Kulturális és Innovációs Minisztérium

Több mint kétezer pályázat érkezett idén a Csoóri Sándor Programra

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt, a magyar népművészet támogatására létrejött programra a jelentkezés augusztusban zárult, a megvalósítására az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

Vitályos Eszter: „Szent István irányt, célt és hitet is adott”

Szent Istvánt nem pusztán államalapítónak, hanem nemzetegyesítőnek is nevezzük, ugyanis túl azon, hogy igazgatási értelemben állammá szervezte az országot, irányt, célt és hitet is adott – jelentette ki Vitályos Eszter szombaton Budapesten.

Több mint 50 program várja az érdeklődőket az Ősök Napján Bugacon

Több mint 50 zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő program várja az érdeklődőket a hetedik alkalommal megrendezendő Ősök Napján Bugacon augusztus 4. és 6. között.

Megjelent az új pályázati kiírás a Zeneakadémia rektori posztjára

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közzétette az új pályázati kiírást a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára.

Elkezdődött a Déryné Fesztivál

A magyar embereknek nem feltétlenül a kultúra fogyasztására, hanem a kultúra megélésére van szükségük – hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára a Déryné Fesztivál ünnepélyes megnyitóján szerdán Sátoraljaújhelyen.

Igény szerinti vetítésekkel indul a Tájoló mozi

Tájoló mozi elnevezéssel július végén indul útjára az Uránia Nemzeti Filmszínházat működtető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. és a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. új szolgáltatása.

Zeneszerzők a Zeneakadémia rektori pályázatáról

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek címzett nyílt levélben adtak hangot aggályaiknak zenetörténészek, zeneszerzők és egyetemi oktatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban.

Kiemelt küldetés a kultúra akadálymentesítése

Kiemelt küldetésének tartja a kultúra és a művészet „akadálymentesítését” Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, aki erről a fogyatékossággal élők kulturális fesztiváljának megnyitóján beszélt hétfőn Tamásiban.

„Mit tesztek a szegényekért?” – Ösztöndíjprogramot indít a MOME alapítványa

A MOME-n június 27-én útjára indították a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramot. Az előregisztrációs felület már elérhető az egyetem honlapján. A sajtótájékoztatón jártunk.

Színháztámogatás: a FESZ rendkívüli közgyűlést tart, a kulturális államtitkár az állami források rendszerszintű újratervezéséről beszélt

A Független Előadó-művészeti Szövetség csütörtök délutánra rendkívüli közgyűlést hirdetett a Kulturális és Innovációs Minisztérium épülete elé. Szerdán videóközleményt tett közzé Závogyán Magdolna kulturális államtitkár, amelyben az előadó-művészeti intézmények támogatásának szempontjairól beszélt.

Hatmilliárd forint előadóművészeti támogatást ítélt oda a KIM

Összesen hatmilliárd forint támogatást nyertek a Pest Vármegyei Kormányhivatal által hatósági nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezetek, beleértve a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezeteket is.

Megújult a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács

Megújult a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT), a kormány tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét támogató véleményező testület.

830 millió forint előadó-művészeti szervezetek támogatására

Összesen 830 millió forint állami támogatás segíti a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezeteket működésükben és szakmai programjaik megvalósításában – tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Kinevezték az új művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkárt

Szentmártoni János helyettes államtitkárként az előadó- és alkotóművészeti, illetve közösségi művelődési terület szakpolitikai irányításáért felel.

Közülük kerülhet ki az Operaház új főigazgatója

Célegyenesbe érkezett a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázata, a finisben három versenyző maradt állva: Kesselyák Gergely, Miklósa Erika és Vadász Dániel, írja az Index. A végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza meg 2023. május 27-ig.

Három európai nagyvárosban hirdet diplomata pozíciót a Kulturális és Innovációs Minisztérium

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium kormányzati szolgálati jogviszony keretében pályázatokat hirdet beosztott diplomata munkakörben. A kulturális attasé feladatkört három európai nagyvárosban tölthetik be a sikeres pályázók.