mesterkurzus

Nemzetközi sztárok a szolnoki ATAFF-on

Nemzetközi sztár, világszínvonalú zsűri és látványos filmek várják az érdeklődőket október 14–19. között Szolnokon a 32. Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF). A rangos filmes seregszemle díszvendége a nemzetközi mozivilág egyik legkeresettebb művészeti vezetője, Eggert Ketilsson lesz.

David Cronenberg mesterkurzust tart Budapesten

A világhírű kanadai rendező, David Cronenberg mesterkurzust tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szervezésében szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A testhorror mestere a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként a Nemzeti Filmintézet (NFI) meghívására érkezik Magyarországra.

Zombola Péter zeneszerző Texasban tartott mesterkurzust

Különösen nagy sikert aratott a komponista saját Passiójáról tartott előadása.

Miklósa Erika is várja a fiatal művészeket az ingyenes mesterakadémián

A Cziffra György Fesztivál Mesterakadémiája a 10. jubileumi évben is várja a fiatal tehetségeket. Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Dráfi Kálmán Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész kurzusára március 3-ig lehet jelentkezni.

Öt földrész 2500 fiatal tehetsége jelentkezett a Crescendo Nyári Akadémiára

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál. Idén rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és a fellépések által fejlődhessen, valamint közösen ünnepelhesse a jubileumi eseménysorozatot.

Négy zeneszerzővel folytatódik a MAO Masterclass

Október 24-én folytatódik a Modern Art Orchestra Masterclass elnevezésű műhelykoncert-sorozata, melynek célja, hogy egyrészt új alkotókkal együttműködve szélesítse repertoárját, másrészt ismert vagy pályakezdő zeneszerzőknek a hangszerelésen és a próbafolyamaton keresztül gyakorlatot biztosítson.

Elkezdődött a 19. Crescendo Nyári Akadémia

A harminc országból érkező mintegy háromszáz résztvevőt, köztük 160 diákot számos mesterkurzus várja: egyéni hangszeres órák, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera-, barokk- és jazzkurzusok.

Ingyenes mesterkurzuson tanulhatjuk meg a finn boldogság titkát

A világ legboldogabb országa nemzetközi pályázaton keresi azt a tíz szerencsést, akiknek átadják a finn boldogságreceptet. Magyarországra kollektíve ráférne egy ilyen tanfolyam, hiszen Ukrajnán kívül az összes szomszédunk beelőz minket boldogság tekintetében.

Karmesterek mestere – Mesterkurzus és gálakoncert

A MÁV Szimfonikus Zenekar hagyományosan a karmesterek mesterének kurzusával indítja az új évadot. Jorma Panula, a finn csodaként emlegetett karmester immár nyolcadik alkalommal tart Budapesten mesterkurzust a MÁV Szimfonikusok szervezésében. A gálakoncert szeptember 4-én lesz a Budapest Music Centerben.

„PályaStart” Rost Andreával: összetett mesterkurzuson képzik a jövő operasztárjait

Az intenzív őszi mesterkurzus során a képzés résztvevőinek lehetősége nyílik a közös napi munkára a magyar és nemzetközi operaélet meghatározó alakjával, Rost Andreával, illetve olyan szakemberekkel, akik a pálya korai szakaszában tudják segíteni egy művész szakmai életének elindítását.

Videó: „Csupa öröm” – Gary Graden mesterkurzusán jártunk a Nemzeti Énekkarnál

Világhírű szaktekintély tartott háromnapos kurzust a Nemzeti Énekkarnál, amelyen hat fiatal karnagy vett részt. Benéztünk az egyik próbára.

A halhatatlan vonósnégyes

Az év elején a Filharmónia Magyarország magyar vonósnégyesek részére írt ki pályázatot. A Végh Sándor vonósnégyes program célja a magyar vonatkozású zenetörténet egyik legsikeresebb műfajának, a vonóskvartett hagyományának ápolása és fejlesztése, széles körű integrálása a zenei életbe. Mesterkurzusokkal és koncerttel zárják a programot.

Marton Éva-mesterkurzus az Operában

Richard Strauss főműve, Az árnyék nélküli asszony szoprán énekesei, illetve szerepekkel ismerkedő művészek számára hirdet mesterkurzust a világhírű, Magyar Szent István-renddel és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekes és a Magyar Állami Operaház. A 2022. március 7. és 11. között az Erkel Színházba tervezett képzés jelentkezési határideje 2022. január 31.

Modena, a bel canto városa

Az olasz zenei projekt hazai premierjét az Olasz Kultúrintézetben tartják szeptember 28-án.

Ingyenes bel canto mesterkurzust és énekversenyt hirdet a Coopera

Fiatal, pályakezdő operénekeseknek indít bel canto mesterkurzust és énekversenyt Musicum Laude címmel a Coopera együttműködő partnereivel.

Január 18-ig lehet jelentkezni a Cziffra Fesztivál mesterkurzusaira

Meghirdeti zongora, cimbalom és ének mesterakadémia kurzusait a Cziffra György Fesztivál, a jelentkezéseket 2021. január 18-ig várják.