Magyar Színház
A Tiszavirág című darabot mutatja be online a Pesti Magyar Színház
A darab egy igazi angol humorú, szívbe markoló történet arról, hogy a tragédiák feloldása mindig onnan jön, ahonnan a legkevésbé várnánk. Az előadást, amelyet 14 éves kortól ajánlanak, a pandémiás helyzet miatt ebben az évadban online tekintheti meg a közönség.
Startol a Pesti Magyar Színház jelenetíró-pályázatának előadássorozata
A Pesti Magyar Színház 2020 novemberében hirdetett pénzdíjas jelenetíró-pályázatot, amelyre a karantén utáni élet témakörében vártak pályaműveket. A beérkezett 193 pályaműből Deres Péter dramaturg választotta ki azt a legjobbnak ítélt hét jelenetet, melyeket a színház művészei streamelt előadások formájában színpadra állítottak.
„Kirajzolódott egy szociális mintázat a jelenetek tükrében”
Kihirdette a Pesti Magyar Színház a Nyitány című pénzdíjas jelenetíró pályázatának középdöntőbe jutott alkotásait. Interjú Deres Péter dramaturggal.
„Szerintem még létezik a tiszta szerelem”
Háromévesen már kazettás magnóra énekelt, s bár édesanyja eltérítette a focitól, a Kaposvári Egyetem színművész szakán most mégis focizni tanul. 19 évesen választották ki Rómeó szerepére a Pesti Magyar Színházban. A hősszerelmest hitelesen alakítja, nem csoda, hiszen maga is azt vallja, hogy létezik még a tiszta szerelem. Góg Tamással beszélgettünk.
Premierrel nyit újra a Pesti Magyar Színház
Több mint fél év után William Shakespeare Rómeó és Júliájával nyit újra a Pesti Magyar Színház, a darabot szeptember 18-án mutatják be Eperjes Károly rendezésében.
Gémes Antosé az Agárdy-emléklánc
Átadták az Agárdy-emlékláncot és a Főnix-díjat a Pesti Magyar Színházban.
Öt bemutató a Pesti Magyar Színházban
A repertoáron tartott 15 produkció mellett öt új bemutatóval, köztük Shakespeare Rómeó és Júliájával, Dennis Kelly ifjúsági thrillerével és Bosnyák Viktória digitális gyermekszínházi produkciójával várja a közönséget a 2020/2021-es évadban a Pesti Magyar Színház.
Mit üzen a mai gyerekeknek Harisnyás Pippi?
75 éve jelent meg Harisnyás Pippi, vagy eredeti nevén Pippilotta Viktualia Rullgardina Krusmynta Efraimsdotter Långstrump első története.
Kínai feliratozású előadás a Pesti Magyar Színházban
Kínai feliratozással látható a PIN:OKKIO című előadás a Pesti Magyar Színházban január 18-án.
Hetven éve kötélen
Az artistaintézet Bűnök és Bűnhődések című előadásának sajtótájékoztatóján jártunk.
A család is lehet börtön
A Magyar Színházban december 14-én mutatják be a Kosztolányi Dezső: Pacsirta című regényéből írt színdarabot.