuberrel, az első cigány képregény írójával, akivel a nemzetközi roma nap alkalmából beszélgettünk.
18.48 – A steampunk összeesküvés
Mit rejt az Akadémia pincéje? Hová viszik Széchenyit a robotlovak? Legyőzhető-e a Reinaand Birodalom? Különös kérdések, ugye? Még jó, hogy nem valami történészkonferencián merülnek föl, hanem a 45. Fővárosi Képregénybörzén, ahol sajátos képregényfolyam került a kezembe. 18.48 a címe.
„Megszállott fogyasztója vagyok a magyar krónikáknak és emlékiratoknak” – Interjú Gyöngyössy János történeti grafikussal
A várak titokzatos világa már gyermekkorában magával ragadta, de azt nem sejtette, hogy egyszer majd képregényt szerkeszt a krónikák és emlékiratok izgalmas történeteiből. Gyöngyössy Jánost, a homoródkeményfalvi „mérnök urat” már a rendszerváltás idején a székelyföldi erődített templomok és várak egyik legavatottabb szakértőjének tartották, kutatói és grafikai munkásságát a történész szakma is elismeri. Hogyan vezetett az út a bástyás várfalaktól a történelmi képregényig? Erről beszélgettünk vele.
Kinek kell a képregény?
Az október utolsó napjára időzített őszi képregénybörzén jártam, amely mindig különleges rituáléval, egyfajta beavatási szertartással: órákig is eltartó sorban állási ceremóniával kezdődik. Sokáig értetlenkedtem ezt figyelve vagy átélve, de a legutóbbin rájöttem, hogy jelentősége van a kapu előtti toporgásnak. Mindjárt el is mondom, mi az.
Képregényfesztivál a szegedi Somogyi-könyvtárban
Kiállítások, előadások, kerekasztal-beszélgetések, örömrajzolás, gyermekprogramok, klasszikus és legújabb kínálatukat bemutató kiadók várják azokat, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, ahol immár tizenharmadik alkalommal rendeznek képregényfesztivált.
Regényt is írhatnánk a képregény-péntekről
Pataki Mónika Lilla a képregény-pénteken járt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A PesText eseményéről szóló beszámolója a MeseCentrum oldalán jelent meg.
Hiánypótló képregényes és krimikatalógus jelent meg
A magyar irodalom nemzetközi népszerűsítéséért is felelős Petőfi Kulturális Ügynökség tavaly két rangos reklámszakmai díjjal is elismert angol nyelvű kiadványsorozatába az elmúlt évtized legjobb magyar krimijei és képregényei is bekerültek.
„Olyan gyermek- és ifjúsági képregényeket szeretnék kiadni, amelyeknek komoly az irodalmi értéke”
Lakatos István Nimue néven nemrég gyermek- és ifjúsági képregénykiadót alapított. Ebből az alkalomból beszélgetett vele Poós Zoltán a MeseCentrum oldalán.
Egy nap a képregények bűvöletében – Képregényterasz 2021
Június 26-án tartották meg a Westend tetőteraszán a Képregényterasz 2021 eseményt, ahol egy év után újra összegyűlhetett a hazai képregényes közösség színe-java. Beszámolónk.
Képregény jelent meg Puskás Ferencről
Futaki Attila és Tallai Gábor kötetének képi humora, korhű szövegei az egészen fiataloktól az idős korosztályig mindenkinek szórakozást nyújtanak, és alkalmat arra, hogy felidézzék a magyar futball egyik hőskorát.
Olasz Nyelv Hete a Világban 2020
Az Olasz Külügyminisztérium 20. alkalommal rendezi meg az Olasz Nyelv Hete a Világban elnevezésű programot október 19-25-ig a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Képregényáradat Budapesten
A Magyar Képregény Szövetség 16. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét és vásárát.