klasszikus zene
A Liszt Ferenc Kamarazenekar mesterhegedűt ad egy fiatal muzsikusnak
Pályázatot hirdet a Liszt Ferenc Kamarazenekar 16–26 éves fiatal zenészek számára.
Fókuszban Bartók, Kurtág és a nagy mesterek öröksége
A következő szezon a Concerto Budapest zenekar történetének egyik legsokszínűbb, legizgalmasabb időszaka lesz: Bartók Béla és Kurtág György jubileuma, változatos koncertprogramok, új fesztiválok, kivételes szólisták várják a közönséget. A budapesti hangversenyek mellett vidéki és nemzetközi fellépések is színesítik majd az évadot.
A jövő nagy művészei mutatkoznak be a Pannon Filharmonikusokkal
A pandémia előtt évekig nagy sikernek örvendő Mesterek és tanítványaik hangversenysorozat június 21-én visszatér a jubiláló, 15 éves Kodály Központba, hogy újabb talentumok mutatkozhassanak be a közönségnek.
Bach zenéjétől a növények is nagyobbra nőnek
Egy kutatásban a klasszikus zene hatására dúsabb lombot és nagyobb gyökérzetet fejlesztettek a pak choi növények, mint csendben vagy rockzenét „hallgatva”.
Erdélyi koncertkörútra készül a debreceni Kodály Kórus
Erdélyi koncertkörútra készül a debreceni Kodály kórus: a Kocsis-Holper Zoltán vezette énekkar június 13-án Marosvásárhelyen a kultúrpalotában, június 14-én Sepsiszentgyörgyön Krisztus Király Templomában, június 15-én Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós-templomban mutatkozik be a közönségnek.
Vácott belakmározhatnak a klasszikus zene rajongói
Június 27. és július 5. között szervezi meg a Filharmónia Magyarország a legnagyobb múltú magyarországi régizenei fesztivált, a váci Régi Zenei Napokat, illetve szeptember 8. és 14. között a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyt.
A legtöbbet rögzített operaénekesről írt könyvet az Operaház főigazgatója
A DFD100 Színe & fonákja című kötet tisztelgés Dietrich Fischer-Dieskau előtt, aki a zenei előadásmód és értelmezés fejlődésére nagy hatással volt, és ajánlás az elkövetkező énekes generációknak.
Néma zongora, minimozi és körösfői fabútorok mesélnek Bartókról
A Csalán út 29. szám alatti villa, Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelye egyszerre emlékhely, koncertterem és múzeum.
Klasszikus zenei szervezettel kötött megállapodást a kormány
Tizenegy nemzeti minősítésű klasszikus zenei szervezettel kötött megállapodást a kormány a következő öt évre – jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn Gödöllőn.
Plácido Domingo vietnámi-magyar énekest választott partnerének
Ninh Duc Hoang Long nemrég kiemelkedő sikert aratott az asztanai Opera és Balett Színházban, ahol Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának tenorszólóját énekelte, nemsokára pedig Plácido Domingóval lép színpadra Vietnámban.
Az Aix-en-provence-i Operafesztivál kapta idén a Birgit Nilsson-díjat
A dél-franciaországi városban 1948 óta évente megrendezett nemzetközi klasszikus zenei fesztivál az első ilyen rendezvény, amelyet a legnagyobb pénzjutalommal járó komolyzenei elismeréssel tüntettek ki.
Tanítványaival lép fel Miklósa Erika az Eiffel Műhelyházban
A Traviata, a Gianni Schicchi és a Rigoletto, valamint francia romantikus operák slágereiből válogat Miklósa Erika a Príma Donnák +1 Hős zongorás áriaestjein május 23-án és 24-én az Eiffel Műhelyházban. A Szent István-érdemrenddel kitüntetett Kossuth- és Liszt-díjas koloratúrszoprán két növendékével, András Gábor-Róbert tenorral és Subedi Anna koloratúrszopránnal lép színpadra, zongorán közreműködik Harazdy Miklós.
Először ad otthont Budapest a Classical:NEXT-nek
Először érkezik Magyarországra a világ egyik legnagyobb klasszikus zenei szakmai eseménye: Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek 2026. április 9. és 12. között, a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében.
Esterházy Miklós kedvenc hangszere a Pannonhalmi Főapátságban
Időutazásra hívja a közönséget Varga Tamás csellóművész együttese június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján. A barytontrió hangversenye a Pannonhalmi Főapátságban Esterházy Miklós udvarának zenei világát idézi meg a hangszerrel, amelynek egyik legnagyobb tisztelője maga a herceg volt, ő maga is játszott barytonon.
Az Őrségben szalonnasütéshez húzzák a világsztárok
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet. Őriszentpéteren, Szentgyörgyvölgyön, Veleméren és Lendvajakabfán a Virágzás Napjai művészeti találkozó örökségét viszik tovább.
Fischer Annie kis magyar zeneboszorkányból lett a zongora nagyasszonya
Fischer Annie úgy jelent meg a pódiumon kilencévesen, mint Pallasz Athéné pattant ki Zeusz fejéből: teljes zongoraművészi fegyverzetben. Hét évtizedig volt a magyar zene nagykövete.