klasszikus zene

Karácsony a MÁV Szimfonikus Zenekarral

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2023. december 23-án ünnepi koncerttel zárja az idei évet a Zeneakadémián, Dénes István vezényletével.

Átadták a Győri Filharmonikus Zenekar legrangosabb díjait

Az idei Pro Orchestra díjakat az alapítóknak, prof. Dr. Oláh Attilának, Petz Dávidnak és Szekeres Istvánnak ítélték oda, akiket Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója köszöntött a december 9-i Duo Daniel című bérletes hangversenyen.

Születésnapi koncerttel köszönti alapítóját a Budapesti Vonósok

A Botvay Károlyt ünneplő, immár hagyománnyá vált esemény idei szólistája a többszörös versenygyőztes, nemzetközileg is elismert fiatal csellóművész, Kokas Dóra, az együttes koncertmestere ismét Pilz János lesz.

A kosárpályáról az Operaház színpadára

December 8-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, legendás Wagner-tenor, érdemes művész.

Fiatal zongoravirtuózt lát vendégül a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar csütörtöki koncertjén két 20. századi táncjáték zenéje keretez majd két versenymű-karakterű 19. századi művet. Az előadáson a közönség egy nagy tehetségű orosz zongoravirtuózzal és egy szintén orosz karmesterrel találkozhat.

A magyar zenekari kultúra értelmezhetetlen a Pannon Filharmonikusok nélkül

A Pannon Filharmonikusoknak egy régió nagyzenekaraként fel kell vállalni azt a felelősséget, hogy valamennyi korosztálynak kínáljon programot, a sokszínűségben azonban mégsem vesznek el. A kompromisszummentes minőség miatt képesek önazonosak maradni – mondja Horváth Zsolt, az együttes igazgatója.

Egy zeneszerző, aki mindennap komponált

Kilencven éve, 1933. november 23-án született Krzysztof Eugeniusz Penderecki lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja. Zenéje hallható a Ragyogásban, az Ördögűzőben, a Veszett a világ és az Inland Empire című filmekben, a Viharszigetben és a Twin Peaks sorozat 2017-es évadában is.

Kesselyák Gergely váltja vezető karmesterként Bogányi Tibort a Pannon Filharmonikusoknál

A Pannon Filharmonikusok (PFZ) bécsi sikerük híre után újabb bejelentéssel álltak elő. Az együttes fejlődésének ismét fontos szakaszához érkezik 2024 januárjában: Bogányi Tibor vezető karmesterként elköszön posztjától, és Kesselyák Gergely követi őt.

Magyar győzelem és értékes helyezések a II. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyen

Kilenc ország 38 tehetséges versenyzője vett részt a II. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyen Budapesten. A rangos nemzetközi eseményen számos díjat osztottak ki. A 12–15 évesek között Berec Laura nyerte az első díjat.

A MÁV Szimfonikusok Latin-Amerika üzenetét hozzák el

A MÁV Szimfonikus Zenekar november 23-i hangversenye átfogó képet ad a brazil és a latin zenék hangulatáról Marcelo Lehninger karmester vezényletével és a tehetséges fiatal hegedűs, Guido Sant’Anna vendégszereplésével.

Pécsi zenekar hódít Bécsben

Mit remélhet egy magyar szimfonikus zenekar attól, hogy a vájt fülű bécsieknek muzsikál? Vajon reszkető kézzel játszanak azon a színpadon, amelyen egykor Brahms és Karajan vezényelt? A Pannon Filharmonikusok nagyszerű koncerttel bizonyította: helye van a nyugat-európai klasszikus zene fellegvárában. Riportunk.

Miniturnéra indul a Danubia Zenekar

Különleges zenei összeállítással várja november közepén a felfedezésre és elmélyülésre vágyókat a Danubia Zenekar. Abrahamsen, Weiner, Haydn és Csajkovszkij művei Keszthelyen, Budapesten, Pécsen és Egerben is elhangzanak, hiszen ezzel a műsorral indul négyállomásos miniturnéra az együttes.

Ünnep a derű és az idő jegyében – Kerek születésnapos akadémikusok koncertje

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozata kerek születésnapos akadémikusait köszöntötte 2023. november 12-én vasárnap este a Pesti Vigadó dísztermében. Az évfordulósok egy-egy zenemű előadásával ünnepelték az évfordulókat. Az eseményen közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar.

Már elérhető a Budapesti Wagner-napok programja

A nemrégiben bejelentett hazai és világsztárok után újabb illusztris művészek koncertjei és előadásai kerültek be a Müpa 2024-es kínálatába. Érkezik Al Di Meola, Chris Botti és Eliades Ochoa, indul egy némafilmes sorozat és a Budapesti Wagner-napok eseményei is nyilvánosak.

Újra kocsmákban, bárokban és kávézókban szól a komolyzene

Hetedik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest felkapott kávézói, pubjai A zene éjszakáján, november 16-án. A főváros 150. születésnapja alkalmából a fellépők köre idén először nemzetközivé válik.

Miért viselnek feketét a klasszikus zenészek?

Bár az előadóművészetben gyakran fontosabb a díszlet, a jelmez és a show, mint maga a zene, a klasszikus zenészek továbbra is feketében állnak színpadra. De mi lehet ennek az oka?