kultpol

Megjelent az új pályázati kiírás a Zeneakadémia rektori posztjára

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közzétette az új pályázati kiírást a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára.

A Müpa, a kulturális fenntarthatóság otthona

„Nagyszüleim a kultúrát nem fogyasztották, hanem ahogy a földet is, művelték. Együtt mulattak vagy gyászoltak, a falu tagjai többek között amatőr színjátszókört, dalárdát működtettek. Ez az én örökségem, és egyben küldetésem kiindulópontja.” Káel Csaba írása.

„Mit tesztek a szegényekért?” – Ösztöndíjprogramot indít a MOME alapítványa

A MOME-n június 27-én útjára indították a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramot. Az előregisztrációs felület már elérhető az egyetem honlapján. A sajtótájékoztatón jártunk.

Demeter Szilárd: Gondolatok a könyvtárgyban

Lírai és depressziós megnyitóbeszédet fogok mondani. Nem tudok mást, a könyvről képtelen vagyok szakmázni, mert amióta az eszemet tudom, könyvek között élek. Ha úgy tetszik, számomra ugyanolyan létfeltétel, mint a víz vagy a levegő.

„Az a dolgunk, hogy rátegyük az ujjunkat arra az érre, ami éppen jól lüktet” – interjú Fabényi Juliával, a Ludwig Múzeum igazgatójával

Fabényi Julia újabb ötéves időszakra kapott megbízást a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum vezetésére. Megrendítő pillanatokról, jó gyakorlatokról, tervezett kiállításokról és arról is kérdeztük, hogy a nehéz helyezetekből mit tud kihozni a múzeum.

Csaknem száz hegedűs jelentkezett az idei Bartók Világversenyre

Huszonhat országból 97 pályázat érkezett a Zeneakadémia 2023-as, ezúttal fiatal hegedűsöknek meghirdetett Bartók Világversenyére, az előzsűri június 22-ig dönt a szeptemberi élő fordulókba továbbjutott versenyzőkről.

Átadták Az Év Múzeuma díjakat

Idén Az Év Múzeuma elismerést a nagy múzeumok kategóriájában a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a kis múzeumok kategóriájában a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum nyerte el.

Nem engedjük el a színház kezét! – Vincze János és Patartics Zorán a pécsi Harmadik megmentéséről

Bár nyilvánosságra év elején került, valójában évek óta gazdasági gondokkal küzd a Pécsi Harmadik Színház.

Átadták a Látványtér 2023 szakmai díjait

A Látványtér 2023 kiállítás ünnepélyes finisszázsának keretében átadták Az év díszlettervezője, Az év jelmeztervezője, valamint Az év bábtervezője 2023 szakmai díjakat a FUGA-ban.

Megnyílik a Campona Victrix, a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítóhelye

2023. május 20-án nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeum új tagintézménye, a Campona Victrix – Győzedelmes Campona nevet viselő kiállítóhely.

Elkészült a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épülete

Felújították és egy modern épületrésszel bővítették Békéscsabán a klasszicista Ursziny–Beliczey-kúriát, amely a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona lesz május végétől.

Az Artisjus 8,67 milliárd forintot fizetett a szerzőknek

Az Artisjus 2022-ben 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez 29 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, de még nem éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.

Szlovákiai és magyarországi múzeumok közösen ünneplik Petőfi Sándort

Öt szlovákiai és magyarországi múzeum közösen ünnepli Petőfi Sándort a költő születésének 200. évében. Az intézmények más-más témát emelnek ki az életműből – tájékoztatta az MTI-t a szécsényi múzeum igazgatója pénteken.

Új igazgatók vajdasági magyar színházak élén

Három vajdasági magyar színházban is igazgatóváltás történt, így az Újvidéki Színház igazgatói székébe Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) élére Mészáros Gábor, a Zentai Magyar Kamaraszínházba pedig Dévai Zoltán került.

Rendezvénysorozattal ünneplik a négyszáz éves Mikó-várat Csíkszeredában

Rendezvénysorozattal ünneplik a Mikó-vár négyszáz éves fennállását a székelyföldi Csíkszeredában, a programok a hétvégén, április 22-23-án kezdődnek és jövő áprilisban érnek véget – közölték a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón, Csíkszeredában.

Ismét Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeum idén 27. alkalommal szervezi meg a nagy sikerű Múzeumok Majálisa programot. Április 21-ig várják minden országhatáron belüli és kívüli múzeum jelentkezését.