könyv
Szekéren érkeznek a könyvek
Az első könyves szekér négy éve indult el. Az ötletgazda Veress Márton tavaly létrehozta a Könyvszolgálat Kulturális Egyesületet, hogy a Kárpát-medence kétszáz településére olvasnivalót vigyen, és a kevésbé tehetősek egy buszjegy áráért megvehessék kedvenc könyvüket, legyen szó szépirodalomról, tankönyvekről, művészeti vagy idegennyelvű könyvről. A könyves szekér néhány nappal ezelőtt Pécsre gördült be.
Hazatér a 460 éves székely kódex
Különleges könyvet, az első, magyar nyelven nyomtatott kalendáriumot juttatott vissza az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak, ahol szerdán este állítják ki. A krónika a világ történelmét tárgyalja a teremtéstől 1558-ig.
A történelem emberi arcát mutatta
„Munkám ritka tulajdonsága, hogy a történelem emberi arcát próbáltam ábrázolni, olyan könyvet akartam írni, amelyet az emberek el is akarnak olvasni” – fogalmazott élete utolsó interjújában Kertész Imre Nobel- és Kossuth-díjas magyar író, műfordító, a Sorstalanság című könyv szerzője, aki ezen a napon, november 9-én ünnepelné 89. születésnapját. Cikkünkkel rá emlékezünk.
Olvassunk a kamaszok problémáiról!
Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény, Nicolas Mathieu Leurs enfants après eux (Utánuk a gyerekeik) című műve kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. A 40 éves szerzőnek ez a második regénye, a könyvkiadónak pedig hat év alatt a negyedik Goncourt-díjjal jutalmazott műve.
A műanyag kerti székek élete
Kollár-Klemencz László nagy sikerű bemutatkozó kötete, a Miért távolodnak a dolgok? után újabb természetírásokban mutatja meg, hogyan találkozik az ember a természettel, hogyan működik az ember a természetben, és végső soron azt is: mi a természetes az emberben? A műanyag kerti székek élete című könyv novellái tanulságos, emberi történetek.
Kinek a füle hever az ablakban?
Lackfi János író, költő új regénnyel, a Levágott fül című kötetével jelentkezik. A történet tizenhét éves főhőse nem mindennapi helyzettel szembesül: egy levágott fület talál az ablakpárkányon. Kinek a füle és hogy került oda? A furcsa esetből nyomozás, majd élet-halál harc lesz. A József Attila- és Prima Primissima-díjas írónak eddig negyvenöt kötete jelent meg, legújabb regényét október 21-én mutatták be a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron.
Megnyílt a Frankfurti Könyvvásár
Megnyitották október 9-én este a 70. Frankfurti Könyvvásárt! Az ünnepség szónokai az identitások sokfélesége és a mindenkit megillető alapjogok tisztelete mellett álltak ki, rámutatva, hogy a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója egyidős az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával. Az ötnapos vásáron 110 országból nagyjából 7500 kiállító vesz részt.
Rock & roll Áruház
Rock & roll Áruház címmel a 20. század második felének szubjektív magyar divatkönyvét írta meg Poós Zoltán. A kötet számos popkulturális, elsősorban könnyűzenei vonatkozást sorakoztat fel. A gazdagon illusztrált könyv, amelyet a Corvina Kiadó jelentetett meg, évtizedenként veszi sorra az ikonikus ruhadarabokat és tárgyakat Magyarországon.