költészet

Szavak és dallamok szolgálatában – Interjú Keleti Andrással, az Eleven Költők Társasága tagjával

Vegyünk néhány tehetséges, elhivatott alkotót, akik otthonosan és örömmel mozognak a zene és az irodalom világában. Adjunk hozzá pár jó ötletet és az egyik legfontosabb hozzávalót: egy célkitűzést, amely nem kevesebb annál, mint hogy minél több ember kóstoljon bele a kortárs költészetbe. A végeredmény magáért beszél: fülbemászó dallamok, dúdolható, énekelhető versek. Az Eleven Költők Társasága egyik tagjával, Keleti Andrással beszélgettünk.

„Az első ünnep egyedül” – Fekete Richárd Módosítás című kötetéről

A 36 éves Fekete Richárd ritkán megszólaló költő. A Scolar Kiadónál idén megjelent harmadik, Módosítás című kötete olyan témát állít a középpontba, ami a hétköznapi élet egyik legnagyobb drámáját eleveníti meg.

„A mindenség működik tovább” – Fekete Vince költővel beszélgettünk

Fekete Vince Halálgyakorlatok című kötetében több gyásztörténet és figura van, akik a demencia más-más fázisában vannak. A szerző meg akarta élni őket, a sorsukat, a lényüket. Hogy ilyen módon szembesülhessen mindazzal, amivel ők szembesülnek. „A halál egyik legsunyibb formája, a felejtés ellen kellett tennem – értük – valamit.” Interjú.

A politikai csatákat ugyanúgy megvívják az irodalom „harcmezején” is

„Az irodalom segít jobb emberré válnunk” – ezt vallja Pankhuri Sinha, az indai származású író és költőnő, aki nemrég a Magyar Írórezidencia pécsi vendége volt. Méhes Károly beszélgetett vele az 1749.hu oldalán.

„A vers olvas bennünket” – Kovács Ida irodalmi muzeológus a ma is élő József Attiláról

József Attila szerelmei: hogyan lehet egy efféle témáról egyszerre érdekesen, igényesen és ízlésesen beszélni? Másrészt milyen haszon remélhető tőle, és hogyan része az irodalomtörténetnek? Mi kell továbbá ahhoz, hogy a költőt itt és most élőnek, verseit pedig hozzánk szólónak érezhessük?

Ismét verseket hallgathatunk a vonatra várva

Szombattól ismét versek szólnak a Balaton-menti vasútállomásokon. A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület Vers a peronon című kezdeményezése keretében magyar költők műveit színművészek előadásában élvezhetik az utazók.

„A költészet számomra csúcstámadás, a bukás megkísértése” – Beszélgetés Fehér Renátó költővel

„A kaparás, a kiradírozás fontos poétikai eszköze a kötetnek” – mondja Fehér Renátó a nemrégiben megjelent Torkolatcsönd című kötetéről. A költővel egyebek mellett arról is beszélgettünk, hogy az irodalmat miért tekinti idegen nyelvnek.

A hetedik író – Király Farkas az irodalom vonzásáról

Király Farkas dolgozott ipari alpinistaként, szedőként, és ezerszámra gyártott bizsukat is. Miként került aztán az irodalom közelébe, és hogyan lett családjából ő a hetedik, akinek szépirodalmi kötete jelent meg? Erről is beszélgettünk vele.

A megtalált versnyelv – Interjú Mezei Gáborral

Mezei Gábor közelmúltban megjelent, száraztenger című kötetével beírta magát a jelentős kortárs költők névsorába. A friss Móricz Zsigmond-ösztöndíjas lírikust pályakezdéséről, irodalmi elődeiről, versálmairól, terveiről faggattuk.

Lukács Flóra kapta idén a Makói Medáliák díjat

Egy sanghaji hotel teraszán című verseskönyvéért Lukács Flóra kapta idén a Makó önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat. Az elismerést hétfőn adta át Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Hiánypótló együttműködés: írók és kutatók párbeszéde a természetről

2021 nyarán a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) együttműködésre lépett az Ökológiai Kutatóközponttal, melynek egyik intézménye a méltán népszerű és elismert Nemzeti Botanikus Kert. De vajon mi a közös a két intézményben, milyen területen tudnak együttműködni, és hogy született meg az idei első, közös rendezvény? Az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójával, Garamszegi László Zsolttal beszélgetett Cseri Anna Flóra.

Székelyhidi Zsolt kortárs költőkről készült fotóiból nyílik kiállítás

Költők címmel nyílik kiállítás a XV. kerületi Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban, valamint a XV. kerületi polgármesteri hivatal parkolójában április 11-én.

Szaggatott, széttrancsírozott világ – Zalán Tibor versei

Bámulatos, elképesztő súlyú gyűjtemény, amely a mai lírában párját ritkítja – fogalmazott Alexa Károly irodalomtörténész Zalán Tibor A lovak reggelije című könyvét méltatva. A költő csaknem tíz év elteltével jelentkezett újabb verseskötettel a Kortárs Könyvkiadónál tavaly. A pandémia miatt megkésett könyvbemutatón jártunk.

Sziveri János életművének eddigi legteljesebb gyűjteménye érhető el online

Több száz, eddig ismeretlen fotóval, személyes dokumentumokkal, verskéziratokkal, interjúkkal és naplórészletekkel gazdagon illusztrált weboldal indul útjára Sziveri János születésnapján.

„Mindenki költészetvámpír” – Vörös István íróval beszélgettünk

Vörös István íróval a nemrégiben megjelent Nem ti kussoltok kötete kapcsán József Attiláról, szürrealizmusról és eredetiségkultuszról is beszélgettünk.

A titkos transzformáció – Gál Tamás és Mester László Villon-estje

Ki volt Villon? Rosszéletű, de kivételesen érzékeny, művelt, éleslátó krónikása és kritikusa korának. Semmiképpen sem volt azonos a Faludy-féle „szalmabábbal”, aki inkább az igazi csúf paródiájának tűnik. Gál Tamás estje pedig az aranycsináláshoz hasonló rejtélyként képes Faludy szövegeivel az eredeti Villonhoz utat nyitni.