kultpol
„Nem vagyunk egyedül”
Május 11 és 17 között rendezik meg a minden évben nagy népszerűségnek örvendő Közösségek Hete rendezvényt, amely a rendkívüli helyzet miatt különösen nagy fontossággal bír.
Rendkívüli pályázatokat hirdet a Hangfoglaló Program
Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 60 millió forintot szán közönség bevonása nélkül rögzítendő koncertfelvételek támogatására, amelyek létrehozásán zenekarok és profi technikusok közösen dolgoznak.
Nyárra megújulhat a szigligeti vár
530 millió forintból újul meg a település vára, a tavaly kezdett fejlesztésből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít.
Anyák napján mutatják be a Befogadottak című filmet
Lakatos András dokumentumfilmjét május 3-án mutatják be az M5 csatornán.
Szakmai díjakat ítélt oda a Magyar Táncművészek Szövetsége
Az idén is díjazta a hazai táncszakma kiválóságait a tánc világnapja alkalmából a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ). A díjakat a koronavírus-járvány miatt egy későbbi időpontban adják át egy gálaest keretében.
Letették az Őze Lajos Emlékház alapkövét Szentesen
Elkezdődött az Őze Lajos Emlékház kialakítása Szentesen, az intézmény alapkövét hétfőn, a színész születésének 85. évfordulóján rakták le.
Értékes kultúrtörténeti leletek a budai Várból
A tervezett ütemezés szerint zajlanak a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program fejlesztései, a munkálatok során a szakemberek most újabb értékes kultúrtörténeti leletekre bukkantak.
Új szellemi kulturális örökségek kerülhetnek az UNESCO listájára
A lipicai lótartás és a magyar vonós zenekari hagyományok is felkerülhetnek az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, amely az egyes országok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze. A solymászat hagyományához újabb országok csatlakoztak.
Megállapodott a kormány és a főváros a színházak működési feltételeiről
A kormány és a fővárosi önkormányzat hétfőn megállapodást kötött a budapesti színházak működésének biztosítása érdekében. A megállapodás 2024. december 31-ig szól – olvasható Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester közös közleményében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.
Szikra-díj 2020: A Gryllus testvérek kapták az életműdíjat
Immár negyedik alkalommal ítélték oda a legjobb keresztény szellemiségű előadókat elismerő Szikra-díjat. A díjátadó a koronavírus-járvány miatt ezúttal jelképesen zajlott le szerdán. Az életműdíjat Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos kapta.
Az OSZK kutathatóvá teszi a lementett internetet
2020 márciusától az OSZK webarchívuma nyilvánosan is elérhetővé és interaktívvá vált.
26 fiatal nyert állami zenei ösztöndíjat
Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészek számára. A rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl az ösztöndíjak segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában.
A művelődési házak a veszélyhelyzet idején is tartják a kapcsolatot a csoportjaikkal
A művelődési házak és kulturális központok a veszélyhelyzet idején is végzik közösséggondozó, közösségépítő munkájukat, több eszközzel segítik az otthon maradni kényszerülőket – közölte a Kulturális Központok Országos Szövetsége kedden közleményben az MTI-vel.
Így alakult a magyar zeneipar helyzete a koronavírus hatására
A március 13. és 21. között kitölthető kérdőívre 893-an válaszoltak. A felmérésben résztvevők 49,2 százaléka zenész, előadóművész kategóriába sorolta önmagát, míg 39,2 százaléka menedzsernek, szervezőnek, 21,8 százalék technikai háttérmunkásnak.
Nem maradunk kultúra nélkül
A kulturális szférára épp oly csapást mér a világjárvány, mint az élet többi területére. A kulturális intézmények, szakemberek és művészek azon dolgoznak, hogy ha más formában, de elérhetővé tegyék az embereknek a közkincseket, a szórakozást és kikapcsolódást.
A művészek átmenetileg lemondanak a jogdíjakról a vendéglátóiparban
Április végéig lemondanak a vendéglátóiparból származó gépzenei és élőzenei jogdíjaikról a szerzők, előadók és kiadók.