labdarúgás

Törő világklasszis csatár volt, de az élet őt is kicselezte

Hetven éve, 1955. május elsején született Törőcsik András, az Újpest legendás csatára, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, aki negyvenöt válogatottbeli fellépésén tizenkét gólt lőtt, két világbajnokságon vett részt, és a világválogatottba is meghívták.

A kiszellőztetett fű a legjobb fű a focihoz

A tökéletes gyep nem a véletlen műve, hanem folyamatos odafigyelés és komoly szakértői munka eredménye – derül ki a Hajógyár Egy nap című videósorozata következő részében.

Az egyik legnehezebb feladat itthon a női labdarúgás megítélését megváltoztatni

Dénes Dorottyával, az MLSZ női szakágvezetőjével a magyar női labdarúgás múltjáról és jelenéről beszélgettünk.

A játékvezetőnek erős személyiségnek kell lennie

A játékvezetést nem lehet csak könyvekből megtanulni. Hogy miért, azt Berke Balázs futballbíró meséli el a Hajógyár Egy nap című sorozatában, amiből az is kiderül, miből áll a játékvezetők alapfelszerelése, hogyan készülnek a meccsekre és miért kiemelt feladat számukra egy FTC–UTE-mérkőzés vezetése.

Nyilasi Tibornak az Aranycsapatban is helye lett volna

Hetvenedik születésnapját ünnepli január 18-án Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendás futballistája. A támadó középpályás, aki edzőként is letette névjegyét, kétszeres magyar, háromszoros osztrák bajnok, ezüstcipős, magyar és osztrák gólkirály.

Kivételes képességű játékos volt, aki elveiért mindig kiállt

Ma lenne nyolcvanéves Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, edző. A szakemberek a Puskás utáni korszak egyik legjobb magyar labdarúgójának tartották, de pályafutása nem tudott kiteljesedni.

Autószerelő akart lenni, a Fradi focistájaként vált legendává Rákosi Gyula

Rákosi Gyula olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó és edző több mint hetven éve jár ki a Fradi-pályára. Emlékeket idéztünk.

Kitört a Várban a futball-láz

Egy focimeccsnek két félideje van, a Minden idők focija kiállításnak ezzel szemben három része. De ezen a hosszabbításon izgalomra semmi, vizuális élvezkedésre annál több az ok. A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt látogatható tárlat a budai várban az első hazai középkezdéstől mutatja be a magyar foci múltját és jelenét.

Szexi gólpasszok és történelmi pillanatok a Múzeumok Éjszakáján

Az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényére eddig közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal regisztrált. A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján újra színes programkínálattal várják majd az érdeklődőket.

November 25-én történt

Ma van a magyar labdarúgás napja annak emlékére, hogy a képünkön szereplő magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-ban, azaz kereken 70 éve ezen a napon győzte le Londonban 6:3 arányban a hazai pályán addig veretlen angol válogatottat.

You’ll Never Walk Alone: Hány lépésben lehet eljutni Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig?

Hány lépésben lehet eljutni a Szent István körúttól az Anfield Roadig, Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig? A Nem vagy egyedül című dal nyomába eredtünk.

Kalandregény jelent meg a mexikói 0–6-ról

Szerelem és halál Irapuatóban címmel írt „romantikus tényfeltáró kalandregényt” Bodnár Zalán. A regény az 1986-os labdarúgó-világbajnokság előtti napokban és alatt játszódik Mexikóban, ahol a magyar válogatott 6–0-s vereséget szenvedett a Szovjetuniótól.