könyvajánló
„Ha engem kérdez, régen sem volt boldogabb az élet” – Huszti Gergely: Villa Abbázia
Egy fiatal lány, Ada viszontagságos sorsát követve tehetünk nosztalgikus időutazást a századfordulós Abbáziába, amelyet még nem érintett meg a változás szele. A fényesre polírozott üdülővároskában azonban nem minden olyan elegáns és sikkes, mint ahogy elsőre tűnik.
Egyszemélyes különleges tudakozó – Nádasdy Ádám Hordtam az irhámat című kötetéről
Nádasdy Ádám arról ír új könyvének Elesett című szövegében, hogy tízéves kislányának megtanított néhány, az ötvenes évekre jellemző szót. „Elesett. Nem jött vissza. Deportálták. Kiment. Belépett. Ül.” Azonban nemcsak az akkori kulcsszavakat írja körül, hanem a teljes 20. századot is.
Viharos idők – Hatvany Helga a Hatvany család legendás örökségéről szóló könyvéről
Mindazok számára, akik szeretik a magyar irodalmat, ismerősen cseng Hatvany Lajos báró neve. Ő volt az, aki részt vett a Nyugat című lap megalapításában, és támogatta többek közt Adyt, Tóth Árpádot és József Attilát. E nemes lelkű férfi kései utóda, Hatvany Helga most megjelent könyvéből egy valaha mesésen gazdag família története bontakozik ki.
Ellenséges elemek – Visky András Kitelepítés című regényéről
A marosvásárhelyi születésű Visky András korábban inkább költőként és színpadi szerzőként szerzett magának ismertséget, most azonban a Kitelepítés című nagyregénye aratott zajos elismerést.
Bomló húsban a burjánzó természet – Fehér Csenge: A kibomló test című kötetéről
Fehér Csenge első könyve novelláskötetnek mutatja magát, holott sötét, de régről ismerős világában sokkal több rejlik egyszerű elbeszéléseknél. Szürreális és mágikus realizmus keveredik a sűrű szövésű lírai nyelvvel, olyan kontextusba helyezve az emberi testet, amelyre kevés példa mutatkozik.
Egzotikum a ház mögött – Nagyvárosi népmesék
Zalka Csenge Virág Nagyvárosi népmesék című kötetét Vörös Júlia ajánlja a Mesecentrum oldalán.
Magába csavarodó labirintus – Szeifert Natália Örökpanoráma című könyvéről
Szeifert Natália Örökpanoráma című, a Kalligram Kiadónál megjelent könyve, a szerző negyedik regénye az utóbbi idők egyik legzajosabb könyvsikere, és nem érdemtelenül. A Mészöly Miklós-díjjal kitüntetett, nagyregény-terjedelmű alkotást minden könyvmolynak bátran ajánlhatom.
„Ez nem bizonyíték, Simon” – Szöllősi Mátyás Simon Péter című regényéről
Szegő János 44 magyar író egy-egy szövegét válogatta be a frissen megjelent Körkép antológiába, köztük Szöllősi Mátyás Fóbia című, készülőben lévő regényéből egy részletet. Én pedig addig is, amíg arra várok, hogy a Fóbia a könyvesboltokba kerüljön, a szerző korábbi műveit ajánlom.
„De néha ölel, és néha harap” – Balázs Ferenc három kötetéről
Fiatalon elhunyt, kolozsvári születésű unitárius író és kalandos természetű világutazó három könyvét mutatjuk be.
A másik nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben
Nyolc modernista festőnő mutatkozott be a nagyközönségnek 1931-ben a Nemzeti Szalonban. Őket és a velük egy csoportban alkotó művésznőket mutatja be a Janus Pannonius Múzeum új tárlata.
Mind meghalunk, méghozzá nagyon hamar – Oliver Burkeman: Az élet rövid
Mennyi dolgot tudunk elvégezni egy hét alatt? És 52 alatt? Mi lenne, ha négyezer lenne belőle? Átlagosan ugyanis csak ennyi jut nekünk ezen a Földön. Akkor miért pazaroljuk el felesleges és érdektelen feladatokra?
Gyügyei Nagy Zsigmond festőművész lappangó életműve nyomában
Gyügyei Nagy Zsigmond neve valószínűleg ismeretlen a hazai olvasók számára, holott a 150 évvel ezelőtt született művész a maga korában külföldön az egyik legismertebb magyar festő volt.
10 önéletrajzi könyv májusra
Nobel-díjas magyar biokémikustól a legendás zenészig, világhírű krimiírótól az angol uralkodói házig: 10 izgalmas és tanulságos életrajzi könyvet ajánlunk májusra.
Az utolsó erdélyi polihisztor – Mikó Imre Brassai Sámuelről
Mikó Imre az 1960-as években arra vállalkozott, hogy megírja a reformkori Erdély emblematikus alakja, Brassai Sámuel életének történetét. A teljes 19. századot felölelő munka a közelmúltban újra megjelent.
Ezek voltak március legnépszerűbb könyvei
Márciusban Harry Herceg, Karády Anna, valamint Náray Tamás írásai voltak a legnépszerűbb olvasmányok a Bookline sikerlistája szerint. Ha pedig a legnépszerűbb műfajokat nézzük, az látható, hogy hosszú idő után a szépirodalom átvette a vezetést az önismereti könyvektől.
A bércre esett fa – Bölöni Farkas Sándor életregénye
A reformkori útinaplóíró, Bölöni Farkas Sándor életéről Mikó Imre, az 1911-ben Bánffyhunyadon született és 1977-ben Kolozsváron elhunyt író és kisebbségi jogvédő hiánypótló könyvét olvastuk, amely az unitárius egyház gondozásában látott napvilágot.