Magyar Művészeti Akadémia
Egy emberivé nemesült művész portréja
Az MMA Kiadó gondozásában különös műfajú kötet jelent meg Béres Ilonáról. Nem csupán a június 4-én születésnapját ünneplő színművésznő számára ajándék Ablonczy László nagyesszéje, amelyet bőséges fotóválogatás illusztrál, hanem azoknak is, akik – életkoruktól függően – végigkísérték teljes pályáját vagy élőben láthatták annak egy szeletét.
Kárpátaljai művésztelepek újulnak meg az MMA akadémikusainak felajánlásából
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az ukrajnai és kárpátaljai magyar művészek és művészeti területen alkotó és dolgozó emberek számára segítségnyújtási akciót szervezett a Magyar a Magyarért Alapítvány közreműködésével.
Tizenhárom új könyvet jelentetett meg az MMA Kiadó
Tizenhárom új könyvet, többek között Béres Ilona színésznő életművét bemutató albumot, Szilágyi István író kötetét, valamint Cseres Tibor íróról szóló monográfiát jelentett meg a Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó, az érdeklődők a kiadványokat a június 9. és 12. között megrendezendő 93. Ünnepi Könyvhéten is megismerhetik.
Egy élhető luxusvilla a Városligetben – Megnyílt a Walter Rózsi-villa
A múzeumi világnapon nyitotta meg kapuit a Walter Rózsi-villa, a Magyar Építészeti Múzeum új kiállítóhelye. Az 1936-ban készült, Fischer József és felesége, az első magyar mérnöknő, Pécsi Eszter tervezte Bajza utcai épület Pest egyetlen látogatható modern villája.
Meteoritok és egyéb költemények – Geszler 80
Geszler Mária Garzuly Kossuth-díjas keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, valamint nyolc iparművész kiállítása a Vigadó Galéria földszinti kiállítóterében várja az érdeklődőket május 18. és július 28. között.
Kétszázmillió forint pályázati forrásról döntött az MMA
Művészeti területen tevékenykedő szervezetek kapnak támogatást.
Kiállítás a 110 éve született Ottlik Gézáról
Ottlik Géza életpályáját feldolgozó, fotókkal illusztrált tablókiállítással tiszteleg a Magyar Művészeti Akadémia a 110 éve született író emléke előtt. A tárlat 2022. május 9-től két hónapig Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia Bajza utcai irodaépülete körül, valamint május 15-től Kolozsváron, a Bánffy-palota fedett udvarán lesz látható.
Ripszám Jánossal folytatódik a vidéki építészetről szóló sorozat
Május 5-én folytatódik az Esték a Hild-villában-Tesztoszteronépítészet III. – Fókuszban a vidék című beszélgetéssorozat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében. Wesselényi-Garay Andor vendége Ripszám János építész lesz.
A művészet közege IV. címmel szervez konferenciát az MMA MMKI
Május 2-án A művészet közege IV. címmel konferenciát rendez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban. A rendezvény élőben követhető a kutatóintézet YouTube-csatornáján.
Magyar közösségek zsinagógái – Kiállítás Kassán
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központtal (MÉM MDK) és a Kassai Zsidó Hitközséggel együttműködve a magyarországi zsinagógaépítészetet bemutató kiállítást készített.
Együttműködésről kötött megállapodást a Magyar Művészeti Akadémia és a Külgazdasági és Külügyminisztérium
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a magyar kulturális diplomáciai programok támogatásáról.
Befejezetlen múlt – Konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete
Április 25-én Befejezetlen múlt – Eszmetörténeti konferencia a XIX. és XX. század fordulójáról és ami belőle következett címmel konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban. A rendezvény élőben követhető a kutatóintézet YouTube-csatornáján.
A magyar film napja a Pesti Vigadóban
A magyar film napja alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata filmestet szervez a Pesti Vigadóba, ahol fiatal alkotók – köztük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett rendezők – filmjeiből válogatott dokumentumfilmeket, animációs filmet és egy kisjátékfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők április 30-án.
Megtartotta az MMA évi rendes közgyűlését: alelnököt választottak, köztestületi díjakat adtak át
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megtartotta évi rendes közgyűlését kedden a Pesti Vigadóban.
Elhunyt Lelkes Péter formatervező iparművész
Hetvenkilenc éves korában csütörtökön elhunyt Lelkes Péter formatervező iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
Tavasszal is folytatódnak az MMA filmszakmai beszélgetései
Tavasszal is folytatódnak a filmszakmai beszélgetések a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében: az online sorozat vendégei csütörtökön Kollarik Tamás, Hábermann Jenő, Novák Emil és Gelley Bálint lesznek.