L. Simon László
Új műtárgyak a keszthelyi kastélyban
Csaknem 10 millió forint értékű műtárgyegyüttessel bővül a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum kínálata – az „ajándékot” L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nyújtotta át Keszthelyen április 29-én. Az esemény apropója az Amazon Ház Látogatóközpont felújítása adta, melyet szintén e napon avattak fel ünnepélyes keretek között.
Lerakják a lovarda alapkövét
A Habsburg Ottó-hagyaték számára létrehozandó archívumról, egy, a budai Vár felújításával kapcsolatos miniszterelnökségi közvélemény-kutatásról, a Csikós udvar és a Karakas pasa tornya megújításáról, valamint a mélygarázsok helyzetéről esett szó a Nemzeti Hauszmann Terv bizottsága május 3-ai ülésén. L. Simon László bejelentette: május 20-án kerül sor a lovarda alapkőletételére.
A halászat szerelmese a tóparton
Solymos Ede néprajztudós, a magyar hivatásos és népi halászat kutatója idén lenne 90 éves. Az évforduló alkalmából avatták fel az őt ábrázoló, algériai mészkőből készült szobrot május 6-án Agárdon. Az alkotás, mely Kontur András szobrászművész munkája, nem egyedül áll a Velencei-tó partján: a sétányon Hermann Ottó és Chernel István szobra is helyet kapott.
Szent Flórián megújulása
Mintegy 1,5 millió forint pályázati forrásból újulhatott meg az isztiméri Szent Flórián-szobor, amelyet L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára avatott fel május 5-én a fennállásának 135. évfordulóját ünneplő Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Védő Egyesület ünnepségén.
Díjak az örökségvédelemért
A műemléki világnapon, április 18-án Forster Gyula-díjat adományozott két kiváló építészmérnöknek, valamint Schönvisner István-díjat adott át két elismert régésznek L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a Pesti Vigadóban. Mint elmondta: kezdeményezte, hogy a két elismerést 2017-től március 15-én, a középdíjakkal együtt adják át.
Folytatódik az ásatás Brigetión
A Miniszterelnökség 25 millió forinttal támogatja idén a Komáromban található római kori Brigetio település katonavárosi fürdőjének területén zajló régészeti feltárást – ezt L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára jelentette be április 19-én. A jelképes csekket a régészeti feltárást végző Komáromi Klapka György Múzeumnak adta át.
Bélyeg és koszorú Széchenyiért
„Szent kötelességünk emlékezni gróf Széchenyi Istvánra, a legnagyobb magyarra” – hangsúlyozta L. Simon László Nagycenken, ahol a XIX. századi politikus halálának 156. évfordulóján, április 8-án koszorúzást tartottak a Széchényi Mauzóleumban. Ünnepi bélyeget is kibocsátott a Magyar Posta, hiszen idén ünnepeljük Széchenyi születésének 225. évfordulóját.
Tartalmi kérdésekre koncentrálnak
A kilépők helyett három új tag érkezett a Nemzeti Hauszmann Bizottságba, új kormányhatározatok születtek, májusban pedig elindulhatnak a budavári lovarda építési munkálatai.
Új kiállítás vár Nagycenken
Miért aktuális ma Széchenyi István életműve, akit legnagyobb magyarként tisztelünk? Az idei Széchenyi Emlékév felhívja a figyelmet arra, mi mindent köszönhetünk neki – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet áprilisi kulturális szimpóziumán. Elhangzott: ha az örökségére tekintünk, láthatjuk, hogy van még adósságunk. A jövőben megújul Nagycenken a kastély, a templom, és egy izgalmas kiállítást is megnyitnak.
Tartalmi kérdésekre koncentrálnak
A kilépők helyett három új tag érkezett a Nemzeti Hauszmann Bizottságba, új kormányhatározatok születtek, májusban pedig elindulhatnak a budavári lovarda építési munkálatai. Ezekről és a jövő évi költségvetést igénybe vevő tervekről beszélt L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, a projekt miniszteri biztosa a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének ötödik ülésén április 5-én.
Kultúrával kövezett út Dél-Koreáig
A meglévő intenzív, szoros koreai-magyar kapcsolatok megerősítésére rendezték meg március 31-én a Várkert Bazárban a „Dél-Korea és Magyarország kapcsolatrendszere” című konferenciát. A rendezvényen elhangzott: az összefogás jövője a két ország gazdaságában és kultúrájában van. A lehetőségek között felmerült a közvetlen repülőjárat, újabb koreai sorozatok szinkronizálása, valamint egy koreai–magyar társaság létrehozása Dél-Koreában.
Rangos kiállítások az iskola helyén
„Amit Magyarország kormánya megígért, azt meg is tartja, forrást biztosítva új iskolát épít, és ezzel a lépéssel megindulhat a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának rekonstrukciója is” – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára a fertődi Porpáczy Aladár Középiskola ünnepélyes alapkőletételén.