klasszikus zene

Idén újra lesz Rév-Hang Fesztivál

Második alkalommal rendezik meg a Rév-Hang Fesztivált július 3. és 6. között. A klasszikus zenei programsorozat Révfülöp Balaton-parti színpadán kínál esténként ingyenes koncerteket a településen élők és a környéken nyaralók számára. Idén is a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai lépnek fel, a sorozatot pedig a Four Fathers énekegyüttes koncertje zárja.

A hangok mögötti igazságot kutatni

Nyár elején megjelenő Chopin lemezét mutatja be június 5-én Farkas Gábor a Pesti Vigadóban. A zongoraművész úgy véli: egy album mindig az adott pillanat lenyomata, néhány héttel később, már egészen másként játszaná, éppen ezért ritkán elégedett. Két éve Tokióban él és tanít, kiváló osztálya van az egyetemen, úgyhogy továbbra is Japánban marad családjával, de közben rendszeresen koncertezik Európában is.

Bach az utcán

Többszörös nemzetközi versenygyőztes tubaművész. Rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként itthon és külföldön egyaránt. Irányításával kezdődött el 2015-ben Magyarországon a Bach mindenkinek fesztivál, amelynek azóta igazgatója. Kovács Zalán Lászlóval a Magyar Nemzet készített interjút.

Emmy-díjas film az Urániában

Az Uránia Nemzeti Filmszínház november 13-án mutatja be a 6 Emmy-díjat nyert The Violin Alone című dokumentumfilmet. A vetítés előtt rövid pódiumbeszélgetés keretében hallhatjuk a film főszereplőjét, Oláh Vilmos Liszt-díjas hegedűművészt, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmesterét, aki Szabó Péter Liszt-díjas csellóművésszel néhány kamaradarabot is megszólaltat.

Sikerrel zárult a CAFe Budapest

Többek között a The King’s Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A 17 nap alatt 140 kortárs zenei, színházi, képzőművészeti program, opera- és táncelőadás várta az érdeklődőket a fővárosban.

Haydn ritkaságait hallhatjuk

A Festetics Palotában Haydn ritkaságaival folytatódik október 25-én a Nemzeti Filharmonikusok évada. Az est karmestere Hamar Zsolt, aki éppen ezen a napon ünnepli 50. születésnapját, szólistája a zenekar koncertmestere, Falvay Attila. A szívet melengető, humorral és érzelemmel teli Haydn-muzsikát az Esterházy-kastély atmoszféráját idéző, gyönyörű környezetben élvezhetjük.